Bár jelenleg semmi konkrét előrelépés nem történt az Arsenalnál Arséne Wenger utódlását illetően, az angol lapok egybehangzóan azt állítják, hogy az elkövetkezendő két hétben fel fog gyorsulni az edzőkeresés az észak-londoni csapatnál és lehetőség szerint még a júniusi világbajnokság előtt be fogják mutatni a klub következő edzőjét.

A legfrissebb hírek szerint három-négy edzőjelölt maradt Ivan Gazidis, Raul Sanhelli és Sven Mislintat rövidlistáján: Mikel Arteta, a csapat korábbi játékosa, Max Allegri, a Juventus edzője, Patrick Vieira a New York City edzője és a csapat korábbi játékosa és Julian Nagelsmann, a Hoffenheim trénere.

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy Max Allegri meggyőzhető lenne egy esetleges váltásról, ám a mostani pletykák szerint az olasz edző mégiscsak maradna a Juventusnál, és újból a Zebrákkal próbálná meg elhódítani a Bajnokok Ligáját. A Juventus vezetősége pedig állítólag nagy átigazolási költségvetéssel próbálná rábírni Allegrit a maradásra, amellyel megfiatalíthatná a jelenlegi keretét.

Allegri megszerzése ráadásul azért is trükkös lenne az Arsenal számára, mert egyrészt kompenzációt kellene fizetniük a Juventusnak az 53 éves edző elengedéséért, másrészt pedig a tréner biztosan nagyobb átigazolási keretet kérne az Ágyúsok vezetésétől annál az 50 millió fontnál, amely jelen állás szerint kinéz Wenger utódjának.

Nagelsmannt a hírek szerint a csapat vezető játékosmegfigyelője, Sven Mislintat favorizálja a leginkább, a 30 éves német szakember idén a Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik helyre vezette a Hoffenheimet, ami a német klub legjobb bajnoki eredménye lett. Ezzel együtt Nagelsmann még maradna legalább egy évet a jelenlegi állomáshelyén.

Mindez pedig azt vetíti elő, hogy Mikel Arteta tűnik a legnagyobb esélyesnek Wenger helyére. A csapat korábbi baszk kapitánya jelenleg Pep Guardiola egyik segítője a Manchester Citynél, korábban pedig az Arsenalnál tette le az edzői képesítéshez szükséges vizsgákat.

Artetát az edzői körökben igen nagyra tartják, a korábbi középpályás pedig az Arsenal vezérigazgatójának, Ivan Gazidisnek a bizalmát élvezi. Az amerikai szakember Wenger távoztával inkább egy edző, mintsem menedzser karakterű vezetőt fog javasolni a csapat tulajdonosának, Stan Kroenkének ajánlani Sanhellivel és Mislintattal együtt.

A csapatnál az elmúlt napokban több személyi változás történt a szakmai stábban: távozott Wenger egyik segédje, Neil Bansfield, a kapusedző Gerry Peyton, a mezfelelős Vic Akers. Továbbá fegyelmi tárgyalások után felfüggesztették az U23-as csapat edzőjét, Steve Gattingot és Carl Laramant, a korosztályos csapat vezetését szinte biztosan Freddie Ljungberg veszi majd át. Az akadémia irányítását az idén visszavonuló Per Mertesacker koordinálja majd a nyártól. Steve Bould és Jens Lehmann viszont jelezték, ők szívesen folytatnák a munkájukat az új edzővel is, a pontos pozíciójukat azonban csak ezután fogják kijelölni.

Wenger távozásával szinte biztos, hogy megszűnik a menedzseri poszt az Arsenalnál, és szétválik a felnőtt csapat edzetése és felkészítése a rekrutálástól és a játékosigazolástól. Emiatt a francia menedzser feladatköreit három ember venné át: Sven Mislintat vezető játékosmegfigyelő, Raul Sanhelli sportigazgató és az új edző.

Az Arsenal ugyan nem szabott konkrét határidőt az új menedzser kinevezésére, de a hírek szerint a csapatnál szeretnék bejelenteni Arséne Wenger utódját még a nyári világbajnokság kezdetéig.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

6 éve
Nyilván most lesz a legnehezebb hisz eddig sosem aggódott senki hogy más lesz a padon Wenger heylett
Én eléggé tartok attól hogy még kevés a tudása ehhez főként hogy Flamini mentalitásu emberre számítottam aki nem űl csendben a padon hanem tüzeli a srácokat meg pörög ezerrel a padon nem úgy ahogy azt láttuk 22 évig
Ettől persze bevállhat Arteta aminek nagyon örülnék remélem a két segédje is komoly ember lesz (Henry és Bergkamp ) össze kell kapni a csapatot és remélem hogy sikerűl is
Jardimnak azért örülnék inkább mert elég jól irányítja a Monacot és a mi stilusunknak megfelelő
Ha Arteta is lesz a befutó nem az zavar leginkább hanem hogy 50 milla csak amit kőlthetünk....pedig egy normális védelmet nem ártana összerakni illetve egy szélső támadó sem lenne rossz
6 éve
Törölt felhasználó
Az biztos, hogy modern focit fogunk látni, márpedig én másra sem vágyom évek óta.
6 éve
Engem abszolút spannol Arteta esetleges érkezése, sokkal jobban kijöhetünk a dolgokból, mitn ahogyan azt gondolják. Én Wengeroutos voltam az utolsó években,, szóval bekaptam amit akartam, akárki jönne el kéne viselnem (bár nyilván valószínűtlen, hogy újabb 22 évig!) De így, hogy Luis Enrique helyett megússzuk Artetával, teljesen jó lesz!
6 éve
JACKOXI: Telegraph cikkében ennyi áll. Biztos tartalmaz bónuszokat is, de ez akkor is sok.
6 éve
arpi: 35 millió font? 🐛 Én azt hittem ilyen 15-ért leakasztjuk...

Szólj hozzá