Angol és német lapértesülések szerint körvonalazódik az Arsenal átigazolási terve az idei nyárra vonatkozóan, amely során - jelen állás szerint - akár négy új játékos is érkezhet, miközben olyan meghatározó játékos is távozhat a klubtól, mint Aaron Ramsey.

A tél folyamán végig megbízhatóan tudósító Gianluca di Marzio, és a német Bild szerint az Arsenal első Wenger-utáni igazolása a Dortmund 30 éves görög védője, Sokratis Papasthatopolus lesz. A források egyaránt azt állítják: a tárgyalások az Arsenal és a Dortmund között előrehaladott stádiumban tartanak, és a játékos is szívesen érkezne Londonba. Sokratis leigazolására két okból is szükség lehet: Per Mertesacker visszavonul a játékosi karriertől, Laurent Koscielny pedig Achilles-sérülés miatt decemberig kidőlt.

De az Arsenal nem csak Papasthatopolus leigazolásán dolgozik: a Telegraph szerint a csapat részéről a Freiburg 19 éves török tehetségét, Caglar Söyüncü-t is figyelik.

"Jelenleg annyit mondhatok el, hogy a játékos célja, hogy a Premier Ligában játsszon. Ezügyben tárgyalunk is egy pár klubbal, de konkrétumokat nem árulhatok el jelenleg. Lesz egy pár megbeszélésünk, és két héten belül remélhetőleg több konkrétum is lesz. A Freiburg nyitott a tárgyalásokra." - mondta Söyüncü ügynöke, Mustafa Dogru a football.londonnak. Söyüncüért a hírek szerint a két manchesteri klub is érdeklődik, a Freiburg pedig legalább 35 millió fontot remélne érte.

A két védő leigazolása mellett egy régi célpont is újra felkerülhet a radarra, méghozzá a Nice 27 éves játékosa, Jean-Michäel Seri. Serit tavaly több klub, a Roma, a Spurs,a Barcelona és a PSG is le szerette volna igazolni, a Romának elfogadott ajánlata is volt a középpályásért, de végül Seri maradt Nizzában és új szerződést írt alá, amelyben egy 35 millió fontos minimum kivásárlási ár is szerepel.

A Sky Sports szerint a héten voltak megbeszélések Seri ügynöke és az Arsenal vezetősége között, az angol csapat Barcelonától érkezett sportigazgatója, Raul Sanhelli kifejezetten jó kapcsolatot ápol Seri képviselőjével. 

Seri átigazolására azért kerülhet sor, mert Aaron Ramsey-t könnyen lehet, hogy eladja a klub a nyár folyamán. Az Arsenal több alkalommal is kezdeményezett hosszabbításra vonatkozó tárgyalásokat a walesi játékos ügynökével, mindenféle pozitív válasz nélkül. Emiatt az angol klubnál úgy gondolják, hogy a játékos ügynöke, David Baldwin a távozásról győzködi a középpályást, de csak jövőre, a szerződése lejártakor. Ezt az Arsenal nem fogja hagyni, így ha Ramsey nem hosszabbít belátható időn belül, a csapat eladhatja a középpályást, akiért a Barcelona is érdeklődik.

Angliában átigazolási időszak május 17-én, csütörtökön kezdődik, és a csapatok közös döntése alapján az új szezon előttig, egészen pontosan augusztus 9-ig tart. Játékosokat azonban augusztus 31-ig az angol csapatok is eladhatnak.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (23)

6 éve
Törölt felhasználó
Arteta mellett Cazorla jatekos edzo lehet, mig a sky szerint Henryval is targyal a klub, hogy jojjon vissza vmilyen pozicioba a csapathoz.

Kozben erkezhet Sokratis, Soyuncu es Leno is a vb elott.
6 éve
Közben Hasenhüttl és a Lipcse útjai különváltak. Én őt el tudtam volna képzelni nálunk, de így, hogy tulajdonképpen már Arteta szinte biztos, gondolom nem visszakozunk.
6 éve
Törölt felhasználó
Szélsőnek ott van Campbell és Perez, ne felejtsük el őket. :D Mondjuk én a costa ricait tényleg jó szélsőnek tartom, és Arsenal mezben nem volt még rossz meccse.
Amúgy ha Ramsey menni akar semmivel nem lesz jobb, mint RVP.
6 éve
Én olyan pletykákat olvastamhogy Rakiticot belevonnák a Ramsey transferbe de remélem megtartjuk Rambot ahogy Wilsheret is
6 éve
Én olyan pletykákat olvastamhogy Rakiticot belevonnák a Ramsey transferbe de remélem megtartjuk Rambot ahogy Wilsheret is

Szólj hozzá