Ivan Gazidis az Arsenal szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták a csapat új vezetőedzőjét, Unai Emery-t, arról beszélt, hogyan zajlott a klubnál a kiválasztási procedúra az új trénert illetően.

"Elégedetten és izgatottan jelenthetem be az Arsenal új vezetőedzőjét, Unai Emery-t. Tudom, hogy nem egy újságnak kellett újraírnia a híreit az új edző személye kapcsán, és egyeseket meglephetett a végső döntés. De mindig is hangsúlyoztam, már a kiválasztási folyamat elején is, hogy akik beszélnek, azok nem ismerik a helyzetet, és akik ismerik a helyzetet, azok nem fognak beszélni." - mondta Gazidis.

"Szeretnék a kiválasztási folyamat hátteréről is számot adni. Amikor Arséne Wenger bejelentette a távozását, felállítottunk egy háromszemélyes bizottságot, aminek rajtam kívül Sven Mislintat  rekrutálásért felelős vezető és Raul Sanhelli sportigazgató volt a tagja."

"Már az elején lefektettünk bizonyos feltételeket, amelyeket szemmel tartottunk a folyamat során: az első, hogy az új edző modern és szórakoztató futballt játsszasson, a második, hogy az új edző személyisége illeszkedjen az Arsenal értékeibe, és hogy az új edző fel tudja mutatni a korábbi tapasztalataiból, hogy a játékosok fejlődtek a kezei alatt - kiváltképpen a fiatal játékosok."

"Nyilvánvalóan az összes klub folyamatosan végez önértékelést, de most mi az alapján értékeltünk, hogy a világ bármelyik edzőjét érdekelné ez az állás. Úgy gondoljuk, az Arsenal edzői állása a legvonzóbb pozíció a világon, és végül egy nyolcfős listát állítottunk össze a jelöltekről."

"Le kell szögeznem: mind a nyolc jelöltet érdekelt a pozíció, és mind a nyolc jelölttel átfogó, személyes interjút tartottunk. El kell áruljam: a nyolc jelöltből senki nem lépett vissza a pozíciótól a kijelölési folyamat egyetlen pontján sem. Mindannyian érdeklődtek volna a pozícióért egészen a végső döntésünkig, amelyet végül mindannyiuk tudomásául hoztunk."

"Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy az első számú jelöltünket sikerült végül kiválasztatnunk. Az első jelölttel való interjúnk április 25-én volt, Unai-al május 10-én ültünk le beszélgetni, az utolsó jelölttel való beszélgetésünk pedig május 15-én. A háromfős bizottságunk egyhangú ajánlását május 18-án nyújtottuk be a klub igazgatótanácsának, kiegészülve egy százoldalas beszámolóval referenciával, elemzéssel és videós anyaggal."

"Az igazgatótanács londoni tagjaival ezen a héten hétfőn találkoztunk, aztán Unai, Raul és jómagam Atlantába repültünk, hogy találkozzunk Stan és Josh Kroenkével, majd repültünk vissza Londonba erre a sajtótájékoztatóra. Emiatt lehet, hogy jelenleg kicsit enerváltnak tűnünk, de az igazgatótanács mindegyik tagja osztotta a lelkesedésünket az új edző kinevezése kapcsán."

"Szóval miért Unai Emery? Unai pályáját már a valenciás időszaka óta követem, és mindig is szem előtt tartottam, mit csinál. A pályáját sikerek övezik, bárhová is ment, és ami a leginkább megfogott benne, hogy Unai csapatait végig a fejlődés jellemezte."

"Unai minden feltétleknek eleget tett, amit korábban felállítottunk, és a külső ajánlások is mély benyomást tettek ránk. De leginkább a személyes interjúnk volt, ami meggyőzött bennünket Unai-jal kapcsolatban. Unai rendkívül felkészülten érkezett az interjúra, nem csupán a saját munkastílusát és elképzeléseit prezentálta, hanem az Arsenal keretét is bemutatta, minden egyes játékost, azok erényét és hogy miként fejlesztené őket egyenként és csapatban is. Nem csak a játékosokról, de a szakmai stábról is ejtett szót: miként tudná összehangolni a meglévő stábtagokat az általa kijelölt új szakemberekkel."

"Ez pedig nem pusztán egy technikai feladat volt, éreztük a kémiát közte és a háromfős bizottság között a teremben, éreztük a futballt a helyiségben."

"Unai energikussága, szenvedélye, a részletekre kiterjedő munkabírása, játékszeretete és győzni akarása arról győzött meg bennünket, hogy ő a legideálisabb jelölt az Arsenal vezetőedzői pozíciójára. Mindezen okok alapján és a kiterjedt kiválasztási folyamatunk eredményeképpen büszkén jelenthetem be Unai Emery-t, az Arsenal új vezetőedzőjét."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

6 éve
Törölt felhasználó
Emery első igazolásaként Rabiot-ot hozná el.
El tudnám nézni nálunk...

Szólj hozzá