Az új hónapban érvén, július elsejével hivatalosan is megkezdődött az új szezon a klubcsapatoknál, az elkövetkezendő pár napban valamennyi európai együttes elkezdi a felkészülését a 2018/19-es idényre.

Az Arsenalnál az elmúlt hónapokban komoly változások zajlottak, 22 év után távozott a menedzser Arséne Wenger, a francia helyét pedig Unai Emery vette át. Wenger távozása pedig számos változást idézett elő a szakmai stábban, hiszen a baszk tréner a korábbi munkatársait is magával hozhatta az Arsenalhoz.

Ami a játékoskeretet illeti: az Arsenal akadémiáján már egy pár hete zajlik a felkészülés, a felnőtt csapat tagjai viszont július 2-án kezdik meg a munkát a klub colney-i edzőközpontjában - kivétel ezalól persze azok a játékosok, akik részt vesznek vagy vettek a nyári világbajnokságon. Jóllehet Mesut Özil, Mohamed Elneny és Alex Iwobi számára véget ért a torna, mindhárom hosszított nyári szünetet kapnak, így nekik leghamarabb majd csak július végén kell edzésre jelentkezniük.

Két új játékos viszont mindenképpen lesz a keretnek, Bernd Leno az elmúlt hetekben érkezett a Bayer Leverkusentől, míg Sokratis Papasthatopoulos átigazolását a soron következő napokban fogják véglegesíteni a felek, ez utóbbi már csak formalitás.

Két fontos távozója is akad az Arsenalnak: Santi Cazorlával nem hosszabbított szerződést a klub, Jack Wilshere pedig az Emery-vel döntött személyes találkozója után döntött úgy, hogy a több játéklehetőség reményében új csapat után néz. 

A felkészülési meccsek tekintetében öt meccset játszik majd az Arsenal a nyáron. Az első meccs július 14-én lesz a Boreham Wood ellen, erre Emery egy pár felnőtt játékost is elvisz majd, de itt még a fiatalok kipróbálásán lehet majd a hangsúly, akik elkísérhetik a csapatot a szingapúri túrára, ahol az Atletico Madrid és a PSG ellen játszunk majd.

Az ázsiai kiruccanást követően az Arsenal Írországba látogat, ahol majd a Chelsea lesz az ellenfél, a felkészülés pedig a Sevilla zárja, egy Svédországban lejátszott meccsel.

Az új idény augusztus 11-e táján kezdődik majd a Manchester City elleni rangadóval, folytatásként pedig a Chelsea-hez megy majd a csapat. Pontos meccsidőpontokra még július közepéig várni kell, ekkorra döntik el a közvetítési jogokat birtokló televíziós társaságok, mely meccsekre tartanak igényt.

Fontos változás, hogy az angol csapatok döntése értelmében az átigazolási időszak az első játéknap előttig tart, eddig igazolhatnak új játékost a klubok, eladni viszont a többi topligába továbbra is augusztus 31-ig lehet majd.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

6 éve
Azért egy Özil - James Ridriguez cserének örülnék ráadásúl vezére lehetne a csapatnak is a Kolumbiai
6 éve
Na végre valami! örülök 🐛
6 éve
Törölt felhasználó
Már hivatalos is Sokratis!
6 éve
Törölt felhasználó
Igen, én is értük szorítok. :)
6 éve
Az angolok a nagyok kiesésével, és az ezáltal kialakult gyengécske ág kialakulásával akár a döntőig is elmehetnének, de az is benne van, hogy Kolumbia hazaküldi őket. De ha nem, simán eltudnám képzelni, hogy mondjuk egy masszív svéd csapat ellen kiesnek. Én leszarom őket, lett volna akik ellen nekik szurkolok, de Kolumbia ellen biztosan ellenük fogok. Így, hogy nem igazán van náluk Arsenalos (Welbeck, de hát ő sok vizet nem zavar), nem túl szerethetőek számomra. Még ha Wilsheret kiviszik... Kicsit igazságtalan amúgy, hogy az egyik ágról már a 8 közé is nehéz volt bejutni, a másikon meg középszerű játékosállománnyal rendelkező válogatottak vannak. Remélem a franciák behúzzák!

Szólj hozzá