Az Arsenal csütörtökön hivatalosan is bejelentette William Saliba leigazolását, akit az angol klub mintegy 29 millió euróért a Saint-Etienne-től igazolt.

Az Ágyúsok szakemberei kiemelt fontossággal figyelték Saliba teljesítményét az előző idényben, és végül az Arsenal nyerte a 18 éves védőért folyó versenyt. Sokáig úgy tűnt, hogy a Tottenham az utolsó pillanatban megtorpedózhatja Unai Emeryék terveit, ám Saliba kitartott az eredeti elképzelése mellett, és aláírta az ötéves kontraktusát a vörös-fehérekkel.

"Nagyon elégedettek vagyunk, hogy William hozzánk igazolt. Sok csapat szerette volna őt a soraiban tudni, de ő bennünket választott. A következő szezont még Franciaországban tölti, hogy még több tapasztalatot szerezzen, utána pedig várjuk majd őt hozzánk." - mondta Emery.

"Nagyon boldog vagyok, hogy az Arsenalhoz igazoltam, számomra ez a legnagyobb klub Angliában. Nem kellett kétszer gondolkodnom az aláírásomkor, nagyon boldog vagyok, hogy az Arsenal játékosa lehetek." - mondta Saliba.

"A klub történelme, a címer meggyőző volt a többi klubbal szemben, kiskoromban sokszor néztem az Arsenalt a Bajnokok Ligájában, és nagyon sok francia játékos tört be a köztudatba ennél a csapatnál. Ezek mind segítettek a döntéshozatalban."

"De a következő évet még a Saint-Etiennél töltöm, ott kell még fejlődnöm, mielőtt meg akarom vetni a lábam az Arsenalnál. Ez egy nagy csapat, az embernek készen kell lennie erre az ugrásra. Remélhetőleg jó szezonom lesz Franciaországban, és sokat fejlődöm majd az arsenalos évekre." - zárta szavait Saliba.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá