Hírek /

Emery: Higgadtak kell maradnunk

Unai Emery, az Arsenal vezetőedzője továbbrra is higgadtságra ösztökéli a játékosait, azt követően, hogy az Ágyúsok hátrányból fordítottak a hétfői Leicester elleni bajnokin, és ezzel minden sorozatot figyelembe véve a 10. győzelmüket aratták, amire legutóbb a 2007/08-as szezonban volt példa.

Az Arsenal ezzel a három ponttal tovább tapad a bajnokság éllovasaira, két pontot belül van ugyanis a Manchester City és a Liverpool együttese. Ezzel együtt Emery úgy véli, csapatának nyugodtnak kell maradnia a későbbiekben is.

"Úgy gondolom, hogy továbbra is higgadtan kell hozzáállnunk a dolgokhoz, és minden meccsre úgy kell tekintenünk, hogy tovább folytathatjuk a jó formánkat." - mondta Emery.

"Nagyon fontos volt számunkra, hogy megverjük a Leicestert, mert a fordulóig elég közel voltak hozzánk, így viszont kicsit le tudtuk szakítani a többieket."

"Most, hogy elől vagyunk, kicsit rápillanthatunk a Liverpoolra, a Manchester City-re és a Chelsea-re, de fontos, hogy észben tartsuk, hogy messze még a vége. Csak a vasárnapi Crystal Palace elleni meccsre kell fókuszálnunk, és a Sporting elleni hétközi EL-meccs is fontos lesz."

"Külön köszönet a szurkolóknak, akik fantasztikus hangulatot teremtettek az Emiratesben, nagyon felspannoltak, és ez sokat segített. Az első félóra nehéz volt, nagyon kellett, hogy felvegyük a ritmust. A meccs összképét tekintve megérdemelten nyertünk."

Ezzel együtt Emery reméli, hamarosan a jelenleg nem bevethető játékosok is újra harcképes állapotban lesznek - a két bal bekk Nacho Monreal és Sead Kolasinac kisebb sérülések miatt nem tudták vállalni a hétfői meccset.

"A vasárnapi nap borzasztó híreket hozott sérülés-szempontból. Két ilyen dolog is történt, ráadásul ugyanazon a poszton. Ezzel együtt csak hétfőn derült ki, hogy sem Monreal, sem Kolasinac nem lesz bevethető a meccsen. A Leicester elleni mérkőzés utolsó 30 percében így Xhakának kellett itt játszania, de ez nem volt ideális a játékegyensúly szempontjából. Szóval remélem, hogy Monrealék hamarosan visszatérhetnek, ha nem csütörtökön, akkor a hétvégére."

"Sokratis már edzett vasárnap, így ő fitt lesz csütörtökre. Rengeteg meccset fogunk játszani rövid idő leforgása alatt, szóval nagyon fontos, hogy jó legyen a felkészülés és hogy a fontos játékosok tudjanak pihenni."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (115)

1 éve
Nekem sincsenek nagy elvárásaim a Pool-meccsel kapcsolatban, de persze jó lenne nem beleszaladni a késbe. Nekünk inkább a Tottenhamre kell figyelni, meg esetleg bízni abban, hogy kipukkad a Chelsea.
1 éve
Aron21! Jobb a helyzet, mint az év elején az tény, Emery most már tétmeccsen is ismeri a játékosait, mindenki jobban formában van... most már csak reménykedni kell, hogy végre lesznek visszatérő játékosaink is...
1 éve
Aron21! Jobb a helyzet, mint az év elején az tény, Emery most már tétmeccsen is ismeri a játékosait, mindenki jobban formában van... most már csak reménykedni kell, hogy végre lesznek visszatérő játékosaink is...
1 éve
Ez a meccs lehet hogy jó is hogy így alakult, tényleg kellett egy józanító pofon hogy szálljunk vissza a földre. És hát a pool elleni meccs előtt szerintem pont jól jött. Meg kell tanulniuk a játékosoknak, hogy néhány győzelem után nem fogják ajándékba kapni azokat. Ja és meg kell tanulni, hogy 2-szer 45 perc egy meccs.
1 éve
Athlon, hát igen, valljuk be (a mai meccstől teljesen függetlenül), hogy amennyire jó végre felspanoltnak lenni, annyira lehet érezni a lelkünk mélyén, hogy közel sem ott vagyunk, ahol a szenzációhajhász média az utóbbi hetekben helyezett minket.

Én nem tudok elvárások nélkül menni a Poolnak, mert szerintem most egy sima vereség nagyon nem jönne jól. Amiben bízok, az az, hogy Emery egyébként a Cityt és a Chelseat is elég jól feltérképezte anno, sokkal jobban, mint a kisebb ellenfeleket, csak ott még tényleg nagyon az elején tartott a kapcsolata a játékosokkal. De kár szépíteni, a Pool az egyértelmű favorit.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek