Aaron Ramsey első alkalommal szólalt meg az újságíróknak azt követően, hogy az Arsenal az elmúlt hetekben visszavonta az eddigi megállapodási tervezetet a walesi játékostól.

Mint korábban írtuk, Ramsey menedzsmentje és az Arsenal effektíve már megállapodott, ám egy váratlan ok miatt a klub mégis visszavonta az új egyezményt, így jelen állás szerint a középpályás a jelenlegi szezon végétől ingyen igazolható lesz bármelyik csapat számára.

"Minden remekül haladt az Arsenallal. Úgy gondoltuk, hogy elértünk abba a helyzetbe, amikor már meglett a megállapodás, de most mégsem így fest a szituáció." - mondta Ramsey a Wales-Spanyolország találkozót követően.

"Szóval most az a helyzet, hogy továbbra is játszom, a legjobbamat nyújtom a klub számára, a többit pedig az Arsenal vezetőségére bízom."

"Ezt a döntést ők hozták meg, ilyen dolgok pedig történnek a futballban. Ezt el kell fogadnom, és a lehető legjobban kell továbbra is játszanom. Jelenleg csak erre koncentrálok."

Ramsey-t egyúttal arról is kérdezték, hogy szeretne-e már esetleg a télen eligazolni, vagy kitöltené a jelenlegi szerződését a nyárig - kérdés, mi lesz az Arsenal döntése, ha így marad a helyzet, hiszen utolsó alkalommal még a télen tudnák értékesíteni a játékos játékjogát.

"Én szívesen kitölteném a szerződésemet, ami a szezon végéig az Arsenalhoz köt, és szeretnék különlegeset alkotni ezzel a klubbal."

Néhány megbízhatóbb angol lap szerint a döntésről az Arsenal vezetői testülete döntött, és bár Unai Emery véleményét is kikérdezték, végül nem a baszk tréner szava volt a döntő.

Egyes meg nem erősített hírek szerint viszont az Arsenal vezetősége azért húzta vissza az ajánlatot Ramseyéktől, mert a walesi játékos ügynöke több hónap elteltével sem reagált érdemben a tárgyalásokra. Az Arsenal húzása viszont megkongatta a vészharangot Ramseyéknél, és most már újra tárgyalásban állnak a felek - és még egy fordulat sem kizárható az ügyben.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

6 éve
Hát, a szélsőt én is várom. ESR egy kiváló játékos, már most látszik, mennyi intelligenciája van a játékhoz, nyomatni kell, sokat fog Emery alatt fejlődni.
6 éve
Szerintem házon belül simán megoldható Ramsey pótlása (bár én Rambó párti vok), Athlon engem Smith Rowe még nagyon nem győzött meg, hamarabb AMW-t, Goendouzit vagy Elnenyt játszatnám helyette. De ha Özil játszik, akkor meg inkább egy rendes szélső kellene a csapatba, mondjuk házon belül Welbeck, kívül meg Sallai R. ;-)
6 éve
Maitland-Nilesból szerintem per pillanat egy jó keretjátékos lehet. Elneny helyére a padról. Ramsey helyére a házon belül egyértelműen Smith Rowe a pótlás. AMN Xhaka és Torreira helyett, Guendouzi mellett léphet pályára, vagy Bellerín helyett, a sokoldalúsága aranyat ér.
Nicolas Pepe kurva jó játékos, bárcsak ide jönne, de a Sarr-féle vonal se rossz! Az biztos, hogy kéne egy szélső, bár Reiss Nelsonnak nagyon szurkolok, hogy összejöjjön nálunk!
6 éve
Törölt felhasználó
https://m.twitch.tv/mesutozil/profile

Ezért "beteg" folyton Özil. :D
6 éve
Havertz az egyik, ha nem a legnagyobb tehetség most a németeknél. Nekem Özil-re hasonlít kicsit, de sokkal bátrabban elmeri vállalni a lövéseket, akár távolról is.
Egyébként sokaknak (nekem is) az volt baja Sokratis igazolásánál, hogy már túl öreg, miért nem dolgozik jobban Mislintat. Hát most itt van, úgy néz ki rendezkedik valamit. Egyáltalán nem bánom, hogy fiatalokat akarunk (már ha igaz), elvégre mi most építkezünk újra. Csak olyanokat hozzunk tényleg, akikből lehet nagy játékos, és ne ilyen Cohen Bramall-okat és Jenkinson-féléket...

Szólj hozzá