Arséne Wenger nem kívánta kommentálni a Dortmund elnökének, Hans-Joachim Watzkének, illetve a klub sportigazgatójának, Michael Zorc szavait Pierre-Emerick Aubameyang elmúlt napokban történt kijelentéseit.

Az Arsenal menedzsere még a csütörtöki sajtótájékoztatóján fogalmazott meg egy pár mondatot Aubameyang esetleges átigazolása kapcsán, amelyben kitért a gaboni játékos jellemére is.

Ezt követően a Dortmund részéről Zorc visszatámadott Wengernek, mondván inkább a saját játékosainak teljesítményével, és nem egy másik klub játékosával kellene törődnie, a Dortmundnál továbbra is számolnak Aubameyanggal.

Ezzel együtt - és az előzetes tervekkel ellentétben - Aubameyang mégis kimaradt a sárga-feketék Hertha Berlin elleni keretéből, és míg a BVB vért izzadva ért el végül 1-1-es döntetlent Dárdai Pál csapata ellen, addig a támadó kispályás focival múlatta az időt Dortmundban, méghozzá Dembele-mezben játszva. Miután a francia játékos tavaly nyáron nem a legszebb módon távozott a klubtól, Aubameyang ezen húzását joggal tarthaják provokációnak a BVB drukkerei.

Szombaton a Kicker saját forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Arsenal 50 millió eurós ajánlatot tett Aubameyangért, de ez nem jelenti azt, hogy a Dortmund el is fogadta az ajánlatot, mivel ők alsó hangon 60 milliót kérnek a játékosért. A Dortmund részéről a klubelnök, Hans-Joachim Watzke elismerte az Arsenal érdeklődését. Watzke elmondta, az Ágyúsok vezérigazgatója, Ivan Gazidis telefonon kereste meg őt Aubameyang igazolhatóságával kapcsolatban, de Watzke nem kívánta kommentálni a sajtóban leírtakat.

Arséne Wenger a Crystal Palace elleni meccset követően ugyancsak nem kívánta érdemben kommentálni az eseményeket.

"Nincs mit hozzáfűznöm ehhez. Nem tudom, mi olyat mondtam csütörtökön, amire a Dortmund így reagált, én annyit állítottam, hogy semmi sem történik ezzel kapcsolatban, szóval kissé meglepett a reakciójuk. Úgy tűnik, ez inkább stratégiai reakció, mint bármi más, mert semmi különöset nem mondtam csütörtökön." - mondta Wenger.

 

"Mindenki a saját állításaiért felel. Azért én tartom a hátam, amit ők mondtak. Ha valaki leigazolunk, majd bejelentjük. Pénteken félig bejelentettem az Alexis-Mkhitaryan cserét, mert ez valószínűleg megtörténik. Ami a többit illeti, más igazoláshoz nem állunk közel." - mondta a francia.

A Daily Telegraph megbízható újságírója, Jeremy Wilson szerint az Arsenal 45 millió fontot ajánlott Aubameyangért, míg a Dortmund 55 millió fontot akarna a problémás gaboni játékosért látni, ami új klubrekord lenne az angol klub számára.

Az álláspontok közti különbséget elvileg Olivier Giroud játékjogának - akár csak ideiglenes - átadása is áthidalhatná, de Wenger erre az opcióra határozott nemmel felelt a szombati sajtótájékoztatóján.

Wilson szerint az Arsenal hamarosan új ajánlattal jelentkezhet Aubameyangért.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

2 éve
Nem akarok összeesküvés-elméleteket generálni, de miután a United állítólag már tavaly nyár után, a citys átigazolás befuccsolása után felvette a kapcsolatot Alexisszel, Mourinhoban már akkor felmerült Mkhitaryan cseréjének lehetősége.... lehet, hogy tudatosan lett ennyire leépítve az örmény??
2 éve
Én nem vagyok nagy Mkhi rajongó, de szerintem jól jártunk mi ezzel.
2 éve
A United talán így is jó üzletet kötött mert 1) van pénzük lóvéra 2) a nyáron, szabadúszóként még drágább lett volna az egész deal, mert akkor már az Arsenal se kötötte volna az ebet a karóhoz, Sanchez oda ment volna ahová akart. Így volt egy ötletük, vagyis Raiolának volt és felvetették , hogy Mkhi jöjjön ide, ha már annyira akarta az Arsenal 2016-ban...
2 éve
Arsenalfan25, inkább a MU oldaláról kéne felkéne a kérdést. Komoly, hogy odaadtunk egy kurvajó kreatív játékost, akit tavaly igazoltunk egy Alexisért, akinek szezon végén lejár a szerződése és ingyen igazolható lesz?
2 éve
Ez komoly, hogy semmi pénzt nem kapunk Sánchez-ért, csak Mikhytarian-t? :down:
Remélem azért az Aubameyang ügyet nem fogjuk elzsidóskodni.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek