Az Arsenal kedd délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy Hector Bellerín súlyos szalagsérülést szenvedett a csapat előző bajnoki meccsén, a Chelsea ellen.

Bellerínt a 72. percben kellett lehozni a találkozón, miután egy szerencsétlen mozdulatot követően erős fájdalmai lettek. A visszajátszásokból egyértelműen kiderült, hogy szalagsérülésről lehet szó, a pontos diagnózisra azonban eddig várni kellett.

Az Arsenal hivatalos sérülésjelentéséből kiderül, hogy Bellerín bal térdében leszakadt az elülső keresztszalag. A játékost - csakúgy, mint korábban az ugyanilyen sérülést szenvedett Rob Holdingot - a napokban műtik meg Barcelonában.

A rehabilitáció várhatóan 6-9 hónapig tart majd, tehát Bellerín a szezon hátralévő részét biztosan kihagyja majd, és arra is van esély, hogy a következő idény első fordulóit is a partvonalon túl tölti majd. 

A csapat várhatóan nem igazol senkit a spanyol helyére a téli átigazolási időszak hátralévő napjaiban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

5 éve
Ha nem igazolunk senkit jobb bekk posztra, akkor kezdhetünk imádkozni, hogy Maitland-Nilest kerüljék el a sérülések, és sikerüljön felépíteni nagyjából egy kiegyensúlyozottan erős közepes szintre, mert Lichtsteiner balfaszkodásán tényleg akár az egész szezonunk elbukhat. Bár nem mintha ez a veszély Niles-al nem állna fenn, de azé' na... Sajnos a svájci csak azokra az átmozgató EL-csoportkör mérkőzésekre volt vállalható megoldás. Ez így elég nagy szopás sajnos. :-S

Mi ez a nagy James-mánia? Ez kb. borítékolná Özil - legkésőbb nyári - távozását. Meg most honnan lesz hirtelen lóvé a fizetésére, még ha csak kölcsönbe is érkezne? Oké, tételezzük fel Ramsey elmegy, és jön Denis, ezt még úgy el is tudom képzelni, de hogy Rodriguezt honnan kaptuk elő, ezt nem vágom. Nem csak egy hülye pletyka?
5 éve
Törölt felhasználó
3 kilenc hónapos sérülés egy fél szezon alatt. Nem tudom, hogy ez kinek vagy minek a hibája, de egészen döbbenetes. Bellerín kiválása simán döntő jelentőséggel bírhat a végelszámolásnál.
5 éve
Törölt felhasználó
De miért ő sérül meg? Miért valaki más az ellenfél csapatából.

Szólj hozzá