Nem fejezdődött be az Arsenal nyári bevásárlása annak ellenére, hogy a csapat már öt új érkezőt is bejelentett eddig, így könnyen lehet, hogy Lichtsteiner, Leno, Sokratis, Torreira és Guendouzi után újabb játékos érkezik majd Észak-London vörös felébe - írja a goal.com újságírója, Chris Wheatley.

Wheatley szerint Emery tervei közt elsősorban egy gyors, direkt szélsőt akar a csapatába igazolni, ám miután az előbb említett öt igazolásért összértékben már 70 millió fontnál jár az Arsenal nettó költekezése, a szűk átigazolási költségvetés miatt a baszk trénernek előbb el kellene adnia peremembereket, hogy újra igazolni tudjon.

A goal.com újságírója szerint az Arsenal Shkordan Mustafit, Lucas Perezt, Carl Jenkinsont, David Ospinát, Petr Cech-t és Danny Welbecket is eladhatja a nyár folyamán.

Miközben a felsorolt játékosok közül nem mindegyik volt meghatározó alapember Arséne Wenger irányítása alatt, érdekesség, hogy Wheatley szerint Emery megfontolná Nacho Monreal eladását is, akit viszont rendszeresen játszatott francia elődje. 

Monrealért hosszú ideje érdeklődik a Real Sociedad, és bár egyelőre nem jeleztek az angol és spanyol források, hogy lennének konkrét tárgyalások a felek közt, Wheatley úgy tudja, Emery 10-12 millió euróért eladná a 32 éves játékost, mivel nem szerepel a tervei között. Ez esetben viszont egy bal szélső védőt is igazolna a csapat Sead Kolasinac mellé.

Wheatley a cikkében végezetül megjegyzi: a játékosok tetszését elnyerte Emery és csapatának munkabírása: jelenleg a csapat napi két alkalommal készül az új szezonra. Mesut Özil, aki eredetileg a hét végéig még a szünetét töltött volna, például úgy döntött, pár nappal korábban csatlakozik vissza az edzésekhez, miután beszélt néhány társával, és kedvező benyomást tett rá az Emeryről hallottak.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (13)

6 éve
Jackoxi: Pontosan, meg a legjobb játékosainkkal minél előbb kellett volna szerződést hosszabbítani, hogy Sanchezért ne "csak" egy Mkhit kapjunk, hanem mondjuk 100milliót.
6 éve
Egyébként az útwenger miért szopkodja a Realt? Minden 2. bejegyzésükben Ramosról vagy Ronaldoról van szó... Én bírom őket, mert amit Wengerrel csinálnak az szimpla poén, jókat mosolyog rajtuk az ember, nyilván ők is észrevették már az utóbbi időben, hogy nem az igazi az Öreg, és ezt ha jól emlékszem el is ismerték, de ezek a Realos bejegyzések kurva idegesítőek, vagy ez csak nekem tűnt fel? Most elővették a Liverpoolt, hogy mennyi pénzt elköltöttek, de az senkinek nem tűnik fel, hogy mennyi pénzért adtak el játékosokat az utóbbi időben? Kb. a 2/3-át az fedezte a költségeiknek. Most meg evidens, hogy egy ilyen sikeres szezon után jobban nyílik a buksza. Nekünk is nem 6.-nak kellett volna lenni, és talán nem lenne minden az utolsó fontig kiszámolva.
6 éve
Én Arsenalfan25 mellett vagyok, Monreal az egyik legjobb védőnk, taktikailag érett, gyors, gólerős is, ja meg tud középső védőt is játszani... mi kell még? Szerintem 2 jó év van még benne.
6 éve
James! Jogos, amit mondasz, de vegyük figyelembe azt is, hogy volt egy VB a nyáron. A megegyezés az összes igazolt játékossal megvolt az előszezon megkezdése előtt. Torreira is be lett volna jelentve előbb, csak a válogatottra akart teljes erővel koncentrálni és elutasította, hogy kint Oroszországban végezzek az orvosit. Azért ilyenre nem tudom volt-e példa nálunk az utóbbi időben. A többi klubnak is ugyanakkor zárul a piac, aztán a legtöbb még csak most vakarja a fejét a nagyok közül, nem beszélve arról, hogy a Chelsea effektív csak hétfőn kezdte a felkészülést, hiába tudták előre ki lesz az edzőjük.
6 éve
Én Mustafit és Monrealt megtartanám. 1-2 gyors szélső jó lenne. De azt nem védő eladásából kellene fizetni.
Eddig a csapat szépen alakult, csodát nem várok, de bl indulás és EL döntőt igen.

Szólj hozzá