Egybehangzó angol lapértesülések szerint nem várt fordulat állt be Jack Wilshere ügyében, az angol játékos jelen állás szerint új hosszú távú szerződést írhat alá az Arsenallal hamarosan.

Mindez a fordulat azt követően következhet be, hogy az Arsenal - bár az összfizetését emelte volna Wilshere-nek - az alapbérét alapvetően csökkenteni akarta a sérülékeny, hazai nevelésű játékosnak, amit Wilshere nem fogadott volna el és ingyen távozhatott volna a klubtól.

A csapat új felsővezetése, köztünk Sven Mislintattal és Raul Sanhelli-vel végül felülbírálták az előzetes döntésüket, és végül az alapbért tekintve is javított ajánlattal jelentkeztek Wilshere ügynökénél az elmúlt héten, és erre már a 26 éves középpályás is rábólintat.

A Daily Mail és a Daily Mirror úgy tudja, hogy Wilshere 120 ezer fontos alapfizetést kaphat, három évre ír alá, további egy év opcióval.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (29)

6 éve
Én Allegrinek örülnék a legjobban.

Bizakodó vagyok, hogy képes lenne összerázni a csapatot és egy megerősített védelemmel jobban teljesíthetnénk. Én még mindig azt mondom, hogy ez a keret ennél jóval többre képes. Majd jövő májusban kiderül, hogy igazam volt-e.
6 éve
Törölt felhasználó
Respekt a spilernek, hogy Wenger utolsó meccsét adják. Én nem kergetek naiv rózsaszín ködös álmokat, hogy majd Kroenkéék busásan picsájára csapnak a fontoknak és 100 millió veszteséggel zárjuk a nyarat. Attól még hogy új edző jön, nem azt jelenti, hogy új átigazolás politikát folytatunk. Én személy szerint Artetanak is örülnék, vele mindenképp maradna Cazorla mivel ismeri, ismeri a játékosokat, talán esélyt adna ő is AMN-nek,Nelsonnak,Adeleidnek stb. Én abban bízom, hogy legalább a védelmet erősítsük meg és imádkozok egy jó szélsőért. Véleményem szerint, ha ez bekövetkezik jó eséllyel bajnokesélyesek leszünk. Egy Auba,Laca,Özil,Miki négyest kiegészítünk egy jó szélsővel, az bajnoki címre hivatott támadósor, Cazorla,Ramsy,Wilshere egy jó alap anyag szintén hivatott lehet, védelem nem. Abban nem bízok, hogy lesz védekező középpályás igazolva, de szerintem Xhaka fejlődhet tovább, és jó párost alkothat Cazorlával vagy Ramsyval egy új edzővel. Bárki jön akár Allegri, akár Jardim szintén örülni fogok. Az alapanyag jó, van miből gazdálkodjanak, csak áldozni kell a védelemre és egy jó szélsőre. Bzakodó vagyok, hogy ez a változás mindneképp pozitivan fog elsülni.
6 éve
Törölt felhasználó
Az új edző kinevezése vízválasztó lesz. A vezetőség most megmutathatja a szurkolóknak, hogy mekkora ambíciók vannak a klubnál. Ha Wenger után nem valami nemzetközileg elismert nagy nevű, vagy egy feltörekvő fiatalabb ugyanakkor nagyon tehetséges edző jön(pl.: Nagelsmann), akkor senki nem fogja komolyan venni a klubot, valszeg a játékosok sem-mint a saját, mint pedig a kiszemelt játékosok.
Ezt most csak a mai fb-os "hír" miatt írom.
Egyáltalán nincs semmi bajom Artetaval, de ha valóban ő lesz az utód, akkor nagyon csalódott leszek.
Valaki írta kommentbe, hogy ebben a keretben+ pár minőségi erősítéssel sokkal több lenne és lehetne nyerni valami(ke)t. Én is így látom, hogy nincs időnk még kísérletezgetni. Valszeg a játékosok is így gondolhatják.
Remélem tényleg nem az olcsójános megoldásokban meg a kísérletezgetésben gondolkodnak a vezetőségben és olyan valaki jön akivel viszonylag rövidebb időn belül relatíve nagy eséllyel érhetnénk el nagyobb dolgokat. Ja és remélem, hogy ehhez meg lesz a kellő anyagi támogatás már most nyáron!
6 éve
Nem gondoltam volna,hogy menedzser kérdésben is ugyanolyan fatökű lesz a vezetőség,mint játékosok igazolásában :lol: Ornstein szerint nem állunk közel senkihez....Itt a VB a nyakunkon, de 3 héttel előtte nincs edző a láthatáron kb.Majd június elején bejelentünk valakit, előre látom...Ezzel az új szabállyal egyébként úgy leszopatták magukat az angol csapatok,hogy nagyon durva....Tudni fogják majd a külföldi csapatok,hogy az angoloknak sürgős, szóval majd ilyen neve sincs szar játékosokért is olyan horror árakat fognak kérni ,hogy nézni is rossz lesz.Nem mintha eddig ne lettek volna elszállva az árak...
6 éve
Arról nem csak ő tehet, hogy nem játszik. Ennél azért sokkal jobb. 20millióért bőven jó lett volna nekünk is...

Az Ajaxból nemigen fog hozzánk igazolni senki, baromi magas árakat szabtak ki a játékosaikra. Valószínűleg Mislintat embere lesz a szélső igazolásunk-ahogy Jackoxi említette már- ha lesz ilyen egyáltalán.

Wengert tegnap kérdezték, hogy mit gondol a csirkék új stadionjáról és annak építésének következményeiről. Válasza: ..."Will they have to sell players? Even to Arsenal maybe!” a szokásos mosoly kíséretében xD Örülök, hogy távozik az öreg, de ezek a trollkodásai hiányozni fognak.

Szólj hozzá