Mint az az Arsenal pénteki közleményében kiderült, Freddie Ljungberg, a klub korábbi játékosa kapja meg Unai Emery kirúgása után az edzői széket - jóllehet egyelőre csak átmenetileg, ám közel sem kizárt, hogy hosszú távra.

A svéd szombaton hosszú interjút adott az Arsenal hivatalos weboldalának, ezt változtatás nélkül közöljük.

[A kinevezésem] óriási megtiszteltetés. Mindent meg akarok tenni, hogy jól teljesítsek a klubnál. Izgatott vagyok és jó munkát igyekszem majd végezni.
Nem szeretném elárulni, mint mondtam az öltözőben a kinevezésem után, ennek szerintem ott kell maradnia. Összességében remek játékosaink vannak, és még így is voltak problémáink, hiszen az eredmények nem jöttek. Ez mindenképpen egy olyan terület, ahol változtatnunk kell. De hogy miként, azt inkább megtartom magamnak.
Természetesen nagyon élénk leszek az oldalvonalnál, én ilyen vagyok, de azért arra is lesz energia, hogy kicsit a háttérből elemezzük a meccset a kispadon. Szóval majd meglátjuk! Lehet, egyik pillanatban nyugodt leszek, a másikban pedig teljesen ki leszek kelve magamból. Attól függ.
Egyelőre dolgozom a háttérstábom kialakításán, mindenképpen jelzem majd, ha elkészültem. [Időközben kiderült, hogy Per Mertesacker, az Arsenal akadémiájának vezetője fogja Ljungberget segíteni a kispadon. - a ford.]
Jelenleg most a csapat érdekeit kell néznem, szeretnék mindent beleadni, és jó légkört kialakítani a klubnál. Aztán majd meglátjuk, hogy megkaphatom-e a posztot véglegesen.
Hasznos lesz majd a Wolfsburgnál szerzett tapasztalatom, ott rájöttem ,hogy minden menedzser más. Más csapatok, más utak és más módszerek, ahogy a játékosokat kezelik, ahogy edzetik őket, mi számít nekik fontosnak, és hogyan viszik gyakorlatba a tervüket. Számomra ezek a tanulási folyamatot jelentették, és egyfajta kezdetet az edzői pályafutásomban. Persze a Bundesliga teljesen más közeg, így meg kell tanulni a bajnokság kultúráját is, ami szintén fontos. Ez mind 'tudás a zsebben'.
Kis változtatásokat akarok alkalmazni. Nem hinném, hogy a radikális felforgatásoktól jobb lesz minden. De tiszta elképzeléseim vannak a tekintetben, hogy mit akarok csinálni. Mindössze egy közös edzésünk lesz a Norwich elleni meccsig, szóval okosan kell kiválasztani a területeket, amiken változtatni akarunk, mert össze kell állnia a képnek.
Nagyon, nagyon hosszú ideje az Arsenalnál vagyok, kedvelem a szórakoztató focit, de persze ezt úgy kellene abszolválni, hogy nem kapunk gólt. Ez egy elég trükkös egyensúly. Szerintem boldog és elégedett játékosok játsszák a legjobb focit. Ezt játékosként is megtanultam, hogy bele kell tenni a kemény munkát, de élvezni is kell azt, amit az ember csinál. A mi játékosaink a legtöbbször akkor boldogak, ha támadófocit játszhatnak.
Megnéztük, mire mentem az U23-as csapattal a 2019-es naptári évben [48 gólt rúgott a Ljunberg-vezette csapat 22 meccs alatt - a ford.],  volt öt clean sheetünk is kilenc meccs alatt, szóval megpróbáltunk védekezni is.
Szóval holnap jön az első meccs, remélem, hogy megvannak bennem a klub értékei, hogy értem a csapatot, hogy tudok belülről gondolkodni. Ez biztos, hogy sokat segít. 20 éve vagyok ennél a klubnál, nagyon különleges az Arsenal nekem. Ezért mondom, hogy óriási megtiszteltetés a klub edzőjének lenni. Amikor felkértek erre a feladatra, természetes volt, hogy mindent megtegyek az Arsenalért. Aztán majd meglátjuk, mire jutunk.
A szurkolóink csodálatosak. Szükség lesz rájuk a játékosainknak. Ez a legfontosabb, amit mondhatok. Mi, mármint a játékosok és az edzői stáb mindent meg fogunk tenni, hogy boldogak és elégedettek legyenek.
A magam részéről magabiztos vagyok, máskülönben el sem vállaltam volna a munkát. Ha nem éreztem volna, hogy tudok segíteni, akkor nemet mondok a vezetőségnek, szóval persze hogy magabiztos vagyok. Bízom abban, hogy össze tudunk állni és újra mosolyt csalhatunk a szurkolóink arcára.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (273)

4 éve
Nekem összefoglalva, volt 60 perc értékelhetetlen játékunk, 7 perc amikor minden bejött és 30 perc alibi egy összezuhant Westham ellen. Alapvetően az első 60 percben Lenon kívül, picit M-Niles talán hozott egy átlagost és Pepe próbálkozott sok hibával, de a többiek kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. Én mégis Pepét emelném ki, mert az ő első 60 perces próbálkozásaiból született a folytatás, ha ő ráhagyja, mert nem megy, akkor nekünk meszelnek. Amit látni kell, hogy most a Westham járt úgy, mint mi szoktunk, egy kapott góltól összezuhantak, amikor már a kezükben volt a meccs, szóval nem dicsérném halálra a csapatot. A csapatból még Özil játszott jobban az utolsó fél órában és Pepével együtt, meg kicsit Martinelli, Aubával kiegészülve jobbak lettünk. Ami nekem szebetűnő, hogy Guendouzi sokkal technikásabb, mint a másik két védekező középpályásunk, ő tud előre lépni, és passzolni is, ellentétben Xhakaval, aki a jó meccsén is inkább csak passzol, Torreirát meg nem tudom értékelni, ő egy küzdő és ennyi. A védelemből meg végre kivettük Luizt, ő egy időzített bomba, mondjuk én továbbra is Holdingot favorizálnám valakivel középen. Leno meg, hát nélküle ez a védelem...
4 éve
Szerintem ezen a meccsen nem számított, hogy játszott a csapat. A lényeg a 3 pont volt, és ezt is meg is szerezték, ráadásul a gólok is szépek voltak.

Az első félidő nagyon gyászos volt, illetve a gólig a második is, de szerencsére Martinelli új erőt adott a csapatnak, és amíg a WHU megtört, addig az utolsó félórában szépen lefocizták őket a srácok, és lehetett volna ez sokkal több gólos győzelem is.

Freddienek is nagyon kellett már egy győzelem és a csapatnak is. Jó volt látni az arcokat mindegyik gólnál. Ahogy Martinelli tüzelte a srácokat az egyenlítés után, az példaértékű és egy 18 éves brazil negyedosztályból igazolt fiúról beszélünk. remélem meg marad ilyennek és még sok-sok örömet okoz a szurkolóknak. Pepe gólja és gólpassza is zseniális volt, még ha az talán picit meg is pattant a védőn. Auba meg hozta a szokásos gólját.

Pepet mindenki szidja, de szerintem az egyik leggyorsabb legtechnikásabb játékos a keretben. Egyszerűen nem jön ki neki a lépés. Reméljük, most felszakadt nála valami.

Kola is remekül szállt be a játékba szerintem, kellett az Ő agresszívitása ahhoz, hogy ezt a meccset megnyerjük. Özil is jól játszott a második félidőben, bár Ő az a játékos, hogyha megy a csapatnak, akkor megy neki is nagyon, és hát ha támadó szellemben kell játszania és nem a védekezésre kell fókuszálnia.

A Standard ellen, elég egy döntetlen a tovább jutáshoz, de jó lenne, ha azt is behúzná a csapat. Kellene még egy löket a city ellen.
4 éve
Több miatt is mérföldkő ez a meccs.
18 évesen Martinelli első kezdő PL meccsén gólt lő. Láthattuk az EL ben és a Liga kupában mennyire technikás és hatalmas felfedezett. Eddig már 8 gólos! Az ő gólja átszakított egy gátat. Még Pepe gátját is :)

Az első félidő után nem hittem volna.

Pepe aki tartozott ezzel a teljesítménnyel most szép AKCIÓ gólt lőtt és gólpaszt adott!

Auba továb gyarapítja góljai számát, ráadásul most először gólpaszt is adott!

Még nem fog szárnyalni a csapat, mert a City ki fog tömni minket, de megvan az első győzelem ráadásul idegenben.

Persze a WHU gyenge volt ma, ez kellett az eredményhez.

De azért hátrányból így felállni..
Nem tudunk hamar betalálni, ez régen is a gyengénk volt.

A city 60 perc alatt 4-et is lőhet nekünk, ha mi nem lövünk először.

Elkezdhetne építkezni a csapat, de most jön a bajnokság legnehezebb része nekünk. Karácsony és Február vége között.

Február vége után azért már látni fogjuk, hogy kiesés közelében lesz-e a csapat vagy a top 10 be beleférhet.

Go Gunners! :)

Végre mint Fergusson mégiscsak mi is mosolyoghattunk.
4 éve
Hát kellemes ellenfél volt ez a West Ham, de tegyük hozzá, hogy az első gólunkig nagyon gyengék voltunk a második félidő elején is. Szerencsére jött a semmiből a gólunk, akadt némi terület a focizni tudó támadóink előtt, és aztán átszakadt valami pozitív irányba. Pepe a meccs embere, gyönyörű gól volt, ahogy az assistja is, végre kijött neki a bajnokságban is a lépés úgy istenigazán. Auba is nagyon szépen csinálta. Végre mosolyogtak a srácok, és szerintem mi is. Kár, hogy pont most jön a City meccs, talán ebből a győzelemből meríthettünk volna annyit, hogy ha nyerhető bajnoki következne, azt behúznánk.
4 éve
Nem vagyok naiv Pepito, szerintem rohadt szarul játszottuk ma is 1 órán keresztül. Fél óra foci egy ilyen gyenge West Ham ellen... Bármennyire is jó volt újra nyerni, és szép megoldásokat látni, aligha lesz ez elég még egy gyengébb formában lévő City ellen is. Aztán majd meglátjuk.
4 éve
Törölt felhasználó
Nagyon örülök a győzelemnek és annak, hogy Martinelli azt az egy helyzetét szépen kihasználta. Szerintem nagyon ígéretes a srác az már most látszik, de okosan kell felépíteni.
Emellett örülök Pepe góljának és gólpasszának, de összességében a játékunk még mindig borzasztó. Ennél sokkal több kell majd játékban, de ma csak a győzelem volt fontos.

Szólj hozzá