Nehéz helyzetben van Unai Emery a bal bekk poszton, miután a három bevethető játékosból kettő komoly sérüléssel küzd.

Sead Kolasinac még a Lazio elleni felkészülési meccsen sérült meg, a bosnyák védő a térdsérülése miatt októberig lesz harcképtelen. A helyére beugró Ainsley Maitland-Niles szárkapocscsontja pedig a Manchester City elleni bajnokin repedt meg egy hajszálnyit, emiatt pedig az angol játékosra 8-10 hét kényszerpihenő várhat.

Maitland-Niles sérülésekor Emery Stephan Lichsteinert cserélte be a bal bekk posztján, de szerencsére a csapat első számú játékosa ezen a poszton, Nacho Monreal - úgy tűnik - készen áll a játékra.

"Világos, hogy nem szeretnénk egyetlen sérülést sem a csapatnál, de sajnos ezek előfordulnak." - mondta Emery.

 

"Sajnos Kolasinac sérülése rosszkor jött, mert úgy gondolom, remekül teljesített az előszezonban. De jó volt, hogy kapóra jött egy olyan játékos, mint Ainsley. Nem kétséges, hogy a teljesítménye csak jobb lesz idővel, és remek karrier áll előtte, meglehet nem feltétlenül bal szélsőként. Ennek ellenére szépen játszott az első 25 percben a Man City ellen."

 

"A sérülését követően Lichtsteinert cseréltem be, mert tapasztalt játékosról van szó, ennek ellenére inkább ő jobb oldali szélső. Szerencsére Nacho Monreal a héten már együtt edzett a csapattal, szóval ő és Lichtsteiner jöhetnek számításba szombaton a Chelsea ellen."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

6 éve
Én Lenot látnám szivesen a kezdőben már
legalább egy döntetlent el kell majd érnünk idegenben
illetve le kell hozni sérülések nélkűl a meccset mert nagyon karcsu a pad még ígyis
6 éve
Lacazette Aubameyang Özil Mkhitaryan Torreira Ramsey Monreal Mustafi Sokratis Bellerin Chech


ezt a kezdőt szeretném látni holnap
6 éve
Törölt felhasználó
Igen, a Chelsea-t muszáj lenne megverni, az önbizalmat adna a játékosoknak, az egész csapatnak, valamint a népnek is.
6 éve
Igen, de ha kikapunk az -6. Azt azért már nehéz lesz behozni, hiába csak a 2. forduló.
6 éve
Törölt felhasználó
Szvsz még a holnapi meccs se fog arról képet adni, hogy idén mire számíthatunk, akár nyer a csapat, akár nem.
Ez még nagyon az eleje ennek a projektnek.

Szólj hozzá