17 év után távozik az Arsenaltól Jack Wilshere, a klub saját nevelésű játékosa, ezt maga a középpályás jelentette be az Instagram-profilján.

Wilshere - akinek a szerződése június végén lejár a csapattal - jövője körül régóta kérdőjelek lógtak, és már-már úgy tűnt, mégis marad és hosszabbít a csapattal. Ám Arséne Wenger távozásával megint megváltozott a helyzet, és miután a 26 éves középpályás átbeszélte a jövőjét illető kérdéseket a klub új vezetőedzőjével, Unai Emery-vel, úgy döntött, távozik a csapattól.

Wilshere 2008 augusztusában, a Blackburn Rovers elleni bajnokin, mindössze 16 évesen és 256 naposan mutatkozhatott be a bajnokságban az Arsenal színeiben, ezzel ő lett a legfiatalabb Ágyús, aki valaha pályára léphetett a csapat kötelékében a bajnokságban. Két hónappal később ugyanezt a rekordot állította fel a Bajnokok Ligájában, amikor is 16 éves és 329 naposan játszhatott a Dinamo Kijev ellen. Abban a szezonban oroszlánrészt vállalt, hogy megnyerjék az FA Ifjúsági Kupát. A 2010/11-es szezonban a profi játékosok szövetsége őt választotta meg az idény legjobb fiatal játékosának és tagja volt az idény álomcsapatának is.

Hivatalosan is bejelentem, hogy a júniusban lejáró szerződésem végén távozom az Arsenaltól.

Miután több érintettel, köztük legutóbb az új vezetőedzővel, Unai Emery-vel is átbeszéltem a helyzetemet, nem volt más választásom, mintsem a távozás, és ezt a döntést kifejezetten sportszakmai okokból kifolyólag hoztam meg.

Miként azt több helyen is írtak, az elmúlt hónapokban komoly tárgyalásokat folytattunk az ügynökömmel a klubbal, a célom pedig mindvégig az volt, hogy új szerződést írjak alá a csapattal. 

A szándékom egész mostanáig az volt, hogy maradjak az Arsenalnál, ahol 17 évig futballoztam, és amely klub szerves részévé váltam. Még úgy is ez volt a tervem, hogy a klub csökkentett bérezésű ajánlatot tett elém.

Ugyanakkor az új vezetőedzővel való megbeszélésem során kiderült, hogy bár a csökkentett bérezésű ajánlat továbbra is él, a pályán eltöltött időm jelentősen csökkenne, ha aláírnám az új kontraktust. Biztos vagyok abban, hogy azt mindenki megérti, hogy a lehető legtöbbet szeretnék játszani, és ez nagyon nehéz lesz volna, ha maradok az Arsenalnál.

Mindezeket figyelembe véve, nem maradt más opcióm, mint hogy más lehetőség után kell kutatnom a karrieremet illetően.

Hihetetlen élményeket éltem meg az Arsenalnál, ahol életre szóló barátságokat szereztem. Ezek az emlékek örökké megmaradnak bennem, gondolhatunk arra, milyen fiatalon mutatkozhattam be a Bajnokok Ligájában, vagy hogy sorozatban kétszer is megnyertük az FA-Kupát.

Egyszer majd eljön az az idő, amikor rendesen beszélhetek majd a részleketről, de most szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a klubnál, mindenért az elmúlt 17 évből, kimondottan Arséne Wengernek és a stábjának, az Akadémia összes munkatársának, hogy lehetővé tették, hogy megvalósuljon az álmom és persze a szurkolóknak,akikkel mindig is különleges kapcsolatom volt. Soha nem leszek képes visszaadni azt a szeretetet és hitet, amit felém mutattak. Mindezek rengeteget segítettek nekem és a családomnak is, szóval őszintén remélem, hogy hamarosan remek élményekben lesz részük.

Szeretném tiszteletemet és csodálatomat kifejezni Mr. Emery-nek az őszinteségéért, minden jót kívánok neki és a csapatának az elkövetkezendőkben.

Jelenleg fittnek, élesnek és erősnek érzem magam, és keménen dolgozok azon, hogy csúcsformában térjek vissza az előszezonra.

Egy kis időre szükségem lesz, amíg átgondolom a lehetőségeimet, és eldöntöm, hol szeretném folytatni a karrieremet.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (42)

6 éve
Törölt felhasználó
Wilshere-t nagyon nagyon sajnálom...
Ha kevesebbet lenne sérült a világ elitjébe tartozna.

Jóformán nem is marad angol játékosunk, pedig Wenger mennyire odavolt az angol magjára.
Bár belegondolva jelenleg majdnem az összes angol játékos béna...
6 éve
Törölt felhasználó
bár ne lenne igazuk.... :lol:
6 éve
Ozil-t szetszedik a nemetek :lol:

"Özil testbeszéde olyan, mint egy döglött békáé. Szánalmas. Évek óta csak ötméteres passzokat ad. Középpályás, néha jó lenne, ha megnyerne egy-egy párharcot... Túlértékelt futballista. "
6 éve
Ezt a fecot vágjátok már ki a picsába innen. Az emberek 98%át iritálja az idióta dolgaival. Nincs itt szükség rá. A maradék 2% ő és a többi accuntja :-P! Nem fog hiányozni senkinek!

Ui. Wilshere ezzel a hozzáállásal jobb hogy nem maradt. Ahelyett hogy bevállalta volna a padot és onnan megmutatta volna mire képes elmegy.....szánalmas. Ilyen emberekre nincs Szükség! Hajrá Unagi!
6 éve
Törölt felhasználó
"középszer Xhaka"..."középszer hozzászólások"??????
Mi a fasz van?????A középszernél maradt nyitva a szótár?
Mi a faszt károgsz örökké.
Remélem kedvenc edződ talál egy csapatot végre és elhúzol innen a rákba!!!!

Szólj hozzá