Nicolas Pepe leigazolása után is aktív maradt az Arsenal az átigazolási piacon, és egy régóta húzódó ügyet kellene megoldania az angol csapatnak, nevesen Kieran Tierney leigazolásának a véglegesítését, amit már hetek óta készül megtenni Unai Emery együttese.

Megbízható sajtóértesülések szerint az Arsenalnak már két elutasított ajánlata is volt Tierney-ért, a másodikkal már egészen megközelítették a Celtic beleegyezését, hiszen megajánlották a 23 éves játékosért a skót klub által kért 25 millió fontot - ám az ajánlat strukturálása nem nyerte el a Celtic tetszését, hiszen csak 17 milliót ajánlott garanáltan az Arsenal, a maradék nyolcat csak bónuszok és egyéb záradékok formájában fizette volna ki a londoni klub.

A legutolsó beszámolók szerint az Arsenal és a Celtic nem áll túl messze a megegyezéstől, és nagy meglepetés lenne, ha az angol csapat nem nyújtana be egy módosított ajánlatot Tierney-ért az átigazolási ablak zárásáig, amire jövő csütörtökön kerül sor. Erre utalnak a Celtic menedzserének, Neil Lennon szavai is.

"Általában kitartóak a próbálkozások, szóval nem lepne meg, ha az Arsenal visszatérne egy újabb ajánlattal." - mondta Lennon.

"Ezt nem úgy mondom, mintha bármi újat is tudnék, ezt csak a tapasztalat mondatja velem. Tudjuk, hogy Angliában hamarosan zárul az átigazolási időszak, szóval az Arsenalnak van még egy pár napja jelentkezni egy újabb ajánlattal." - tette hozzá.

Az Arsenalnak segíthet Tierney megszerzésében Krystian Bielik eladása, akit az Ágyúsok pénteken adtak el a Derby County együttesének. A lengyel középpályásásért körülbelül 8 millió fontot kap az Arsenal, és noha a Derby részletekben fizeti majd ki az összeget, az első részlettel befolyt pénzből Emeryék újrastrukturálhaták a Tierney-ért küldött harmadik ajánlatot.

Tierney mellett egy középhátvéd megszerzése is szerepel a tervek között, ám ez attól függ, hogy az Arsenal tud-e vevőt találni Laurent Koscielny-re és/vagy Shkodran Mustafira a közelgő napokban, jóllehet az összes európai topligában augusztus végén, szeptember elején zárul a nyári átigazolási piac.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

5 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
Most tierney jöhet illetve khedirát emlegetik valamint egy esetleges coutinho kölcsönröl tárgyalunk vasárnap a bárkával...középhátvéd egyelöre 0

Szólj hozzá