Nagyon problematikus volt William Gallast csapatkapitányként tudni az öltözőben a 2007/08-as szezonban. Mi is csak az újságokból tudtuk meg a hírt, de mindenki a fejét csóválta. Az előző szezonban rendszeresen késve érkezett meg az edzésekre, vagy engedély nélkül távozott az edzőközpontból. A kapitányi kinevezésével Gallas felelősségérzetére akart hatni, és ez eleinte úgy tűnt, működni fog, egészen addig, amíg megint el nem veszítette a fejét.

A Birmingham ellen volt a következő meccsünk, és Arséne újból kivett a kezdőből. A menedzser a földszinti konferenciateremben tájékoztatott, hogy megint ez a helyzet. „Jens, tudom, hogy jól védesz, és újból frissnek és élesnek látszol a pályán. De meg kell adnom Manuel Almuniának az esélyt, és te is ezt várnád el tőlem hasonló helyzetben, egy sérülés után.” - mondta.

Erre csak azt feleltem, hogy hibát követ el, mert a bajnoki címért folyó küzdelem hajrájában tapasztalatra lett volna szükség, miközben Manuelnek mindössze ez volt az első igazi szezonja ezen a szinten. Jól védett, de aki ilyen idősen kerül a legmagasabb szintre, nem igazán tudja vezetni a többieket a nagy meccseken. Az ilyen játékos magára és a teljesítményére koncentrál, de képtelen támaszt nyújtani a többiek számára a nehéz helyzetekben.

Wenger végül azzal zárta le a vitát, hogy ha nem véd jól, akkor majd visszakerülök, eztán jött egy kis csevej a családi dolgokról és a jövőmről. Mindig is így kommunikáltunk: volt, hogy vitatkoztunk, de csak a munka szintjét. Amint elterelődött a téma a fociról, minden harmonikus és nyugodt lett.

Szóval a Birmingham elleni meccs végzetesnek bizonyult: mindössze három perccel a kezdés után az ellenfél középső védője, Martin Taylor kettétörte Eduardo da Silva bokáját egy belépővel. Mindannyiunkat megrendített az eset, de nem sokkal a lefújás előtt 2-1-re vezettünk, amikor Gael Clichy elkésett egy szerelésről a saját tizenhatosunkon belül. Az ellenfél játékosa elment volna mellette, majd elesett – jött a büntető kérdése, és eljött az idő, hogy a kapitány, Gallas, akcióba lendüljön. Ahelyett viszont, hogy ott állt volna a tizenhatos sarkánál, és minden erejével a büntető ellen protezsáljon, Gallas inkább otthagyta a csapatot, elkezdett futni a félpálya vonaláig, majd dühében belerúgott egy hirdetőtáblába.

A meccset követően, amely végül 2-2-re végződött az értekesített büntetőt követően, Gallas nem jött le a pályáról, hanem leült a kezdőkörben mint egy durcás kisgyerek, amíg a menedzser oda nem ment, és felsegítette őt. Az öltözőben aztán Gallas összeszólalkozott Gilbertóval, aki azzal vádolta meg őt, hogy eszméletlen feltűnési viszketegsége van, és ez a vita a szezon végéig megmaradt. Végül ez is hozzátette ahhoz, hogy csak a harmadikok lettünk, négy ponttal a Manchester United mögött, pedig márciusban hat ponttal még előttük álltunk.

Ilyen kétarcú jellemű embert ismertem meg a csapattársam, Almunia személyében, akivel keserves küzdelmet folytattam a kezdőbe kerülésért az utolsó arsenalos évemben. Természetesen a kapcsolatunkat már az első pillanattól kezdve a rivalizálás árnyékolta be, hiszen mind a ketten ott akartunk lenni a kezdőben. Talán azt gondolta, hogy 27 évesen gond nélkül meg tudja verni a 35 éves öregembert. De mivel a dolgok nem ennyire egyszerűek, ezért ádáz harc kezdődött kettőnk között. Rendszerint mindig együtt dolgoztunk az edzéseken: a harmadik számú kapus ívelte befelé a labdákat, Almunia volt a csatár, és én az voltam, aki voltam: az első számú kapus.

Almunia folyamatosan panaszkodott, hogy túl keményen lövök neki kapura, de akkor is rinyált, amikor megcseréltük a szerepeket – szerinte túl keményen használtam a testemet a párharcokban. Viszonzásképpen, bosszúból, olyan keményen dobta a labdákat nekem, mintha abban bízott volna, hogy eltöri az ujjamat.

Egyszer viszont tényleg volt egy összeütközésünk, végső soron egy triviális eset miatt az egyik edzésen. Ugrottam volna fel az egyik beívelésnél, amikor Nicklas Bendtner a könyökét is használva nekem jött, és befejelte a labdát a kapuba. A pályaedző viszont észrevette ezt, és szabadrúgást ítélt kifelé, mire Almunia a pálya másik oldaláról odakiáltott, hogy szerinte ez nem volt szabad, teljesen szabályos volt a gól.

Amint az edzésnek vége volt, odamentem hozzá. „Figyelj, nem kell üvöltöznöd a pálya másik végéről, ha az én kapum előtt történik valami.” Ettől teljesen begőzölt. „Mit akarsz, köcsög? Miket dumálsz? Mit kötekedsz?' Én rákontráztam. „Fogd be, köcsög.” - jött a válasz. „Na, most már legalább végre nyíltan kimondod, mit gondolsz rólam.” - mondtam. „Ez vagy te, csak kötekedni tudsz.”

Addigra már az összes játékos és a menedzser is felfigyelt a veszekedésünkre és próbáltak csitítani bennünket, leginkább Almuniát, hogy nehogy nekem jöjjön. Én, természetesen, örömmel fogadtam volna, ha elveszti a kontrollt, mert ez azt jelenthette volna, hogy egy riválissal kevesebb. Sajnos sikerült lehiggadni.

 

Ugyanakkor érdekes módon ezt a vitát leszámítva a vele való kapcsolatom nem volt olyan rossz. A magánéletben Manuel egy kifejezetten jó srác, egész jókat el tudtunk beszélgetni a pályán. Spanyolországban egy teljesen más környezethez szokott hozzá, ott ő volt az állandó kapus, mindig ő védett, a cserekapus sok támogatást nyújtott neki, még akkor is támogatta, biztatta, ha mélyponton volt. Ezek után jött kapott egy németet, akinek teljesen más mentalitása volt, aki védeni akart, és aki könyörtelenül ki akarta aknázni a másik hibáit.

A vele folytatott párharcom során minden reggel úgy keltem fel, hogy jól kell teljesítenem az edzéseken, hogy meg kell vernem a másik srácot.

Pontosan ami esetünk példázza, hogy legalábbis a pályán, igazi barátságok nem léteznek kapusok között. Persze a mezőnyjátékosok is egymással versengenek bizonyos posztokon, olyan kirívó konfliktusok sosem merülnek fel, mint a kapusok esetében. Egyes esetekben bizonyos játékosok elmélyülhetnek bizonyos feladatokban: például egy középső védő beugorhat védekező középpályásnak, ha sok a sérült. Ezzel szemben a kapusposztra jellemző harcra a Hegylakó mondása illik: Végül csak egy maradhat!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

2 éve
Meg Jamie Vardy könyvét is már elég régóta árulják és a legjobb....Joey Barton-é is már a könyvesboltokban van! :lol:
2 éve
ezek a könyvek (Jens, Bergkamp..) mi a retkes faszért nem jelennek meg magyarul itthon??? Mennyivel jobb azt a sok ótvar barsza real faszkalapot kirakni a köynvesboltba? Ki a fasz veszi meg azokat? Baszki mar Gerrard könyv is megjelent itthon....Arsenalos meg LÓFASZ NULLA!
2 éve
No ez az! Anno szerintem nagyon is jó csapataink voltak. Ha mondjuk a védelmet veszem alapul, Gallas Kolo Touréval, majd később Vermaelennel is jól csengő párost alkotott. A szélen Sagna TOP5-ös jobb bekknek számított. Fentebb Song, Diaby, Fabregas, Arshavin, Nasri, van Persie, Adebayor... Mindezt csak azért mondom el, mert kissé röhejes, hogy ez a garnitúra még egy nyűves Ligakupát sem bírt nyerni, holott simán megérdemelték volna, és szerintem képesek is lettek volna rá.
2 éve
Ha félrerakom az ellenszenvem, azt kell mondjam, hogy nagyon jó védő volt. Kellően kemény, de nem durva, küzdőszelleme sokszor kiemelkedő volt. Ha nem lett volna egy nárcisztikus, öntörvényű f*sz, akkor még ennél is többre vihette volna.
Védőhöz képest lábbal is ügyes volt és gólerős. Egyébként sokszor a csapat vezéregyénisége tudott lenni, tehát ebből a szempontból védhető volt, hogy Wenger őt nevezte ki csapatkapitánynak, de nem volt meg benne az a fajta 'mentor' mentalitás ami egy jó csapatkapitányt jellemez, mint Puyol, Zanetti, Maldini, Buffon, Vieira, Adams esetében. A klubhoz sem kötődött annyira, amit jól mutat, hogy a Spurshöz lépett le amikor ingyen igazolhatóvá vált. Minőségi védő volt, a 2006-os francia ezüstérmes válogatottban ha jól emlékszem szintén alapember volt akkoriban. A 2010-es lebőgés alkalmával pedig nyilván a lázadó, bomlasztó, Domenech ellenes táborban foglalt helyet.
2 éve
Én ekkoriban még nem igen követtem a focit, de szerintem 2010-11-ben és 2013-14-ben is elég jól muzsikált a csapat, csak sajnos mindkétszer jött a szokásos tavaszi összeomlás.
Amúgy Touré 5, Gallast mint játékost milyennek tartottad? Csak mert szerintem akkortájt (2007-08, 2008-09, 2009-10) az alapcsapat nagyon is jó volt, csak a pad volt vékonyka meg mindig bebasztak a sérülések. Nekem sokszor az az érzésem, hogy Fabregassal van Persie-vel és a többiekkel sokkal ütőképesebbek voltunk, mint most. Mondjuk ez azért Wenger kikopásának is köszönhető szvsz.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek