Spanyol és angol lapértesülések szerint Unai Emery komolyan fejébe vette, hogy elcsábítja az Arsenalhoz is azt az Ever Banegát, akivel korábban a Valenciánál és a Sevillánál is együtt dolgozott.

Előbb a jól értesült spanyol újságíró, Kike Marín, majd az angol Independent is lehoza azt a hírt, miszerint a londoni klubnál komolyan dolgoznak azon, hogy Banega hozzájuk igazoljon, és készen állnak aktiválni a 29 éves középpályás szerződésében szereplő mintegy 20 millió eurós kivásárlási záradékot.

Ezzel együtt egy vezető sevillai tisztviselő az Independent-nek elmondta, mindenképpen szeretnék megtartani Banegát, és amint lezárul a játékos szereplése a nyári világbajnokságon, kezdeményezni fogják vele a hosszabbítást. A Sevilla ugyanakkor nem tehet semmit, ha az Arsenal aktiválja a játékos lelépési klauzuráját, amely a nyári átigazolási időszak utolsó hetéig érvényes.

Arról vegyesek a hírek, hogy Banega hajlandó lenne-e elhagyni a Sevillát az Arsenal kedvéért. A játékos családja ugyanis jól érzi magát az andalúz városban, a középpályás pedig nemrégiben megégette magát egy átigazolással, amikor az Interhez igazolt és nem kapott elég játéklehetőséget.

Marín szerint Ivan Gazidis már folytatott tárgyalásokat Banega képviselőivel - első körben közvetítőkön keresztül, Emery pedig már telefonon is hívta Banegát, hogy meggyőzze, érdemes az Arsenalhoz igazolnia.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (44)

2 éve
Nagyon-nagyon várom Emeryt, hogyan dolgozik. Én is hiszem, hogy van egy erős keretünk (ha jönnek, akik tervbe vannak, akkor még erősebbek leszünk), amiből egy jó edző csodát csinálhat.
2 éve
Ha nyélbe ütjük azokat az igazolásokat, amikről szó van, tökéletesen kirajzolódik, hogy 4-3-3-at tervez Unai. Legalábbis nagyon valószínű. A középpályára lenne egy Ramsey Xhaka Torreira 3-as, szerintem ez lenne az alap, a padra pedig Maitland-Niles, Banega és Elneny. Egy sorral fentebb Özil a jobbon, Laca középen, Aubameyang pedig a bal szélen kapna talán alapesetben szerepet. Ehhez hozzájön Mkhitaryan (nyilván ő azért sokszor lehetne kezdő), illetve Welbeck és Iwobi beugrónak. Ha tényleg ezt a felállást favorizálja Emery, akkor ez a csapat akár reális is lehet. Minden posztra 2 ember. Én azért preferálnám a 4-2-3-1-et egyébként, mert a 4 klasszis támadó szellemű játékosunk egyaránt a pályán lehetne, de ehhez momentán nem igazán vannak meg a megfelelő cseréink. Ez esetben Banega helyett inkább egy Gelson Martinst hoznék.
2 éve
Hát nézzük: Leno - Bellerín, Sokratis, Söyöncü (?), Monreal - Ramsey, Xhaka, Torreira - Özil, Lacazette, Aubameyang

Pad: Ospina, Lichsteiner, Chambers, Kolasinac, Maitland-Niles, Iwobi, Mkhitaryan
Plusz: Holding, Elneny, Welbeck.

Hát igen, alapvetően megvagyunk, ráadásul én nagyon bízom Iwobi és Niles feltörekvésében. Túltöltve azért nem leszünk így, de tény, hogy meg van a keret és elég erősnek is tűnik, ahhoz képest, hogy mennyiből erősítünk nyáron.
2 éve
Itt az oldalon is sokszor összefoglaltam már, hogy mi a baj a csapattal. Szerintem elővehetném 1-4 évvel ezelőtti írásaimat is. Az első a vezérbika hiánya, amit szerintem Wenger direkt kiölt a csapatból (és innentől edzői hiba; hajrá Emery!!!), mert félt, h nem tudná kezelni, ahogy aztán Sanchezt se tudta. Özil ezzel együtt persze, hogy egy jó játékos, és talán nem is tőle kellene várni a VB szerepét, de a negatívsága sokszor fogható volt, és átragadt a többiekre is. És szerintem aki Zsirú, stb. bénázásait emeli ki az elvesztett bajnoki címekben, az csak a felszínt kapirgálja. Megint persze, h egy jobb csatárral nagyobb esélyünk lett volna. De hányszor volt esélyünk így is. Csak valamin mindig elcsúsztunk, és legtöbbször azon, hogy amikor egy lélektani ponthoz érkeztünk (erre annyira emlékszem, hogy fáj), pl. botlott a konkurens és nyerni kellett volna, akkor nem tudtuk behúzni a kötelezőket (ez sokszor 5-6, néha több fordulón keresztül megvolt, ha abból pár pont jött volna... lett volna bajnokság is). Ez pedig nem Zsirú kérdés volt, anno - emlékszem -, hogy egy Arteta lesérült és kb. 10 meccsen VB nélkül játszottunk (és hiába mondtam, mindenki engem hülyézett), de máskor is előfordult, hogy amikor kellett volna, akkor pont összeomlottunk (lásd akár BL-ek, de PL-ek is). És ehhez már van köze Özilnek, Wengernek és a csapat nyápicainak. Emlékszem olyan véghajrára is, amikor megint Zsirúúúú széthajtotta az agyát (nem fizikailag, lelkileg), de látszott, hogy egyedül van. Szóval, azon kívül, h az öreg néha zseniálisan felkészült, máskor meg amikor legjobban kellett volna, épp nem, és pátyolgatta a kedvenceit, mert Özil, majd Sanchez-függővé alakította a csapatot is. Persze, ne varrjunk mindent szegény Özil nyakába, mert Özil is hasonló Messihez (Aron21 után szabadon), őt ki kell szolgálni sok futással, agresszivitással a többieknek, másnak kell hozni a VB-át, és akkor képes lehet varázsolni, tőle ne várjuk, h CR7 legyen.
2 éve
Miért kellene? Alapvetően a 4-3-3 fenti részébe várom Aubameyangot, Lacazette-t és Özilt, és akkor még nem beszéltünk Mkhitaryanról, és a csereként bőven jó Iwobival és Welbeckkel. Nem kell őket szeretni, de még ki tudja, lehet Emery-vel hadrafoghatók lesznek. Egy új igazolásnak meg kell ugrania a stabil kezdők szintjét, én most nem is látok hirtelen ilyen jellegű, és számunkra elérhető árú játékost- így meg szerintem teljesen fölösleges igazolni.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek