Spanyol és angol lapok szerint az Arsenal hivatalos ajánlatot tett Dani Ceballosért, a Real Madrid mellőzött középpályásáért; a londoni klubnál bizakodóak, hogy még a héten megszülethet a megállapodás.

A spanyol internetes portálok közül az AS.com, a Marca, a Mundo Deportivo, az angol lapok közül pedig a goal.com egyaránt úgy értesültek, hogy az Arsenal csak kölcsönbe akarja leigazolni Ceballost, és állná a szezonra a teljes fizetését; opciót nem akarnak a megállapodásba tenni az Ágyúsok.

Úgy hírlik, Unai Emery nagy rajongója a 22 éves játékosnak, és szívesen látná a soraiban Ceballost, aki 15 millió fontért igazolt a Real Madridhoz a Real Betistől még 2017 nyarán, ám azóta nem tudott áttörést elérni. Ám ennek ellenére, mind Ceballos, mind a Real Madridnál úgy gondolják, hogy van még közös jövője a kapcsolatuknak, ezért kapóra jöhet az Arsenal ajánlata, ami csak kölcsön formájában nyilvánul meg.

A 2020-as Európa-bajnokság előtt Ceballos minél többet akar játszani a klubcsapatában, így vélhetően Zidane Zidane sem fog akadályt gördíteni a játékos távozása elé, akit korábban a Milan és a Tottenham is ostromolt ajánlatokkal.

Egyelőre tehát ott tart a helyzet, hogy az Arsenal formális ajánlatot is benyújttott Ceballosért, a játékos és a Real Madrid mérlegeli a helyzetét, de ha mindketten rábólintanak Emery hívószavára, a játékos átigazolása Londonba relatíve gyorsan megtörténhet.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá