augusztus 8. - 22:35 - Megvannak a hivatalos bejelentések, vasárnap indul a bajnokság

Mindenkiről megvan a hivatalos bejelentés.

Kieran Tierney 25 millióért érkezett a Celtictől, David Luiz 8 millióért váltott klubot, Alex Iwobi pedig 34 millióért lett az Everton játékosa.

Ezzel az Arsenalnak - és az angol csapatoknak - véget ér a 2019-es átigazolási időszak, bár eligazolások még történhetnek a többi élligába augusztus vége-szeptember elejéig. 

A bajnokság az Arsenalnak vasárnap indul a Newcastle ellen. Jó szurkolást kívánunk és köszönjük az elmúlt hetekbeli figyelmet.

augusztus 8.- 19:20: Tierney hivatalos, Iwobi távozik, David Luiz hamarosan érkezik

A maga medrében teljesen szépen csordogált minden az átigazolási időszak utolsó napján.

Kieran Tierney időközben hivatalosan is Arsenal-játékos lett, a skót játékos a 3-as mezben fog játszani. 

Nketiah-t kölcsönbe adta az Arsenal, a fiatal reménység a Leedsnél tölti majd a szezont.

David Luiz ügyét még mindig intézi a klub, a szövetség felé jelezve lett a megállapodás ténye, ilyenkor engedélyezik, hogy a formalitásokat pár órán túlnyúlva rendezzék a felek, így joggal bizakodhatunk a brazil játékos bejelentésében a következő órákban.

Egyetlen hír sem volt arról egészen az utolsó óráig, hogy mi lesz Alex Iwobi sorsa, ám végül ez is letisztult: a nigériai szélső mintegy 35-40 millió fontért az Everton játékosa lehet. A játékos éppen most teljesíti az orvosi vizsgálatokat Marco Silva csapatánál, és hamarosan a liverpooli klubot fogja erősíteni.

augusztus 8.- 8:35: DEADLINE DAY!

Zárul a móka ma, legalább is az érkezőket tekintve mindenképpen, hiszen az angol kluboknak ma (magyar idő szerint) este 6 óráig van lehetőségük játékosokat regisztrálni a hétvégén induló szezonra.

Az átigazolási időszak ezen napjára kicsit más szabályok vonatkoznak, hiszen rengeteg klub kérvényez transzfert egyidejűleg, amiket a szövetségnek és a FIFA-nak időbe telik visszaigazolni. Emiatt például nem szükséges, hogy a klubok bejelentsék az átigazolást este 6-ig - de erről később.

Ami az érkezőket illeti: alaposan letisztult a kép a célpontokat tekintve. Megbízható források (köztük David Ornstein) tegnap este arról számoltak be, hogy megvan a megegyezés a Celtic-kel Kieran Tierney ügyében: az Arsenal 25 millió fontot fizet a bal bekkért olyan struktúrában, amit már a skót bajnokcsapat is elfogadott: 20 millió garantálva, 5 millió bónuszként, továbbá plusz 1 millió fontot kap a Celtic, ha az Arsenal az elkövetkezendő öt évben bejut a Bajnokok Ligájába. A Celtic részesülni fog Tierney esetleges későbbi eladásából is.

A játékos elvileg már Londonban van, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon. Bár Kierney az év első felében komoly sérüléssel küszködött, amivel műteni is kellett, várhatóan nem lesznek problémák az orvosi teljesítésével. A játékos mindenben megállapodott az Arsenallal, így most már "csak" véglegesíteni kell az átigazolást.

A középhátvéd ügyében sokáig Dayot Upamecano (FC Leipzig) és Daniele Rugani (Juventus) voltak az első számú kiszemeltek, de várhatóan egyikőjüket sem szerzi meg az Arsenal. Ehelyett David Luiz érkezhet a csapathoz, bár jelen sorok írásakor az Arsenal csak érdeklődést mutat, még nem tettek hivatalos ajánlatot a brazilért Raul Sanllehiék.

Szerk: David Ornstein csütörtök reggeli tweetje szerint az Arsenal megegyezett David Luiz vételáráról: a 32 éves brazil védő 8 millió fontért ír alá két évre. 

Ami a távozókat illeti: Eddie Nketiah a Leedshez kerülhet kölcsönbe, míg Alex Iwobi is távozhat, ha az Everton legalább 40 millió fontra emeli a tegnap elutasított ajánlatát. Mo Elneny állítólag a Galatasary-jal tárgyal, míg a Sky Sports legfrissbebb tudósítása szerint Shkrodan Mustafiért egy francia élvonalbeli klub érdeklődik.

augusztus 7. - 20:00:  David Luiz is a kiszemeltek között

Beléptünk az idei nyári átigazolási időszak utolsó 24 órájába, és vélhetően gyorsnak fognak történni az események az Arsenal háza táján, ahol még mindig azon dolgoznak Raul Sanllehiék, hogy megerősítsék a védelmet.

Noha a nap elején még Dayot Upamecano és Daniele Rugani tűntek az első számú kiszemelteknek, a legfrisebb források szerint egyikőjük leigazolása sem tűnik valószínűnek. Délután egy érdekes név került bele a pakliba: méghozzá a Chelsea 32 éves veterán védőjét, David Luiz-t hozták összefüggésbe az Arsenallal.

A L'Equipe hírét később az angol források is átvették, bár sietve hozzátették: az Arsenal egyelőre nem nyújtott be hivatalos ajánlatot a brazilért, de kétségtelenül érdeklődik Luiz iránt, ráadásul nem ez az első alkalom, hiszen 2018 telén is szerettük volna a védőt leigazolni.

A L'Equipe szerint a Chelsea-nél mellőzött Luiz mindent elkövet, hogy az Arsenalhoz igazoljon, szerdán például megtagadta az edzést is Frank Lampard együttesénél. Kérdéses, hogy az átigazolási kizárással sújtott Chelsea-nél mennyire nyitottak arra, hogy eladjanak bárkit is a keretükből, pláne azért, hogy egy közvetlen riválisukat erősítsék, de a Guardian szerint például Lampard 20 millió font ellenében lemondana Luizról.

Érdekesség, hogy David Luiz ügynöke az a Kia Joorabchian, aki az Arsenal sportigazgatóját, Edu-t is képviseli, és nagy Arsenal-rajongó hírében áll. A Luizért való érdeklődésünket Ornstein is megerősítette.

Nagy kérdés, hogy mi lesz Kieran Tierney sorsa, akit az egész nyár alatt üldözött az Arsenal. Több forrás (goal.com, Sky Sports, Mirror) is úgy tudósított szerda délután, hogy az Arsenal ismét felveszi majd a kapcsolatot a Celtic-kel, és benyújtja a harmadik ajánlatát a 23 éves skót hátvédért, akinek ezután az orvosi vizsgálatokat kell majd teljesítenie Londonban.

Külön kérdés a távozók esete: David Ornstein szerint Eddie Nketiah kölcsönben távozhat a Leeds-hez, míg Alex Iwobi távozása sincs teljesen kizárva, ha az Everton legalább 40 millió fontot ajánl a délután elutasított ajánlatukat követően. 

Miután a többi liga átigazolási időszaka legalább nyár végéig kitart, további távozókra is lehet majd számítani, Mohamed Elneny-t például a Galatasaray ostromolja.

augusztus 7. - 13:30: Jenkinson távozott, Iwobiért az Everton érdeklődik

Zajlanak az események az Arsenalnál is az idei átigazolási időszak utolsó teljes napján. 

Az Arsenalnál a védelem megerősítésére koncentrálnak, és folynak a tárgyalások Upcamecanóért és Ruganiért, ám egyik átigazolás sem tűnik egyszerűnek. 

A két védő közül talán Rugani a valószínűbb, a játékossal olasz hírek szerint megvan a megegyezés, most már a Juventust kellene puhítani: az olasz csapat végleges eladásban gondolkodik, míg az Arsenal csak kölcsönbe igazolná le a 25 éves védőt. A Juventus tudja, hogy az Arsenalnál komoly védőgondokkal küszködnek, így ezt megpróbálják a maguk javára fordítani.

Az Arsenal továbbra is érdeklődik és tárgyal Kieran Tierney-ért, a skót bekk állapota a Celtic edzője szerint megfelelő, így a balszélső minden bizonnyal átmenne a kötelező orvosi vizsgálatokon.

Mindeközben folynak a tárgyalások a távozókat tekintve: Carl Jenkinson 2 millió fontért a Nottignhamhez távozott végleg. Mo Elnenyért a Galatasaray érdeklődik, Eddie Nketiah-t pedig számos angol klub csábítja kölcsönben.

Friss hír, hogy az Everton 30 millió fontot (25 millió + 5 millió bónuszt) ajánlott Alex Iwobiért, amely ajánlatot az Arsenal elutasított. A tárgyalások azonban elvileg folytatódnak, a liverpooli együttes hamarosan emelheti a tétet.

augusztus 6. - 19:22: Coutinhoért nem érdeklődik az Arsenal

Nagyon hamar elültek azok a pletykák, miszerint az Arsenal közel áll Philippe Coutinho megszerzéséhez kölcsönben a Barcelonától. 

A L'Equipe újságírója, Bilal Ghazi kedden délután azt állította, hogy a Barcelona brazil középpályása közel áll az Arsenalhoz, ám ezek az információk tévesnek bizonyultak, és Coutinho inkább a Tottenhamhez közeledik, de a Manchester United is érdeklődik iránta, itt a kulcs Christian Eriksen esetleges átigazolása lehet.

Az Arsenal mindenképpen egy védő leigazolására fókuszál, de nagyon nehéz helyzetben van a csapat a szűk átigazolási költségvetés miatt. Ugyan Nicolas Pepe-t 70 millió fontért, klubrekord összegért igazolta le a klub, de a Lille belement a részletfizetésbe. Kérdéses, hogy a kiszemelt védő csapata elfogadna-e egy ehhez hasonló, strukturált fizetést.

Dayot Upamecano mindenképpen az egyik célpont, ám a Leipzig mintegy 70 millió eurót akar kapni a 21 éves francia védőért. Felvetődött, hogy az üzletbe bevonják Emile Smith-Rowe játékjogát - az angol játékos jelenlegi értékét 25 millió fontra taksálja az Arsenal, és a középpályás az előző szezon második felét éppen a Lipcsénél töltötte. 

A Juventus 25 éves védője, Daniele Rugani is egy lehetőség, ám itt az Arsenal csak kölcsönszerződést akar kötni, opcióval a végleges megvételre, míg a Zebrák inkább az utóbbit favorizálják, mintegy 50 millió euróért. Korábban felmerült, hogy a Wolverhampton is érdeklődik Ruganiért, de úgy hírlik, ez nem fog realizálódni konkrét ajánlat formájában.

Kieran Tierney ügyében sincs még biztosan semmi sem eldöntve. A goal.com újságírója és David Ornstein szerint is érdeklődünk a 23 éves skót játékosért, annak ellenére, hogy Tierney nemrégiben térhetett vissza a Celtic edzéseire, és még érzett alhasi fájdalmat a korábbi operációját és rehabilitációját követően.

Ami pedig a távozókat illeti: Laurent Koscielny távozása az elmúlt órákban hivatalossá vált, őt Carl Jenkinson követheti a sorban, az angol jobbhátvédért a Nottingham Forest folytat előrehaladott tárgyalásokat. Eddie Nketiahért pedig számos angol klub érdeklődik, a csatár kölcsönben távozhat.

augusztus 6. - 9:20: Koscielny és Jenkinson is távozhat

Gyorsulnak az események az Arsenalnál átigazolási fronton, legalább is, ami kimenő forgalmat illeti.

David Ornstein, a BBC Sports újságírója megerősítette a L'Equipe értesüléseit, miszerint Laurent Koscielny ezekben az órákban esik át az orvosi vizsgálatokon a Bordeaux-nál. Az Arsenal maximum 5 millió eurót kereshet az ügyleten.

Ornstein szerint nem Koscielny lehet az egyetlen távozó: Carl Jenkinson eligazolását illetően előrehaladott tárgyalásokat folytat az Arsenal és a Nottingham Forest. A jobbhátvédért kb 2 millió fontot remélhet az Arsenal.

Ornstein úgy tudja: az Arsenal továbbra is érdeklődik Tierney iránt a skót sérülése ellenére is, és dolgoznak egy középhátvéd leigazolásán.

augusztus 5. - 18:59: - Terítéken a középső hátvéd ügye

Mintegy bő négy nappal a nyári átigazolási időszak lezárulta előtt továbbra is vannak nyitott kérdések az Arsenal háza táján, főleg a védelemi szekció erősítését tekintve.

A Guardian megbízható újságírói, Fabrizio Romano és Ed Aaron szerint az elmúlt órákban két közép hátvéd után érdeklődött Raul Sanllehi: Dayot Upamecanóért (Leipzig) és Daniele Ruganiért (Juventus).

A Guardian riporterei gyakorlatilag megerősítik a német Bild+ hétfő délutáni értesüléseit, miszerint az Arsenal a hétvégén 60 millió eurót ajánlott Upamecanóért, amit azonnal elutasított Julian Nagelsmann csapata. Azt azonban Romanoék hozzáteszik, hogy az ajánlat inkább egyfajta formális érdeklődés volt, mintsem hivatalos ajánlat, illetve, hogy Leipzig 70 millió fontért megfontolnák a francia U21-es válogatott elengedését.

Ami Ruganit illeti: az Arsenal évek óta figyelte a Juventus 25 éves védőjét, és jelenleg csak kölcsönszerződés keretein belül igazolnák le a bekket. A Juventus ezzel szemben, ha belemegy is Rugani elengedésébe, végleges eladásra törekszik. A hírek szerint a két csapat vezetői közt hétfő este lesz találkozó a játékos esetleges átigazolása ügyében - akiért egyébként a Wolverhampton is érdeklődik.

Kieran Tierney-ről egyelőre csak a Sky Sports ejtett szót, az angol forrás szerint az Arsenaltól még várható egy utolsó roham a bal bekk megszerzéséért a héten.

Az esetleges távozók kapcsán egyelőre csak Laurent Koscielny neve merült fel újfent, a francia védő akkor is távozhat az Arsenaltól, ha netán senki nem érkezik. A 33 éves védő eltökélt abban, hogy elhagyja az angol csapatot, és kapóra jönne neki a Bordeaux és a Rennes érdeklődése is, ám egyik francia csapat sem akarja megajánlani az Arsenal által kért 10 millió eurós kivásárlási összeget.

augusztus 2. - Hogyan tovább Pepe bejelentése után?

Noha az Arsenal nem kicsit bankot robbantott Nicolas Pepe leigazolásával, a csapatnak még mindig rendelkezésre áll elegendő forrás, hogy a védelmet is megerősítse, és minden bizonnyal erre fog kísérletet tenni Raul Sanllehi az átigazolási piac utolsó hetében.

Kieran Tierney-ért például továbbra is érdeklődik a klub, a skót bal bekkért az Arsenal már korábban is megajánlotta a Celtic által kért 25 millió fontot, ám az ajánlatban - a Celtic számára - túl sok volt a bónuszokban kifizetendő összeg. Ha az Arsenal több garantált pénzt ajánlana a harmadik ajánlatában, szinte biztos, hogy nyélbe üthető lenne az üzlet. Ebben segítene Krystian Bielik eladása, aki órákon belül a Derby County játékosa lesz 10 millió font körüli összegért - a lengyel középpályás csütörtökön volt orvosin a másodosztályban játszó csapatnál.

Az Arsenal ezen felül egy középhátvédet is akar, de ezen a poszton egyelőre még nem említ konkrét nevet a sajtó.

Ami a távozókat illeti: Koscielny, Mustafi, Elneny és Jenkinson és távozhat a klubtól, az angol klubok egészen augusztus 8-ig tudnak játékost regisztrálni, ám a külföldi topligákban a szokott, szeptember 1-i zárás van érvényben. 

 

augusztus 1. - 17:30: Bejelentettük Pepe-t.

Nicolas Pepe ezzel a legdrágább Arsenal és afrikai játékos lett. A játékos első interjúja Arsenal-színekben itt olvasható. 

július 31. - 20:48: Három fiatal játékos távozhat a napokban

Bár az Arsenal a várakozásokkal ellentétben mégsem mutatta be Nicolas Pepe-t, a csapat továbbra is dolgozik az átigazolási piacon.

A napokban három fiatal játékos távozhat a csapattól. Krystian Bielik 10 millió fontért a Derby Countyhez mehet, lengyel források szerint a középpályás holnap esik át az orvosi vizsgálatokon a másodosztályban szereplő klubnál.

A japán Takuma Asano a Partizán Belgrádot erősítheti hamarosan, a szerb csapat 1 millió eurót ad a támadóért, ám ezt az összeget három részletben fogják kifizetni.

Emile Smith-Rowe-t pedig a Wolfsburg vinné - őt csak kölcsönben, mert Unai Emery nagyra tartja az angol játékost, ám a következő szezonban nem tudná biztosítani neki a fejlődéséhez szükséges játékperceket.

július 30. - 11:22: Dolgoznak a csapatnál az átigazolásokon: Tierney továbbra is a radaron, Mustafi távozhat

Mint arról már tegnap beszámoltunk, továbbra is szépen halad Nicolas Pepe átigazolásának ügye. A felek a lényegi kérdésekről már megegyeztek, néhány apró részletet kell tisztázni.

David Ornstein keddi twitteres bejelentkezéséből kiderül: Pepe már Londonban van, ma átesik az orvosi vizsgálatokon. Mindez persze nem jelenti ,hogy az Arsenal már ma be is jelenteni az átigazolást, de erre jó eséllyel sor kerülhet még ezen a héten.

A BBC Sports újságírója szerint Pepe leigazolása után a védelmet szeretné helyretenni. Emeryék továbbra is érdeklődnek a celtices Kieran Tierney iránt, és várhatóan vissza fognak térni a skót bal bekkért, amit véglegesül Pepe átigazolása. Mint ismert, az Arsenal korábban két ajánlatot is tett a Celticnek, ám mindkettőt elutasították.

A bal bekk mellett egy középhátvédet is igazolna az Arsenal - minden bizonnyal őt már csak kölcsönben. Ennek az is az oka, hogy két játékos is távozhat a közeljövőben. Ornstein szerint Koscielny ügyében Edu a héten találkozott a Rennes vezetőjével, és több érdeklődő is van a francia védő iránt, aki könnyen lehet, hogy többé nem lép már pályára Arsenal-mezben.

Ornstein szerint az Arsenal ugyancsak több klubbal tárgyal Shkordan Mustafi távozását illetően is - Emery nem számol a 27 éves német védővel, és arra is nyitott lenne a csapat, hogy Mustafi kölcsönszerződés keretein belül távozzon. A játékos ugyanakkor maradni akar, és bizonyítani...

július 28. - 14:04: Fiatal játékos távozott az Arsenaltól

Bejelentette Xavier Amaechi távozását az Arsenal, a fiatal játékos a Hamburghoz távozott.

A 18 éves játékos korábban elutasította mind az Arsenal hosszabbítási, mind számos nagy európai csapat ajánlatát. 

A Bundesliga 2-ben játszó Hamburg 2,5 millió eurót fizet az Arsenalnak Amaechi-ért, a szerződésben pedig teljesítményarányos bónuszok is vannak. Az Arsenalnak nincs visszavásárlási opciója, de részesül a későbbi eladásokból.

július 27. - 19:27: Nem kell eladni senkit Nicolas Pepe leigazolásához

David Ornstein a BBC 5 Live Sports rádióadásában kicsit bővebben kitért a Nicolas Pepe-tárgyalásokra.

Ornstein szerint teljeskörű megállapodás még nincs, továbbra is folynak a tárgyalások Pepe ügynökei és az Arsenal között. Ha ez megtörténik, és Pepe valóban a londoniak játékosa lesz, azzal befejeződik az Arsenal érdeklődése Wilfried Zaha iránt.

Ornstein kitért arra is, hogy nem kell majd sztárjátékost (Aubameyangot vagy Lacazette-t) eladnia a játékosnak, hogy finanszírozni tudják a Pepe-ügyletet, erre minden bizonnyal azért van lehetősége az Arsenalnak, mert részletekben történik majd a 72 millió fontos kivásárlási ár kifizetése.

Az esetleges Zaha-ügylettel kapcsolatban az is kérdés még, hogy az Arsenalnak mennyit kell kifizetnie a Lille-nek ezen a nyáron a kivásárlási árból - ez meghatározhatja a csapat erősítései terveit a védelemre vonatkozóan. Mint ismert, Kieran Tierney-ért továbbra is tárgyal a klub a Celtic-kel, ott a fizetés struktúrján akadtak meg a megbeszélések. 

július 27. - 14:08: Rekordigazolásra készül az Arsenal?

Derült égből villámcsapásként jött a hír először Olaszországból, majd Angliából: rekordigazolásra készül az Arsenal: Nicolas Pepe érkezhet a napokban 80 millió euróért. 

Az Arsenal és Pepe jelenlegi csapatával, a Lille-lel már megvan a megegyezés, most a játékos ügynökeivel kell a teljes körű megállapodást nyélbe ütni, ami napokon belül meglehet.

július 25. - 23:35: Két új igazolást is bejelentett a csapat

William Saliba és Dani Ceballos is az Arsenal játékosa lett.

július 17. - 18:00: Jó hírek Ornsteintől.

Jó hírek jöttek David Ornsteintől, a BBC Sportstól hamarosan távozó újságírótól. 

Ornstein szerint [jelen állás szerint - a ford.] mi nyerjük a harcot Salibáért, a játékos bennünket választott és nem a Spurs-t, de a következő szezont még a Saint-Etienne-nél tölti majd. 

Továbbá: dolgozunk Dani Ceballos leigazolásán, és továbbra is tárgyalnuk a Celtic-kel Kieran Tierney ügyében.

július 16. - 15:54: Ceballos közeledik az Arsenalhoz?

Spanyol lapértesülések szerint az Arsenal van legjobb helyzetben, hogy leigazolja a Real Madrid fiatal középpályását, Dani Ceballost.

Az AS.com, a Marca és a Mundo Deportivo egyaránt úgy tudja, hogy Ceballos egy év kölcsönbe igazolná le az Arsenal, és teljes egészében átvállalná a fizetését a Realtól. A londoni csapat nem kíván opcióval élni a középpályás végleges megvételére.

A spanyol hírek szerint Ceballos nyitott lenne az Arsenalra, szívesen élne Londonban és kipróbálná magát a Premier Ligában - a 23 éves játékosért korábban a Tottenham is érdeklődött. Most már elvileg csak a Real Madrid válaszára kell várni.

Mind Ceballos, mind a Real Madridnál úgy gondolják, hogy a játékosnak lehet még jövője a Blancóknál, ám a következő szezonban csak elvétve jutna lehetőséghez, ezért kifizetődő lenne az ideiglenes váltás a 2020-as Európa-bajnokság előtt. 

Hogy a Lucas Vazquez-féle kacsa után ezúttal valóban hitelesnek bizonyulnak a spanyol sajtó értesülései, napokon belül ki fog derülni.

július 16. - 12:13: Brazil szélsőért érdeklődik az Arsenal

Angol és brazil értesülések szerint az Arsenal komolyan érdeklődik az idei Copa America egyik nagyobb felfedezettjéért, Everton Soaresért, a Gremio szélsőjéért.

A játékos korábban a brazil sajtónak elmondta, hogy több ajánlatot is kapott, köztük egy angol csapattól, amit nem nevezett meg.

A Sky Sports szerint Everton leigazolása lényegesen kevesebbe kerülne, mint Wilfried Zaha megszerzése a Crystal Palace-tól, igaz, nehezítheti a 23 éves szélső transzferét, hogy a játékos játékjogát harmadik felek is birtokolják. 

július 15. - 13:54: Meccseltük a Spurs ajánlatát Salibáéért

Az Arsenal meccselte a Spurs által ajánlott összeget William Salibáért - írja a megbízható Radio Monte-Carlo egyik újságírója a Twitterén.

Pénteken derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a Spurs jobb ajánlatot tett a védőért, mint az Arsenal: gyakorlatilag Daniel Levyék bónuszok nélkül is kifizetnének 30 millió eurót Salibáért.

Az RMC szerint az Arsenal erre már pénteken reagált, és ugyanannyit kínálnak Salibáért, mint a Spurs. A Saint-Etienne most két tényezőt akar figyelembe venni: egyrészt a játékos kívánságát, hogy hová igazolna: az Arsenalhoz vagy a Spurshöz (elvileg velünk már korábban megállapodott egy ötéves szerződésről), illetve, hogy a két észak-londoni klub között ki tudnak-e robbantani egy licitálási háborút, hátha valamelyikük még ennél is többet fizetne Salibáért.

július 15. - 12:14: Második ajánlat is elutasítva Tierney-ért

Angol és skót források szerint a Celtic elutasította az Arsenal második ajánlatát is Tierney-ért - az ok a fizetési struktúrában keresendő.

Mint ismert, az Arsenal múlt pénteken 25 millió font összértékű kivásárlási árat ajánlott volt Tierney-ért, ám ebből bizonyos összeget csak fizetett volna a londoni a klubnál, ha a bal bekk meghatározott számú pályáralépést teljesít  a csapatnál.

A Celtic továbbra sem tágít az elképzelési mellől, így ebben a formában nem tartották elfogadhatónak az Arsenal ajánlatát. A BBC Sports szerint a két klub várhatóan ezen a héten folytatják majd a tárgyalásokat.

július 12. - 14:55: A Tottenham előz Salibáért

Meglepetés Észak-Londonból! A megbízható RMC rádiócsatorna értesülései szerint a Spurs az utolsó pillanatban meg akarja pucssolni az Arsenal manőverét William Salibáért, a Saint-Etienne védőjéért.

Kedden még arról számoltnuk be, hogy gyakorlatilag megszületett a megállapodás az Arsenal és a franciák között, már csak a bónuszokról kellett volna dönteni, ami formalitásnak tűnt. Saliba is mindenben megegyezett az Arsenallal, és a Saint-Etienne azon kívánalma is teljesült, hogy a 18 éves védő marad még egy szezont náluk kölcsönbe.

David Ornstein - megerősítve az RMC értesüléseit - annyit írt a Twitterén, hogy az Arsenal jogászai már a szerződés szövegezésén dolgoznak, amikor bejött a Spurs ajánlata Salibáért: az észak-londoni riválisaink 30 millió eurót adnának a játékosért plusz a bónuszokat, ez üti az Arsenal eddigi ajánlatát.

A Tottenham és a Saint-Etienne vezetősége holnap találkoznak további tárgyalásokért, szóval a verseny Salibáért nyitottabb, mint eddig korábban.

július 9. - 11:28. Átigazolási helyzetkép

William Saliba: Mint arról már tegnap beszámoltunk, lényegében megegyezett egymással az Arsenal és a Saint Etienne a védő átigazolásáról, már csak a bónuszokról való megállapodás hiányzik. Saliba viszont a következő szezont még Franciaországban tölti majd.

Kieran Tierney: Lényegében csendesek a pletykák a skót bal bekket követően, egy hiteles médium sem számolt be arról, hogy az Arsenal új ajánlatot tett volna a játékosért, vagy hogy a Celtic elfogadott volna bármit is. Jobb lesz viszont igyekezni, mert a Napoli is komolyan érdeklődik Tierney-ért, és ha az olaszok el tudják adni Mario Rui-t, a klubnak lesz elég forrása és keretbeli helye, hogy rástartoljon Tierney-re.

Malcom: A brazil szélsőt korábban beajánlotta a Barcelona az Arsenalnak. A legfrissebb brazil hírek szerint két angol klub tárgyal a szélső ügynökeivel - az egyik minden bizonnyal az Everton. A megbízható Radio Monte-Carlo értesülései szerint a liverpooli csapat 38 millió eurót sem sajnálna kiadni a játékosért.

Wilfried Zaha: Az elefántcsontparti szélső jelenleg az Afrikai Nemzetek Kupáján játszik, kicsit elhaltak a hírek vele kapcsolatban, de az Arsenal minden bizonnyal fog még ajánlattal jelentkezni érte a Crystal Palace-nál.

Lucas Vazquez: Az AS.com értesülései ellenére úgy tűnik, az Arsenal nem érdeklődik különösebben a szélső iránt.

Mario Lemina: A legfrissebb angol lapok értesülései szerint az Arsenal, a Manchester United és a Leicester is érdeklődik a Southampton védekező középpályásáért, Mario Lemináért. 

A gaboni középpályást két éve vették meg a Szentek a Juventustól, most viszont túladhatnak rajta, a Southampton legalább 18 millió fontot kér a játékosért.

július 5. - 20:04: Kacsa a Vazquez-hír? Malcom-ért viszont érdeklődik a csapat

Egyre több újságíró (Kike Marín, Charles Watt - goal.com) írja péntek délután, hogy nagy valószínűséggel kacsa az AS ma reggeli híre, és az Arsenal semmilyen érdeklődést nem mutat Lucas Vazquez, a Real Madrid játékosa iránt.

Watt az exkluzív hírében azt állítja, az Arsenal prioritása továbbra is Wilfried Zaha, és a londoni klub hamarosan új ajánlatot tehet a 26 éves szélsőért, amibe egy arsenalos játékjoga - Carl Jenkinson, Mohamed Elneny és/vagy Calum Chambers - is bekerülhet.

Ezzel együtt - mint korábban írtuk - az Arsenalnak vannak alternatívái Zaha helyett, az egyik ilyen Malcom lehet. A brazil játékost állítólag felkínálták az Arsenalnak, miután a Barcelonának minél több forrásra van szüksége, hogy leigazolják Griezmannt és/vagy Neymart is, és így megválhatnak a fiatal szélsőtől.

Úgy hírlik, az Arsenal vezérigazgatójának, Raul Sanllehinek jó kapcsolatai vannak Malcom ügynökeivel, a játékos menedzserei pedig korábban jártak az Arsenal edzőközpontjában tárgyalni. 

Watt értesüléseit olasz újságírók is megerősítették.

július 5. - 8:21 - Spanyol sajtó: Lucas Vazquez-ért tárgyal az Arsenal

Lucas Vazquezért tárgyal az Arsenal a Real Madriddal, írja a fővárosi klubhoz közel álló as.com pénteken. A spanyol hírforrás a szóban forgó pénzösszegekről is tudni vél: a londoni klub 32 millió eurót plusz 3 millió bónuszt ajánl a 28 éves szélsőért.

Vazquez ugyan még nem tárgyalt az Arsenallal, de az AS szerint a játékos kipróbálná magát Angliában, emiatt visszautasítaná a Bayern München, az Inter és a PSG kezdeit érdeklődését is. A spanyolok szerint akár napokon belül létrejöhet a teljes megállapodás, így Vazqueznek nem a Real Madriddal, hanem az Arsenallal kell majd az amerikai túrára utaznia.

Vazquez mindenképpen helyet szeretne kapni a spanyol válogatottban a 2020-as Európa-bajnokságon, de a Real Madridnál csak elenyésző lehetőséghez jutna Jovic és Rodrygo érkezésével. 

július 3. - 13:30: Alternatívák Zahára

James Olley, a Standard Sports megbízható újságírója szerint az Arsenal alternativák után nézhet, ha mégsem sikerülne Wilfired Zaha leigazolása - amire jelenleg igencsak alacsony az esély.

Mint ismert, az Arsenal 40 millió fontos ajánlattal jelentkezett hétfőn Zaháért, amit a Crystal Palace felháborítónak talált és meg sem fontolta az ajánlat kiértékelését. A londoni csapat legalább 80 millió fontot kérne a 26 éves szélsőért, nem utolsósorban azért, mert minden eladásból 25%-os részesedéssel bír Zaha korábbi klubja, a Manchester United.

Olley szerint az Arsenalnak több alternatívája van Zahára, többek között Yannick Carrasco vagy Ryan Fraser, de újabban felmerült Yacine Brahimi, aki jelenleg szabadúszó a Portónál eltöltött időszaka után. Brahimiért a hírek szerint két angol élvonalbeli klub és három török csapat is érdeklődik.

Ezen kívül még nincs kizárva, hogy az Arsenal újra megpróbálja Malcom leigazolását. A brazil játékost még korábban a Bordeauxtól akarták megszerezni, de akkor a szélső a Barcelona mellett döntött, ám ott nem tudott áttörést elérni. Az állítólag Neymar visszatérésén dolgozó Barcelona most azonban túladhat Malcomon, hogy minél több forrásuk legyen a brazil csatárra, így kihasználhatják az Arsenal esetleges érdeklődését.

július 2. - 17:57: Így állunk - a pletykák

Érkezők:

Wilfried Zaha: Minden bizonnyal ez az átigazolás már régen létrejött volna, ha az Arsenal megszerzi a negyedik helyet a tabellán tavaly, vagy megnyeri az Európa Ligát, és így visszakerül a Bajnokok Ligájába a 2019/20-as idényre. Az így kieső bevételek miatt az olyan kaliberű játékosok, mint Zaha a lehetetlen igazolások kategóriájába eshetnek.

Hogy az Arsenal mégis megpróbálkozik a szélső megszerzésével az a játékos ügynökével folytatott megbeszéléseknek köszönhető. Zaha testvére és egyben ügynöke elmondta, a Crystal Palace olyan ígéretet tett nekik, hogy nem állnak az elefántcsontparti útjába, ha egy nagyobb,valamelyik európai színtéren is induló csapat érdeklődik iránta.

A Crystal Palace által kért legalább 80 millió fontos összeg és az Arsenal által ajánlott 40 millió font ég és föld távolságban vannak egymással, amit az észak-londoni klub csak úgy oldhat fel, ha egy vagy több játékos játékjogát bevonja az ajánlatba, vagy elad egy nagyértékű játékost, így jelen állás szerint Zaha átigazolása meglehetősen valószínűtlen.

Kieran Tierney: A Celtic skót válogatottjáért az Arsenal több ajánlatot is tett, de a skót bajnokcsapat mindegyiket elutasította.

A legfrissebb hírek szerint az Arsenal hamarosan 20 millió font plusz 5 millió teljesítmény-arányos bónuszt tartalmazó összeget ajánlhat a 23 éves játékosért, amire a Celtic jó valószínűséggel rá fog bólintani - innentől kezdve az átigazolás felgyorsulhat, hiszen Tierney az Arsenallal már korábban megállapodott.

William Saliba: A Saint-Etienne tehetséges francia játékosát régóta figyeli az Arsenal, és az angolok már tettek is érte egy 25 millió eurós plusz öt millió teljesítmény-arányos bónuszt is magában foglaló ajánlatot a Zöldeknek. 

Végleges döntés még nincs - a Saint Etienne állítólag az ötmilliós bónuszt a fix összegben kéri, illetve további megkötés, hogy a 18 éves középső védőt egy szezonra vissza kellene kölcsönözni a jelenlegi állomáshelyére. A tárgyalások továbbra is folynak, Salibát a Tottenham is figyeli.

Yannick Carrasco: A játékost átmenetileg felfüggesztette a kínai klubja, a Dalifan Yiang, miután Carrasco késve érkezett vissza a legutóbbi válogatott szerepléséről. A játékos nemrégiben elnézést kért a Dalifantól, így a felfüggesztést feloldották. Azóta viszont elültek a személyével és az Arsenallal kapcsolatos pletykák.

Ryan Fraser: A Bournemouth játékosért korábban komolyan érdeklődött az Arsenal, és úgy tűnt, lesz is esélye a skót játékosra a londoni klubnak, mivel a klubnak az idei nyár az utolsó esélye, hogy nagy átigazolási összeget kasszírozzon Fraser eladásából. A Bournemouth a nyár elején azonban hivatalosan is közölte, hogy számítanak Fraser szolgáltataira még akkor is, ha adott esetben ez lesz az utolsó szezonja a klubnál és nem hosszabbít szerződést 2020 utánra.

Távozók

Lucas Torreira: Az elmúlt hetekben tartották magukat azok a pletykák, miszerint Torrierát egy lehetetlen küldetés keretein belül visszavinné Olaszországba az AC Milan, azon címszó alatt, hogy az uruguayi játékosnak nem sikerült beilleszkednie Angliába, nem tetszik neki a londoni időjárás és az angol nyelvet sem sikerült elsajátítania.

A pletykák azonban elültek, Torreira a Copa Americán adott sajtótájékoztatóján elmondta, boldog az Arsenalnál, a Milan pedig más célpont után nézett. Most pedig már olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint Torreira ügynöke hamarosan Londonba repül, hogy szerződéshosszabbításról tárgyaljon Raul Sanllehiékkel.

Pierre-Emerick Aubameyang: Aubemeyangért két kínai klub is érdeklődött a nyár elején, de az Arsenal nem adna túl a gaboni gólkirályán.

Laurent Koscielny: Az Arsenal rangidős védője szerződése jövőre lejár a csapattal, és úgy hírlik, a klub nem tervez vele hosszabbítást. A legfrissebb pletykák szerint a Bordeaux éppen vele oldaná meg a Sevillához távozó Jules Koundé pótlását, Koscielny pedig arra kérte az Arsenal vezetőségét, hogy hagyják ingyen távozni vissza Franciaországba.

Carl Jenkinson: Jenkinsonért a Celtic és a Crystal Palace is érdeklődik, ám előbbinek meg kellene küzdenie az angol játékos maga fizetési igényével. Jenkinson a Palace-nél maradhatna Londonban és a Premier Ligában is, ő pótolhatná a Manchester Unitedhez távozó Aaron Wan-Bissakát, és adott esetben be lehetne vonni a Zaha-ügyletbe is.

Mesut Özil, Henrikh Mkhitaryan, Shkodran Mustafi: Több megbízható hírportál is arról számolt be, hogy az Arsenal mind a három hipermagas fizetéssel rendelkező játékosán túladna, de egyikőjükért sincs konkrét ajánlat.

David Ospina: talán a kolumbiai játékos távozása van a leginkább a célegyenesben: a kapus maradhat a Napolinál, ahol az előző szezont kölcsönben töltötte. Ospináért a Napoli várhatóan 3-4 millió eurót fizet majd.

 

 

július 2. - 17:47. - Összegzés az eddigekről

Mintegy bő hónapos csúszással elindítjuk a már megszokott átigazolási hírfolyamunkat, amelyben folyamatosan frissítjük az esetlegesen érkező és a távozó játékosainkkal kapcsolatos híreket, pletykákat, minél megbízhatóbb forrásokból.

A Premier Ligában a nyári átigazolási időszak május 16-án nyílt, de az angol csapatoknak - a többi európai topligától eltérően - csak a szezon kezdetéig van lehetőségük az erősítésre (eladni utána is lehet): a határidő ennek megfelelően augusztus 8., magyar idő szerint 17:00.

Ami pedig az Arsenalt illeti: a sikertelen Bajnokok Ligájába való visszatérés következménye a jelentős megszorítás lett az átigazolási költségvetés terén: a sajtóhírek szerint Unai Emery csapatának 40-45 millió angol fontból kell gazdálkodnia. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a nyári összköltés ennél nagyobb számot fog kiadni, ez attól függ, hogy az Arsenal hogy tudja letárgyalni a kiadások részletekben történő elosztását.

Ami a hivatalos oldalát illeti a történetnek: az Arsenal eddig egy érkezőt jelentett be a brazil Gabriel Martinelli személyében, míg a távozók névsora így alakul: Aaron Ramsey (szabadúszóként a Juventushoz), Petr Cech (visszavonult), Stephan Lichtsteiner (szabadúszó), Danny Welbeck (szabadúszó).

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (726)

5 éve
Ugyan már, én láttam Ceballost korábban játszani, rohadtul nem ez a játéka, amit ma csinált. Persze, adni biztos adni fog el labdákat, mert kb. ki nem, de a meccs képe számomra egyértelművé teszi, hogy ezzel küldte be őt Emery. Tartsa a labdát, ha nem muszáj ne nagyon produkciózzon, és kb. ennyi. Ha van ember, aki szíve szerint mindig színezné a játékot, akkor az Ceballos. Ebben biztos vagyok. Emeryt reklamáljátok, hogy ennyire lekorlátozta őket. Azért durva, hogy ilyen szinten nem akartunk támadni. Csak a hátul passzolgatás, és szégyen szemre már elég korán elkezdtük húzni az időt, meg a sarokban való labdatartást is. Szerintem a taktikusság nem kellene, hogy ennyiben kifulladjon. Lehet óvatosabban támadni labdatartással, de ennek ma szikráját sem nagyon láthattuk. Ilyenek meg, hogy pressing... Még a szarkák jobban letámadtak bizonyos periódusokban. Remélem Burnley ellen egy értelmes csapat értelmes szellemben lesz kiküldve.

United kövi fordulóban idegenben játszik a Wolvesal. Egy x legalább jó lenne, mert ha behúzzák, akkor ők máris kipipáltak 2 kemény meccset 6 ponttal. Nem kéne...
5 éve
Biztos megszédült amikor a gólörömnél pofánbaszta Niles :lol:
5 éve
Cabellos tényleg elég sok labdát elszórt,ami alap passzok voltak :shut: egy united ellen ilyet nem szabad csinalni
5 éve
Törölt felhasználó
Ceballos eddig brutál nagy csalódás. Azért még nyilván szoknia kell a társakat, de azért 10 méteres passzokat csak sikeresen kéne végrehajtani.
5 éve
hogy szidták már David luizt h mekkora szar volt meg ilyenek had menjen az arsenalba,na tessék Zouma meg ilyenek ott pislogtak középen mint hal a vizbe egy ilyen united ellen is :gulp:

Szólj hozzá