A L'Equipe francia lap pénteki értesülései szerint a Monaco elutasította az Arsenal harmadik ajánlatát Thomas Lemar-ért, ami az előzetes sajtóhírek szerint nem fontban, hanem euróban volt 50 millió, és ez még mindig nem volt elég, hogy meggyőzzék a tavalyi francia bajnokcsapatot a 21 éves szélső eladásáról.

A hét folyamán a Monaco orosz elnökhelyettese már kijelentette, hogy Bakayoko, Mendy és Bernardo Silva eladását követően több kulcsjátékosuktól már nem kívánnak megválni, ennek értelmében pedig elutasításra kerül az Arsenal harmadik ajánlata Lemar-ért.

A L'Equipe cikkéből ugyanakkor kiderül, hogy a nyilatkozatokkal ellentétben a Monaco végül mégis úgy dönthet, hogy eladja Lemar-t, kérdés azonban, hogy visszatér-e Arséne Wenger egy negyedik ajánlattal, és ha igen, akkor mennyit emel majd az ajánlat összegén.

Lemar egyébként szívesen költözne Londonba, mint az a L'Equipe cikkéből kiderül, a francia szélső úgy gondolja, több esélye van a komolyabb trófeákért küzdeni az Arsenal épülő keretében, mint a gyengülő Monacóban, ahonnan - számításai szerint - Kylian Mbappé is távozni fog az elkövetkezendő hetekben.

A Daily Mail mindeközben úgy tudja, hogy az Arsenalnál még nem eldöntött tény, hogy visszamennek-e Lemar-ért egy negyedik ajánlattal, a Telegraph megbízható újságírója, Jeremy Wilson pedig úgy értesült, Riyad Mahrez továbbra is szerepel Wenger radarján, mint egy esetleges B-terv. Az algériai szélső továbbra is az Arsenal ajánlatára vár, ugyanakkor eddig csak az AS Roma tett érte hivatalos ajánlatot, jóllehet azt elutasította a Leicester.

A Guardian újságírója, Ed Aarons szerint Wenger további két játékossal szeretné megerősíteni a keretét az átigazolási időszak vége előtt: Lemar vagy Mahrez mellett egy középső középpályást, vélhetően Jean-Michael Seri-t szeretné még leigazolni a francia menedzser.

KORÁBBAN ÍRTUK

Angol sajtóértesülések szerint a héten újabb, ezúttal 50 millió fontos ajánlatot tehet az Arsenal a Monaco szélsőjéért, Thomas Lemar-ért azt követően, hogy két megkeresését már elutasított a tavalyi francia bajnokcsapat.

Ugyan a Monaco nem akar Bakayoko, Mendy és Bernardo Silva után még egy kulcsemberétől megválni a nyár folyamán, a Daily Mail, a Mirror, a Telegraph és a Sky Sports értesülései szerint Arséne Wenger továbbra sem mondott le azon tervéről, hogy megszerezze a 21 éves bal szélsőt a csapatához, akire egyébként középső középpályásként is számítana.

A Sky Sports szerint a tárgyalások jelenleg is folynak a klubo között az ajánlat nagyságáról és a fizetés ütemezéséről.

A sajtóforrások úgy tudják, hogy Lemar az ügynökén keresztül már jelezte az Arsenalnak, hogy szívesen érkezne Arséne Wenger csapatához Bajnokok Ligája-szereplés nélkül is, és elvben már született az egyezség a személyes feltételekről az angol csapat és a játékos között. Mindez azt jelenti, hogy az Arsenalnak elég lenne "csak" a Monacóval megállapodnia az átigazolásról.

Mindeközben a L'Equipe szerint újabb középpályásért érdeklődik Wenger, a francia radarján a Nice elefántcsontparti játékosa, Jean-Michäel Seri tűnt fel. A 26 éves játékost korábban a Roma, a PSG, a Barcelona és a Spurs csapataival is összefüggésbe hozták, de hivatalos ajánlatot legutóbb a Swansea tett, amelyet a nizzai klub azonnal elutasított.

A L'Equipe úgy tudja, hogy az Arsenal nagyon is érdeklődik Seriért, de Wenger még nem tett hivatalos ajánlatot.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (71)

7 éve
Törölt felhasználó
JACKOXI! Igen. Lehetünk versenyben a negyedik helyért, de ehhez Özilt, úgy november magasságában el kell kezdeni kihagyogatni a csapatból. :zip: /Remélhetőleg érkezik még valaki, akivel javulnak a kilátásaink!/
7 éve
Törölt felhasználó
Nekem tetszett igazából a meccs. Elneny hátulról szerintem jól el tudja indítani a támadásainkat, talán ezért érdemes ott próbálgatni, de a védő munkájában azért sokat kell fejlődnie. Chambo meg fantasztikusan játszik, erre a posztra született, ne akarjon KK lenni, bár szerintem ott sem rossz, csak pontosabbnak kéne lennie ahhoz.
Amúgy a jövőheti meccsünk sem lesz még éles, persze ha nyerünk, akkor igen. :-)
7 éve
Bízom benne hogy nyerünk de azért a sajna a Dinamo nem fogja könnyen adni magát illetve remélem azt is hogy nem lesz 3-0 meg sima meccs nekik mert az szép lenne kezdésként megint
7 éve
Fabregas: Igen, 1 hét múlva már éles meccsünk van, akkor már nem lehet magyarázkodni, ha kikapunk 3-0-ra.
7 éve
Törölt felhasználó
Nem bántani akartam a csapatot, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy a második vonalban (EL) is vannak nagyon jó csapatok. Egyetlen meccset sem lehet fél vállról venni...
Tavaly és tavalyelőtt is leírtam, hogy a sikeres BL eredményhez az EL-en keresztül vezet az út. Meg kell tanulni, hogy a nemzetközi kupákban minden meccs fontos, mert tanulni lehet belőle, ha majd egyszer a BL négy közé jutás vagy... a tét.

Szólj hozzá