Henrikh Mkhitaryan, az Arsenal egyik téli szerzeménye úgy nyilatkozott, nem érzi úgy, hogy bármit is bizonyítania kellene azt követően, hogy másfél év után távozott a Manchester Unitedtől.

Az örmény játékos 2016 nyarán érkezett a Dortmundtól José Mourinho csapatába 40 millió euróért, s bár alaposan kivette a részét a Manchester United Európa Liga-menetelésében - ebben a sorozatban ő lett a gólkirály -, egy rövid átmeneti időszakot leszámítva nem tudta megvetni a lábát a portugál kezdőjében.

Éppen emiatt is merült fel, hogy a Manchester United végül az ő játékjogát is beleteszi az Alexis Sanchezért való ajánlatában, így végül a két játékos így válthatott klubot néhány hete. 

"Nem akarok kifogásokat keresni. Senkit sem akarok bűnbakká nyilvánítani, de nagyon örülök annak, hogy a szezon fele már eltelt. Egy új fejezetet kezdek most a pályafutásomban és az életemben is. Nagyon boldog vagyok, hogy az Arsenal játékosa lehetek." - mondta a 29 éves örmény.

"Természetesen nagyon elégedett lennék, ha sikerülne többet elérnem itt, mint a Unitednél. De nem érzem úgy, hogy bármit is bizonygatnom kellene. Szeretném élvezni a játékot, a legjobb tudásomat hozni a csapatnak, aztán majd meglátjuk, mit érhetünk el."

Mkhitaryant az Arsenalhoz történő átigazolásakor adott interjú miatt többen is célkeresztbe vették, hogy miként lehet, hogy a Dortmund és a Manchester United után egy "újabb álma" valósult meg azzal, hogy az észak-londoni csapathoz igazolt, de ő nem foglalkozik a rosszmájú kijelentésekkel.

"Ezt már korábban is mondtam, nem csak abban az interjúban. Miért is? Mert akkoriban is imádtam az Arsenal stílusát, és ahogyan Arséne Wenger bánik a játékosaival. Imádtam, hogy minden a klub körül forgott. Szóval miért ne mondhattam volna azt, hogy tényleg egy álmom valósult meg ezzel az átigazolással és ösztönzőleg hatott, hogy ide jöjjek."

Az örmény játékos elárulta a gondolatait azzal kapcsolatban is, hogy a Dortmund után ismét egy klubban játszhat korábbi társával, Pierre-Emerick Aubameyanggal.

"Azt gondolom, tényleg csak egy kósza álomban gondolhattuk azt korábban, hogy a Dortmund után egy másik csapatban is együtt játszhatunk majd. Nagyon boldog vagyok. Jól ismerem őt, ő a valaha volt egyik legjobb barátom és csapattársam is, akivel együtt játszhattam."

"Nagyon boldog vagyok, hogy ő is a csapat része, és szerintem a szurkolók is így vannak ezzel. Mit mondhatnék? Imádok vele játszani, az első perctől fogva jól megértjük egymást a pályán. Remélhetőleg a jövőben még többet el fogunk érni, amit már eddig."

Mkhitaryan végül az első észak-londoni derbijéről beszélt, amit szombaton rendeznek majd.

"Sokat olvastam erről a rangadóról, és én magam is tudom a derbik fontosságát, mert már egy ideje a PL-ben játszok. Tudom az észak-londoni rangadó jelentősségét és készen állok rá."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (21)

6 éve
Azért ő sem egy Sagna, inkább bal belül volt nagyon jó szerintem. Na mindegy, remélem jól tolja ma!
6 éve
Viszont Monreal meg védekezésben jobb, ami szerintem fontosabb egy hátvédnél.
6 éve
Hát nagyon nagy hőfokon tud égni Nacho, az hétszentség, de összességében én Kolát jobbnak tartom. A szögletgólok nem jelentik azt, hogy jobban támad, mint a bosnyák. (tudom aron, hogy te nem ezt mondtad, de ezt nem csak neked írom). Monrealba engem az zavar, hogy hiába csatlakozik jól a támadásokhoz, a beadásai túl pontatlanok. Kolának nem véletlenül volt már 3 vagy 4 assistja fél szezon alatt...
6 éve
Idén Monreal eddig a legjobbunk, ez nem kérdés, akárhol is játszik.
6 éve
Törölt felhasználó
Ez egy nagy tévhit, amióta világ a világ, hogy Monreal gyenge támadásban. Emlékszem anno a szurkolók nagy része Gibbset is jobb támadónak tartották nála lol. Emlékszünk arra a képre, amikor Sanchez csókolgatja Monreal cipőjét egy edzésen? Nem véletlenül, a csávó hihetetlenül egészíti ki a kreatív szélsőinket, nagyon jól és okosan passzol, remekül indul be az üresbe, nagyon jó ütemben és rengetegszer választja a jó megoldást utána. Kolasinacra is érvényesek egyébként, de ő pl. sokkal kevésbé robbanékony, így az üresbe futásai sokszor kevésbé hatásosak, mint Monrealé. Védekezésben pedig Monreal egy hős.

Szólj hozzá