Unai Emery első alkalommal nyilatkozott az Arsenalnál történt változásokról azt követően, hogy a baszk trénert júniusban kinevezték a távozó Arséne Wenger helyére a klubnál.

Az azóta eltelt egy-másfél hónapban sok változás történt a keretben: öt új játékos érkezett, és több kulcsember is távozott, mint például az a Jacvk Wilshere, aki a lejáró szerződése kapcsán végül a West Ham Unitedhez igazolt, derült ki ezen a héten.

Wilshere már a távozása kapcsán is azt emelte ki, hogy azért távozott, mert Emery nem tudott neki állandó lehetőséget garantálni a kezdőben - ezt pedig a baszk tréner is elismerte.

"Jack távozása technikai és taktikai jellegű volt. Remek megbeszélést folytattunk ketten, elmondtam neki, hogy képzelem a keret kialakítását, és hogy emiatt nem tudom neki garantálni a rendszeres játéklehetőséget." - mondta Emery.

 

"Erre ő azt felelte, hogy nehéz döntést kell majd hoznia, de a legjobban akar választani. Bármikor is beszéltünk, mindig tisztelettel tettük azt. Tudom, hogy Jack nagyon fontos volt a szurkolók számára is, hiszen a klub hazai nevelésű játékosa. De nem tudtam neki helyet adni az állandó kezdőben. Emiatt úgy döntött, távozik, és ezt tiszteletben tartottuk." - mondta a spanyol.

Emery Wilshere távozása mellett még megemlítette, Aaron Ramsey-t mindenképpen szeretné maradásra bírni. A walesi középpályás szerződése 2019-ben jár le, így az Arsenal rövid időn belül új kontraktust szeretne kötni a játékossal - máskülönben lehet, el kell majd adniuk őt még ezen a nyáron.

"Aaronnal nagyon elégedett vagyok. Minden nap, minden edzésen olyan mentalitást mutat, amit elvárok. Minőségi munkát végez és kiváló képességű játékos. A jövőben is együtt akarok dolgozni vele."

 

"Hogy eddig miért nem írta alá az új szerződését, az ő, és a klub részéről Ivan Gazidis, Sven Mislintat és Raul Sanllehi tudják. De már nekik is jeleztem, mennyire fontos játékosa ő a keretnek." - tette hozzá Emery.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (39)

6 éve
Törölt felhasználó
Roppant szimpatikus továbbra is, Wenger egy remek ember is, amellett, hogy kiváló edző. Imádtam benne a természetes eleganciáját, hogy nem egy ripacs, mint sokan a szakmában.
Azt mindig mindenki elfelejtette, hogy Wenger tényleg az egész karrierjét ennek a klubnak adta.
6 éve
Törölt felhasználó
Tudom, hogy nem szeretitek a magyar oldalak belinkeleset, elore is elnezest, de aki meg nem olvasta, annak kotelezo.

http://m.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/wenger-a-legnagyobb-hibam-hogy-22-evig-egy-klubnal-maradtam-2647847
6 éve
Törölt felhasználó
Nézem az első félidőnket és bizony a kis balhátvédünk olyan false-fullback volt, mint az állat. Gyerekek, ez modern foci lesz!
6 éve
Wengernek semmi értelme nem lenne vezérigazgató pozícióban, kb. eddig is az volt...Hívjuk meg minden meccsre, érezze jól magát, de már nincs rá szükségünk és én úgy látom a nyilatkozataiból, hogy jobb lenne neki is ha végre pihenne.

Semmiképp se lenne jó Gazidis távozása, főleg nem így szezon elején. Most már tényleg ő írányít, az eddigi eredményekhez nem sok köze volt. Legalább nézzük meg így mire megyünk, majd ha 6.-ok leszünk megint, akkor lehet basztatni.
6 éve
Törölt felhasználó
Miért is kellett volna már rég kivágni?
Én úgy vettem észre, hogy most hogy Wenger lelépett, ő általa indultak be ennyire a dolgok.
De ha ezt nem is nézzük. Szakmailag is jó munkát végzett. A csapat gazdaságilag nagyon stabil és erős lábakon áll, a világ leggazdagabb klubjai között mozog. Gondolom ebben egy igazgatónak nagy szerepe van.
Az, hogy emellett az eredmények nem jöttek, vagy hogy a részvényesek nem akartak többet költeni nem az ő hibája.
Én azt mondom hiba lenne elengedni pont most.

Szólj hozzá