Nem kevesebb, mint négy felnőtt keretbeli játékos jövője vált kérdésessé az Arsenalnál a jövő csütörtöki átigazolási szezonzárás előtt.

Lucas Perez távozásáról már hetek óta lehet hallani, és a 29 éves spanyol csatár jó eséllyel a napokban elhagyhatja az Arsenalt. A játékos, aki mindössze egy szezont töltött Észak-Londonban, új klubja egyelőre ismeretlen, de Lucasért több csapat, köztük az egykori állomáshelye, a Deportivo la Coruna is bejelentkezett, csakúgy, mint a Newcastle, az Everton, a Valencia, vagy a Levantes.

Kieran Gibbs jövője már azóta kérdőjeles, hogy az Arsenal júniusban leigazolta a bal bekk posztra Sead Kolasinacot. Az angol játékos, Lucashoz hasonlóan a több játéklehetőség reményében szeretné elhagyni az Arsenalt. Bár Gibbsért korábban a Newcastle, a West Brom és Törökországból a Galatasaray is érdeklődött, végül jelen állás szerint a Watford lesz a befutó. A Sky Sports szerint az Arsenal kora hétvégén már meg is állapodott a Darazsakkal, Marco Silva együttese 7 milliót fizet majd az angol játékosért a jövő hét elején, amennyiben meg tudnak egyezni Gibbszel a személyes feltételekről.

Lucas és Gibbs mellett két kulcsjátékos is távozhat jövő csütörtökig. Az egyik ilyen játékos Alex Oxlade-Chamberlain lehet, aki a héten jelezte Arséne Wengernek és a csapat vezérigazgatójának, Ivan Gazidisnek, hogy nem kívánja meghosszabbítani a 2018-ban lejáró szerződését a klubbal. Az Arsenal vezetősége szerette volna, ha az Alexis-Özil-Chamberlain trióból legalább az egyik játékos új kontraktust ír alá, ezzel is elejét véve, hogy túl sok játékos hagyja el a csapatot adott esetben teljesen ingyen az idény végén.

A hírek szerint ezért Wengerék 180 ezer fontos heti fizetést sem sajnáltak volna megadni Chamberlainnek, de a játékos már jelezte a francia menedzsernek, hogy új kihívást után szeretne nézni. Chamberlainért jelenleg a Chelsea érdeklődik a legkomolyabban, Antonio Conté-ék már egy ajánlatot is benyújtottak a múlt hét folyamán az Arsenalnak, amit az Ágyúsok visszautasítottak. Az Arsenal állítólag 40 millió fontot vár a játékosért, akiért a Liverpool is érdeklődik.

Chamberlain mellett egy másik kulcsjátékos, Shkordan Mustafi jövője is kérdésessé vált. Már korábban lehetett hallani olyan kósza olasz híreket, miszerint az Inter megpróbálná leigazolni a válogatott német védőt, és állítólag az Arsenal sem zárkózott el mereven egy esetleges eladástól.

Külön érdekesség volt Arséne Wenger pénteki sajtótájékoztatója ezügyben, amelyben semmiképpen sem beszélt olyan elánnal Mustafi megtartásáról, mint Alexis, Özil vagy Chamberlain illetően.

„Nagyon nehéz egyedi esetekről beszélni, mert az átigazolási időszak utolsó hetében járunk. Ilyenkor mindig nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni. Gyors és éles döntéseket kell hozni, amit nem lehet előre megtervezni, hát még arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy miként fog viszonyulni az ember egy-egy átigazolási helyzethez.” – mondta szűkszavúan Wenger.

A Sky Italia egyébiránt azt állítja, hogy Mustafi már megegyezett az Interrel, most a két klubnak kellene dűlőre jutnia. Nehezíti a megállapodást, az olasz csapat először kölcsönt akar opcióval a végleges megvételre, míg az Arsenal már most eladná végleg a német játékost.

Az is érdekes lesz, hogy Wenger kit, vagy kiket akar majd leigazolni jövő csütörtökig, az angol sajtóban jelenleg egy név sem kering az Arsenallal kapcsolatban, sőt több újságíró is azt írta, hogy a távozók ellenére sem várható további érkező Lacazette és Kolasinac után.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (334)

7 éve
Törölt felhasználó
Úgy látszik az ilyen szűken látók mindenben csak Wengert hibáztató szurkolók megérdemlik sajnos hogy ilyen módon lekellett égjen a csapat tegnap.
7 éve
Törölt felhasználó
Csak azt nem ertem, hogy mi a fasznak foglalkoztok vele :lol: :lol:
Tovabb fogja irkalni ugy is a hulyesegeit.
7 éve
Törölt felhasználó
Bellerinre,Holdingra egyszer nem írtam hogy középszerű. Továbbra is tartom ezt a kezdőt hogy bajnokesélyes amit anno leírtam, kielhet cserélni Moreatat Lacazette-re. Xhaka akit elbírna ez a csapat. 2005 óta vagyok Arsenal szurkoló. És én inkább bízok Wengerbe mint a gyenge játékosokba. És én kimerem mondani hogy baj van a játékosokkal,Wengerrel és a vezetőséggel. Ezzel szemben pedig kevés mindent Wengerre fogni.
7 éve
Feri tőled idézek:

"Cech,bellerin,Holding(vagy Mertesacker),Koscileny,Kolasinac,Xhaka,Cazorla(vagy Formals),Alexis,Özil,Mahrez,Morata. Ez egy bajnokesélyes 11."-2017.június 1.

Hirtelen már Bellerin,Holding,Xhaka középszer lett?Csak azért csinálod ezt ,hogy meggyőzz mindenkit arról,hogy a játékosokkal van a baj sokkal inkább,mint Wengerrel.Konkrétan el se kell olvasni egy kommentedet se,mert napi 3szor írod le ugyanazt, fejből fújja mindenki a hülyeségedet.Nagyon kitartó vagy!A Leicester-nek jobb kerete volt nálunk tavaly előtt?A nagy lófaszt...(már bocsánat) Akkor is amint jött egy lehetőség ,hogy közelebb lépjünk hozzájuk , esetleg előzzünk ,szokás szerint BESÜLTÜNK!Ember mióta vagy Arsenal szurkoló?Évek óta sablonszerűen csődöt mondunk,ha valamire esély mutatkozik....

Alexis Sánchez benyújtotta átigazolási kérelmét az Arsenal vezetőinek. (Independente)

Még nincs vége! :D Remélem azért 11en leszünk következő meccsre.
7 éve
Oké hogy nem követendő példa de az sem baj ha azt is látja hogy mire számítson ha leűl meccset nézni és talán nem fog csodálkozni és majd nem idegsíti magát olyan dolgokon amiken mi itt is
De nem kell neki feljönnie ide elég ha FB-n elolvassa a kommenteket
Most még nem fogja idegesíteni majd késöbbiekben ha ez továbbra is így megy ahogy pl engem is az elmúlt években illetve most
;-)

Szólj hozzá