Az Arsenal péntek délután hibatalosan is bejelentette, hogy Mikel Arteta lesz a klub új, állandó vezetőedzője.

Arteta - aki 2011 és 2016 között játékosként is arsenalos volt - három és féléves szerződést kötött a csapattal, a sajtóhírek szerint pedig öt millió fontot fog keresni évente.

"Óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek az Arsenal vezetőedzője. Az Arsenal a világ egyik legnagyobb klubja. Ennek a csapatnak a trófeák megszerzéséért kell küzdnie, ez teljesen egyértelművé vált, amikor leültem tárgyalni a tulajdonosi részről Stan és Josh Kroenke-vel, illetve a felelős felsővezetőkkel." - mondta Arteta.

"Mindannyian tudjuk, hogy sok mindent kell tenni ezért, de magabiztos vagyok, hogy elérhetjük a céljainkat. Ugyanakkor realistán állok a dolgokhoz, nem fog egyik napról a másikra menni az átállás, de a keretben található jónéhány tehetséges játékos, és vannak ígéretes fiatal is, akik az akadémiáról érkeznek." 

"Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Mikel visszatér a klubunkhoz. Ismeri a mi és a szurkolók elvárásait a csapatot illetően, ami elég magas. Bízunk abban, hogy ő lesz az a vezető, aki vissza tudja vezetni a csapatot az élre." - mondta Josh Kroenke.

"Ezzel együtt szeretnénk megköszönni Freddie Ljungbergnek, hogy elvállalta a felnőtt keret átmeneti irányítását az elmúlt három hétben, egy nagyon nehéz időszakban végzett remek munkát kiemelkedő profizmussal." 

"Az elmúlt hetekben számos magas szintű jelölttel ültünk le tárgyalni az edzői posztot illetően, és Mikel minden tekintetben kiemelkedett, hogy ő lesz a megfelelő választás a számunkra. Mikel teljes mértékben érti, miről szól az Arsenal Football Club, és mit jelent ez a klub a szurkolóknak világszerte. Nagyon várjuk már, hogy elkezdje a munkát nálunk, hogy kihozza a maximumot a keretből, és hogy újra sínre tegye a jelenlegi idényünket." - mondta Raul Sanllehi.

"Szeretnénk ezúton köszönetet mondani Freddie Ljungbergnek a kemény munkájáért és hogy elvállalta  a csapat átmeneti vezetését. Ő és Per Mertesacker kulcsfontosságú munkát végzett a klubért nagyon nehéz körülmények között. Freddie és Per is fontos részét képezik az Arsenal családjának, és mindketten őszintén törődnek a klubbal."

Arteta szakmai stábjának a névsorát később teszi közzé a csapat. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (215)

4 éve
Hát, a sérültek miatt nehéz összeállítani egy épkézláb kezdőt, de Pepe nálam azért beférne.
4 éve
Majd megint kap 5 percet Pepe.
4 éve
Arteta ennyire Nelsonista? hmm
4 éve
Nelson megérdemli, hogy kezdjen a múltkori teljesítménye után.
4 éve
Szerintem érdemes lenne Niles-t vagy Chambers-t kipróbálni a középpályán Torreira mellett. Főleg ha visszatér Bellerin.
4 éve
Chamberst semmiképp, rettenetesen lassú arra a posztra is, Nilesre kíváncsi lennék, bár a hozzáállása borzalmas...

Szólj hozzá