Angol sajtóértesülések szerint Mikel Arteta van a pole pozícióban az Arsenal edzőkeresési versenyében.

A hír elsősorban David Ornsteintől származik, de az Athletic újságírójának értesüléseit többen is megerősítették, többek között az a Neil Fissler, aki először számolt be az Arsenal érdeklődéséről Unai Emery iránt 2018 nyarán.

Mint ismert, tavaly nyáron is Arteta állt a legközelebb ahhoz, hogy átvegye Arséne Wenger helyét az Arsenal kispadján, ám az utolsó pillanatban a klub akkori vezérigazgatója, Ivan Gazidis meggondolta magát, és a tapasztaltabb Emery-t ajánlotta és terjeszettte fel kinevezésre a csapat amerikai tulajdonosához, Stan Kroenké-hez.

Érdekesség, hogy az Emery-t 2018-ban kinevező háromfős grémiumból már egyedül csak Raul Sanllehi dolgozik a csapatnál, természetesen most ő is részt vesz a vezetőedző kiválasztásában. Úgy hírlik, hogy az interjúztatás már jóideje zajlik az Arsenal berkein belül, Sanllehiék listáján pedig olyan edzők szerepelnek Arteta mellett, mint Maurico Pochettino, Patrick Vieira, Carlo Ancelotti vagy Roberto Martínez, és jelenleg a csapat egykori játékosa, a 37 éves Artetáé a legelőkelőbb hely.

Abban már megoszlanak a hírek, hogy mennyire jár előrehaladott stádiumban az edzőkeresés: egyes értesülések szerint még javában zajlik a kiszemeltekkel való, többszakaszos elbeszélgetés, mások szerint pedig már csak Arteta visszajelzésén múlik az egész kinevezés. Arteta 2016-ban, az Arsenaltól vonult vissza a profi labdarúgástól, és vált azon a nyáron a Manchester Cityhez igazoló Pep Guardiola másodedzőjévé. A rengeteg dícséretetet begyűjtő Artetát nagyra tartják a City-nél, többen is úgy gondolják, hogy alkalmas lehet akár Guardiola pótlására is a jövőben, és nagyon bíznak a maradásában - de legalább abban, hogy kitölti a szezont Guardiola szakmai stábjában.

Az Arsenalnál - a hírek szerint - mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyors döntésre jussanak az edzőkinevezést illetően, de a klubnál az az elsődleges, hogy a legjobb döntés szülessen meg. Addig is Freddie Ljungberg teljes mértékben élvezi a vezetőség támogatását, és végső soron az sincs kizárva, hogy a svéd marad az Arsenal ideiglenes edzője az idény végéig.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (52)

4 éve
Érdemes megnézni Lindelöf öngólját, amazing! XD
4 éve
Artetara kivancsi leszek mennyiszer mutatják a meccsen,remélem ő lesz a vezérünk
4 éve
Biztosra megyek, ötezer forintra megraktam a Cityt, hogy legalább valami jó is legyen, ha vesztünk...
4 éve
Én is megraktam őket. Hendibe ráadásul. :D Ha nyerünk szuper, ha nem meg legalább nem a saját csapatom viszi el , mint úgy általában. 😅
4 éve
Pedig csábító az a 6-os szorzó 😁
4 éve
Szabó Péter a goal.com munkatársa és Arsenal szurkoló irta ezt és egyetértek vele:

"Unai Emery esetében az Arsenal vezetősége három alkalommal hibázott: a kinevezésekor, amikor az előző szezon végi összeomlást és a botrányos Európa-liga döntő után nem menesztették, valamint hogy a Leicester City elleni vereség után sem merték beismerni, hogy ennek már rég vége.

A Raúl Sanllehi által vezetett bizottság már világosan bizonyította az alkalmatlanságát (aminek szintén nincs következménye, ismerve a tulajdonost), és most az újabb edző kiválasztásánál elintézhetik, hogy az Arsenal hosszú évekre magának tudja a középcsapat státuszt.

Bár Mikel Arteta neve továbbra is rendre előkerül, de az első komolyabb hírek szerint a két legerősebb versenyző a vezetőedzői pozícióért Carlo Ancelotti és Nuno Espirito Santo.

Ancelotti már rég túl van pályafutása csúcsán, ráadásul az előző szezonban Emery konkrétan oda-vissza lemeccselte. Az egyetlen érv mellette, hogy egy bejáratott nagy név, ami rövid időre a szurkolók egy részét megnyugtathatja.

Nunóval már ennél is nagyobb a probléma: Wolverhamptonnal ugyan kiváló munkát végez, de az azt megelőző pályafutása finoman szólva nem túl meggyőző. Az ő nevének felmerülése egyértelműen Sanllehinek tudható be, akiről már korábban is tudni lehetett, hogy szeret bratyizni az ügynökökkel, és Nuno is Jorge Mendes révén került képbe az Arsenalnál.

A klub nem követheti el még egyszer azt a hibát, hogy egy maximum középcsapatnál funkcionáló edzőt ültet le a padra, közben ezzel nyíltan vállalva, hogy mostantól nem a szakma, hanem az ügynökök vágyai diktálnak.

Hiába távozott hosszú haláltusát követően Unai Emery, jelenleg nehéz optimistának lenni az Arsenal jövőjével kapcsolatban."
4 éve
Ezt a meccset ahogy látom viszonylag többen is elengedték és senkibe nem rakta úgy az ideget, mint a WHU előtti két mérkőzés. És mint kiderült elég 10 perc foci, ha az alatt nyersz, vagy döntetlenre hozod a mérkőzést 😂

A továbbjutás azért biztos volt, ahhoz nagyon ki kellett volna kapni a Liegetől, azért is küldött fel ennyi fiatalt a pályára Freddie, meg hát a sok sérült és elég fontos meccs jön a hétvégén. Martinelli beállítása sokat dobott a játék képén, onnantól vált egy hangyányit élvezhetőbbé a mérkőzés Arsenal oldalról.

Jó lenne látni egy kicsit többet a WHU elleni 30 percből, mondjuk most 60 percet.

Szólj hozzá