Darren Burgess, az Arsenal csúcsteljesítményért felelős vezető szakembere szerint az új vezetőedző Unai Emery leginkább a csapat védelmén igyekszik erősíteni.

Bár ezen a poszton egyedül Sokratis Papasthatopoulos leigazolásával erősített az Arsenal, az ausztrál Burgess szerint az új edzőnek az egyik fontos terület a védelem megszilárdítása - amely az előző szezonban sokat dadogott Arséne Wenger irányítása alatt.

"Azt a legtöbb ember leszűrheti, hogy a védekezésünk tavaly elfogadhatatlan volt, ötvenvalahány gólt kaptunk, ami 15 éve a legrosszabb mutató volt. Ennek kapcsán aligha meglepő, hogy a védekezés stabilitása és megszervezése az egyik legfőbb célkitűzése az új szakembernek." - mondta Burgess.

 

"Nyilvánvalóan majd meglátjuk, mennyire lesz sikeres, de ez most egy olyan terület, amelyen sokat dolgozik a csapat. Emery vezényletével kimondottan arra fókuszálunk, hogy az adott játékos hogyan helyezkedjen, amikor a labda egy adott területen van a pályán. Ez kétségtelen bonyolultabb, mint amilyen eddig volt. Nem jobb, nem rosszabb, csak más."

Burgess azt is elárulta, miben más az Emery-által vezetett csapat a Wengeréhez képest.

"Először is, egy teljesen más edzői stáb dolgozik, mert Unai öt asszisztensét is magával hozta. Mind az ötnek más a szakterületük, és a sport mellett az orvosi és teljesítménnyel-kapcsolatos területeken is otthon vannak."

 

"Szóval komoly változtatások voltak a nyáron, különböző filozófiák érvényesülnek a pályán, hogy miként kellene játszani és miként lehet felkészülni."

 

"Nekem is kihívás ezt megtanulni, mert már éppen belerázódtam Arséne munkastílusába, és most állhatok át Unai-ére. Számos ember nyilatkozott már a változtatásokról, és ezek közül némelyik szemmel is jól láthatók a pályán."

 

"Arséne-hez hasonlóan Unai is munkamániás, mindig az ellenfél vagy az edzésünk videózásával kezdi a napot. Még a felkészülési meccseknél is kielemezte a másik csapatot."

"Ráadásul neki is van egy fanyar humora, hihetetlenül szenvedélyes ember. Az edzései magas intenzitásúak, és a stílusához hasonlóan szenvedélyesen akarja játszatni a csapatát is."

"Nagyszerű volt megismerni őt."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

6 éve
Azért remélem nem egyből mindjárt az első pár meccs alapján fogják sokan megítélni mi lesz a jövőben és fikázni a csapatot !!! Akár milyen eredmények is legyenek ! Bízok benne hogy meglepetést okozunk majd és ott leszünk a Top4-ben a végén ;-)

Szólj hozzá