Az Arsenal csütörtök késő délután hivatalosan is megerősítette Kieran Tierney érkezését a Celtic-től. Bár a bal bekk átigazolási díját nem hozta nyilvánosságra a csapat, megbízható sajtóértesülések szerint bónuszokkal együtt 25 mililó font fizetett az Arsenal Tierney megszerzéséért, ami egyben azt is jelenti, hogy ő lett a skót élvonal valaha volt legdrágább játékosa.

A 22 éves Tierney a Celtic hazai nevelésű játékosa, mindössze hét éves volt, amikor a skót csapat akadémiájára került. Az azóta eltelt időszakban 170-szer lépett pályára a Celtic felnőtt csapatában, és 12-szer kapott meghívót a skót nemzeti válogatottba.

Az Arsenal érdeklődéséről leghamarabb júniusban lehetett hallani, Raul Sanllehiék az elmúlt hetekben folyamatosan vadászták a játékost; az anol klubnak végül két elutasított ajánlat után az átigazolási időszak utolsóelőtti napján sikerült olyan formában ajánlatot tenni a Celtic-nek, amit már a skót klub is elfogadott.

"Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Kieran hozzánk igazolt. Egy tehetséges játékosról van szó, aki tovább akar nálunk fejlődni. A védelmet tekintve is növeli a lehetőségeink számát, már csak emiatt is boldog vagyok, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt." - mondta Unai Emery.

"Nagyszerű érzés, hogy végre az Arsenal játékosa lehetek. Még sérült vagyok, de nagyon várom már, hogy ismét edzhessek, hogy a pályán lehessek, és segíthessem a csapatot. Volt a nyáron egy sérvműtétem, most azon dolgozom, hogy újra teljesen fitt legyek. Remélhetőleg nem fog sokáig tartani." - mondta Tierney.

"Egész nyáron a rehabilitációmon dolgoztam, rengeteg nagyszerű ember vett körül, nem foglalkoztam a pletykákkal, könnyű volt odafigyelnem az edzésprogramomra. Aztán tegnap este hétkor szóltak, hogy egy órán belül legyek a reptéren, éppen a cimboriáimat néztem meg a parkban edzés közben, mert ők is fociznak a helyi csapatukban."

"Nagyon nehéz döntés volt elhagyni a gyerekkori csapatomat, több ember véleményét is kikértem ezügyben: a családomét, az ügynökömét és a közeli barátaimét. Gyerekkoromban minden a Celtic-ről szólt, de ahogy az ember felnő, kicsit változnak az érzései. Valóra vált az álmom, hiszen ott játszhattam, imádtam minden egyes percét. De most úgy éreztem, hogy ideje egy szintet fentebb lépni. Az Arsenal egy nagyszerű csapat, és most adódott ez a lehetőség. Nagyon örülök, hogy itt lehetek."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá