Arséne Wenger az arsenal.com vasárnap késő este megjelentetett interjújában újra leszögezte, hogy Alexis Sanchez nem eladó, még egy külföldi érdeklődő csapatnak sem.

Legutóbb múlt pénteken foglaltuk össze nagyobb terjedelemben a chilei játékos jövőjének esetleges alakulását, amelyben a legnagyobb hírértéket az jelentette, hogy Alexis menedzsere a PSG vezetőivel tárgyalt az egyik párizsi luxusszállodában, és nem volt kizárva az esetleges megállapodás létrejötte sem.

Wenger nyilatkozatából ugyankkor továbbra is az derül ki, hogy a menedzser elkötelezett, hogy megtartsa a tavalyi szezon legjobbját a csapatnál, és még úgy sem engedi el, hogy Alexis akár szabadúszóként ingyen távozhat a következő szezon végén.

"Én is olvastam a napokban megjelent francia híreket. Eddig Alexisről szóltak a hírek, most minden újságíró Neymar érkezéséről ír. Valami téma mindig kell." - mondta Wenger.

"Azt már jó ideje eldöntöttem, hogy nem adjuk el Alexist a nyáron, és továbbra is tartom az álláspontomat. A PSG nem tudja leigazolni Alexist, ezért váltottak át Neymarra."

"Nagyon jó anyagi helyzetben van a klub, tehát meg akarjuk tartani a legjobb játékosainkat. Minden csapat őrült harcokat vív azért, hogy klasszis játékosokat tudjanak leigazolni."

Wenger továbbá határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy Alexis jelzett-e bármilyen eligazolási szándékot a csapat felé.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (54)

2 éve
A City még elvileg venni akar egy LB, CB, DM, LW kvartettet.
A Chelsea szintén LB, CB, RW, ST.
A MU amúgy nem csak Lukakut vette eddig, és még egy DM, CM és egy szélső szinte biztos lesz.
Pool 80M-t licitál DM-ért, és CB biztos, távozóktól függően, CM, AM.
2 éve
Rafinha vagy Goretzka vagy akár Seri
Lemaron kívűl
2 éve
Jó persze, nyilván sarkítottam, hogy kifejtsem vele a véleményemet. :D De Lemar mellett csak 1 ember kell MAXIMUM.
2 éve
azért ebből Walcott Coquelin és akár Elnenny mehetne is
Wilshere egy darabig úgy sem játszik Oxi meg kitudja merre lesz még Welbeck jó lesz cserének
2 éve
...És persze, Nelson beépítését is haladéktalanul meg kell kezdeni ;-P

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek