Giuseppe Marotta, az Inter sportigazgatója vasárnap elismerte az olasz sajtónak, hogy a klub játékosa, Ivan Perisic hivatalos átigazolási kérelmet nyújtott be a csapat felsővezetéséhez, pár órával azt követően, hogy az Arsenal ajánlatot tett érte.

A hivatalos átigazolási kérelmet nem kötelező elfogadnia egyetlen klubnak sem, de ez a tett jól jelzi Perisic elvágyódását az Intertől. Hivatalos átigazolási kérelmet csak a legvégsőbb esetben szokott alkalmazni egy távozni kívánó játékos, hiszen így minden hűségbónusztól elesik egy megvalósuló átigazolás esetén.

Mint arról tegnap beszámoltunk, David Ornstein szombaton azt írta, hogy az Arsenal felvette a kapcsolatot az Interrel Perisic átigazolása ügyében. Később ezt az olasz sajtó megerősítette, sőt, szerintük a kapcsolatfelvételen túl hivatalos ajánlattal is előállt az Arsenal: az Ágyúsok 4 millió eurót fizetnének most a kölcsönszerződésért a szezon végéig, és 45 millió euróért szeretnének opciós jogot Perisic nyári, végleges megvételére. Az fcinternews.it szerint pedig a játékosnak évi 7 millió eurót (kb. 135 ezer euró hetente) kínált az Arsenal, hároméves szerződés keretein belül.

Ezt az ajánlatot az Inter elutasította, és erre jött Perisic válasza a hivatalos átigazolási kérelemmel. A kérelem benyújtását Marotta elismerte, de egyúttal jelezte, hogy a klub érdekét is szem előtt kell tartania.

"Perisic kérte a távozását, de jelenleg nincs ajánlat érte. Majd meglátjuk, mi történik a következő napokban. Figyelmet fordítunk Perisic kérelmére, az átigazolási kívánalmára, meg kell próbálnunk kielégíteni a szándékait, de egyúttal meg kell védenünk az értékét a klubunk számára." - mondta Marotta.

A végleges eladáson gondolkodó Inter állítólag megfontolná az Arsenal kölcsönajánlatát is, ha az angol csapat garantálná a megállapodásban a végleges megvételt is a nyáron - egy ilyen forgatókönyvtől viszont az Ágyúsok egyszer már visszaléptek ezen a télen, állítólag Denis Suarez átigazolása is ezért hiúsult meg.

Az Inter az elvágyódó Perisic helyére azt a Yannick Carrascót igazolná le, akit korábban már az Arsenallal is hírbe hoztak. A pletykák szerint az Inter már tárgyal a belga szélső kínai klubjával, és nem kizárt, hogy realizálódni fog valami az átigazolási ablak csütörtöki bezárulta előtt, így még könnyen lehet, hogy Perisic arsenalos váltása is összejöhet.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá