Nem várt fordulat következett be a Denis Suarezért folytatott tárgyalásokban az Arsenal és a Barcelona között, jelentette kedden este a Mundo Deportivo spanyol lap.

Bár korábban mi is beszámoltunk róla, hogy közelednek az álláspontok, és Kevin-Prince Boateng barcelonás átigazolásával már csak formalitásnak látszott Suarez érkezése az Arsenalhoz, a tárgyalások most - úgy tűnik -, megfeneklettek és a 25 éves középpályás jelen állás szerint nem lesz a londoniak játékosa.

A tárgyalások állítólag két okból szakadtak meg. Az egyik, hogy a Barcelona belement volna Suarez kölcsönadásába, de a katalánok 20-22 millió eurós  végleges megvásárlásra kötelező záradékot akartak beletenni az Arsenallal való megállapodásba, míg az Ágyúsok ragaszkodtak ahhoz,. hogy ez csak opció legyen a szezon végén.

A Barcelona elképzelhető, hogy ebbe is belement volna, de ehhez azt kérték Suareztől, hogy a jelenlegihez képest plusz egy évvel, 2021-ig hosszabbítson szerződést, hogy a középpályás értéke ne csökkentsen számottevően egy esetleges nyári eladás esetén, ha az Arsenal nem élne az opciójával.

Ebbe viszont már Suarez nem ment bele, és közölte a Barcelona edzőjével, Valverdével, hogy akkor marad a csapatnál a szezon végéig.

Boateng megvételével viszont a ghánai játékos került a Barcelona Sevilla elleni kupameccs keretébe, kiszorítva ezzel éppen Suarezt. A 25 éves játékos helye tehát távolról sincs biztosítva a csapatnál, és több ajánlat is érkezett érte, de korábban már megegyezett egykori edzőjével Unai Emery-ről arról, hogy csak az Arsenalhoz távozna most januárban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

5 éve
Szerintetek holnap fogunk rotálni, vagy majd inkább a Cardiff elleni bajnokin?
5 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
De ha nincs pénz ne akarjon védőt igazolni. Nem tud meg venni egy de lightot akkor kölcsönbe pár honap megoldásnak egy benátiát ne hozzon. Ott ül a padon mustafi valamint mavrot el kell kezdeni beépíteni, fölösleges selejtet ide hozni hátra. Szélső jöhet szerintem ha valaki fog is érkezni az James lesz kölcsönbe. De inkább azt mondanám hogy nem jön már senki.
5 éve
Roszko: Emery azt mondogatja, hogy egy védőt és egy szélsőt szeretne igazolni. Ebből én arra következtetek, hogy bizonyára szélső támadóként számítana Denisre, bár nyilván függ a felállástól is. Egy 4-3-1-2-ben pl. gondolom a csatárok mögött alkalmazná.
5 éve
Nem tudom megítélni ez a,srác mekkora erősítést jelentene számunkra . Viszont arra nagyon kiváncsi leszek ,ha véletlen még is jön .Hol képzelik el .
5 éve
Welbeck
Kitiltott felhasználó
Szerintem sem jön most senki, nyáron is scak max 1 ember vagy 2 ha özilt el sikerül paszolni végre. Védő biztoshogy nem fog semikor sem jönni hisz itt van Cshémbers,Holding,Mavro á tehetségböl igy is a padra szorul 1 ha belelrin felépül jövö télen. Itt van ramsey helyére smith rowe valamint itt elsz nelson is, elöször inkább probáljunk ki igazodni a kereten utánna igazolgasson emery, a jelenlegi keretet sem ahsználja ki lsd. özil.

Szólj hozzá