Horvát válogatott védőért érdeklődik az Arsenal, írják angol és török források, beleértve a megbízható James Olley-t is, a Standard angol újságíróját.

Domagoj Vida leigazolása azután kerülhet terítékre az Arsenalnál, hogy a klubnál a közelgő órákban bejelenthetik Calum Chambers ideiglenes átigazolását a Fulhamhez. Mint korábban írtuk, mind Chambers, mind Unai Emery vezetőedző azt akarja, hogy az angol játékos rendszeresen játéklehetőséghez jusson, ez viszont a Fulhamnél hamarabb valósulna meg, mint az Arsenalnál, ezért szükséges a kölcsönszerződés.

Chambers távozásával viszont az Arsenalnál jelenleg négy középvédő áll majd Emery rendelkezésére: a tapasztaltabbak közül Sokratis és Mustafi, a fiatalok közül pedig Holding és Mavropanos - Koscielny visszatérése pedig legjobb esetben decemberre jövendőlhető.

A török Fanatik beszámolója szerint Chambers eligazolásakor Vida lesz a pótlás, a horvát játékos a hétvégén egyeztetett a Besiktas vezetőivel, hogy adott esetben engedélyezzék a váltást az egyik álomcsapatához. James Olley is megerősítette a Vidaért való érdeklődés tényét, ám az angol újságíró szerint a 28 éves védő mintegy 18-20 millió fontos vételárához az Arsenalnak még pár játékost el kell adnia a keretből a forráshiány miatt.

Az átigazolási időszak Angliában idén a szokottnál korábban, már a szezon előtt bezárul: a csapatoknak augusztus 9. csütörtök magyar idő szerint 18:00 óráig van lehetőségük benyújtani a hivatalos dokumentumokat új játékos regisztrációjához.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

6 éve
Isten ments! Akkor már sokkal inkább Kádár jöjjön. Semmivel sem erősödne a védelmünk ezzel a majommal.

Szólj hozzá