Egybehangzó források szerint Arséne Wenger Jonny Evans átigazolhatóságáról érdeklődött a West Bromwich Albionnál az elmúlt órákban.

Az Arsenal számára azok után van égető szükség egy középhátvédre, hogy Shkodran Mustafi napokon belül az Internazionale együtteséhez igazolhat. A német védő állítólag nem volt közkedvelt személy az öltözőben, ráadásul Wenger sem győzte meg teljesen az előző szezonban nyújtott teljesítményével azt követően, hogy 34 millió eurót fizettek érte a Valenciának.

Miközben Mustafi az Interhez közelít, addig az Arsenal a német helyére igyekszik minél hamarabb egy középső bekket találni. A Telegraph szerint Evansért tegnap éjjel formális érdeklődést mutatott Wenger.

A West Bromwich Albion nem szeretné elengedni a 29 éves játékost, de minden jel arra utal, hogy nem lesz más választásuk. Eddig a Leicester nyújtott be hivatalos ajánlatot a védőért, de a Rókák 23 millió fontos ajánlatát azonnal elutasította Tony Pulis csapata. Szinte biztos azonban, hogy hamarosan a Manchester City is előállhat egy ajánlattal, Pep Guardioláék 30 millió fontot sem sajnálnának kiadni Evansért. Az Arsenal hivatalos ajánlatot még nem tett a védőért.

Az Independent szerint Evans mellett még Virgil van Dijk is szerepel Wenger radarján, ám a holland védő drágább igazolás lenne, ráadásul a 25 éves játékos jobb szeretne a Liverpoolhoz igazolni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

2 éve
'Evans mellett még Virgil van Dijk is szerepel Wenger radarján, ám a holland védő drágább igazolás lenne.' Szóval szokásunkhoz híven,inkább maradunk az olcsóbb,szarabb választásnál. Arsenal mentalitás.
2 éve
Egyébként logikusabb ez az Evans-Sterling páros, mint azt elsőre hinnénk, még azt is megkockáztatom, hogy kifejezetten logikus a vezetőségtől. Oké, én is jobban örülnék Van Dijknek és nyilván nem tudná Sterling 1-1ben pótolni Alexist, de!

Evans sokkal jobban hasonlít Mertére, mint Mustafi és világos, hogy Wengernek ez a célja, hogy találjon egy Koscielnyhez passzoló játékost. Azt nemtudom, hogy hogy bánik a labdával, de ha Guardiola akarja, akkor biztos használható build-upra is.

Sterlingel pedig végre lenne egy outletünk, aki jó 1-1ben és szeret a szélre kihúzódni és csatornákat keresni. Egy ilyen játékosért ordít a csapat ezer éve a betömörülő kiscsapatok ellen például. Az már más kérdés, hogy valószínűleg ő sem egy észlény és láthattuk Oxnál, hogy ez egy Wenger szemléletű edzőnél hogy végződik.
2 éve
Legalább hoznánk el De Vrijt a Laziobol úgyis állítólag menni akar
2 éve
Höwedes holnap megy a Juventushoz orvosira.
2 éve
Howedes nem szabadusz veletlenul?

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek