A spanyol Marca kész tényként közli, hogy Monchi - aki jelenleg az AS Roma sportigazgatója - a nyártól újra együtt dolgozik majd Unai Emery-vel, immáron az Arsenalnál.

A Monchi-Emery páros a múltban a Sevillánál tevékenykedett együtt, és a párosuk meglehetősen sikeres volt, hiszen a sportigazgató által összeállított kerettel a vezetőedző sorozatban háromszor is meg tudta nyerni az Európa Ligát. Emery később a PSG-hez, majd Monchi a Romához távozott.

A Marca úgy tudja, hogy a kezdeti sikerek után, mint például a Roma BL-elődöntőbe jutása a tavalyi szezonban, most olyan a légkör a fővárosi csapatnál, ami lehetővé tenné Monchi számára a váltást.

A spanyol lap értesüléseit az angolok is megerősítették, igaz, ők nem mennek ennyire előre: szerintük az Arsenal csak érdeklődik Monchi iránt, az Ágyúsok pedig hajlandók lennének megfizetni a Romának a szakember szerződésében szereplő egy millió eurós kivásárlási záradékot.

A Daily Mail szerint Monchi régóta ki akarná próbálni magát Angliában, így rábólinthat az Arsenal ajánlatára. A Roma állítólag már keresi az utódot a szakember helyére.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (58)

5 éve
Törölt felhasználó
JACKOXI, szerintem a MUt megfogjuk verni. Spurs ellen tényleg jó egy X, de az is élményszámba menne, az utóbbi években képtelen idegenben pontot szerezni az észak-londoni rangadókon a két csapat.
5 éve
Törölt felhasználó
Kozben Diaby visszavonult. O az a tipikus mi lett volna HA jatekos :( hatalmas potencial volt benne, siman lehetett volna top jatekos es huzo ember. Szerencsesbek mondhatom magam, hogy lattam a legjobb meccseit is es nem csak a serulesekrol marad emlekezetes!
Hajra Abou!
5 éve
Törölt felhasználó
Kozben Diaby visszavonult. O az a tipikus mi lett volna HA jatekos :( hatalmas potencial volt benne, siman lehetett volna top jatekos es huzo ember. es naggyon jo teste volt. mindig irigyeltem
5 éve
A Wolves elleni bajnokit elhalasztották btw.
5 éve
Ez most kicsit húzósabb időszak, ha a következő 4 meccsen szerzünk 10 pontot, nagyon elégedett leszek. Csirkék ellen egy x jó lenne, nem kell nekünk már velük foglalkozni úgysem, fő, hogy a MU-Chelsea párost előzzük. A Bornemouth kötelező, a Wolves már melegebb lehet idegeben, de muszáj lenne begyűrni őket. A MU necces lehet, de bizakodom, mert otthon leszünk. Csak ne a szokásos legyen a szerencsekerék forgása, mert akkor ezek a faszok helyzet nélkül is nyernek. Szóval ebből a 4 mérkőzésből 9-10 pont lenne az igazán jó, a 12 szinte lehetetlen.

Szólj hozzá