Az elkövetkezendő napokban több játékos is elhagyhatja az Arsenal felntt keretét, egybehangzó angol lapértesülések szerint ugyanis többen is tárgyalásban állnak különböző csapatokkal a folytatást tekintve.

A legközelebb Wojciech Szczesny áll a távozáshoz. Mint arról már korábban beszámoltunk, a lengyel kapus a Juventus játékosa lehet, Szczesny már pár héttel korábban megegyezett az olasz címvédő csapattal, az átigazoláshoz pedig csak az Arsenal és a Juventus megállapodása volt szükséges.

Most olasz sajtóértesülések szerint az Arsenal és a Juventus között már végső stádiumban vannak az egyeztetsek, az olaszok körülbelül 11-12 millió eurót, átszámítva 10 millió fontot fizetnek Szczesny-ért. A kapus a hét folyamán Torinóba utazik majd, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon, és hogy hivatalosan is bemutassák.

Szczesny mellett távozófélben van Calum Chambers is. Az angol játékost 2014-ben 16 millió fontért vette meg az Arsenal a Southampton együttesétől, s bár több poszton is kipróbálta őt Wenger, mégsem tudott betörni a csapat kezdőjébe, az előző szezont a Middlesbrough-nál töltötte kölcsönben.

A Telegraph szerint Chambersért a Crystal Palace a legnagyobb érdeklődő, Frank de Boer csapata az elmúlt órákban 16 millió fontos ajánlatott tett a játékosért, a Mirror szerint viszont az Arsenal legalább 20 millió fontot kér a védőért.

Kieran Gibbs sorsa is eldöntetlen, bár az angol játékos ügyében messze nem járnak ennyire előrehaladott folyamatban a tárgyalások. Az angol játékosért leginkább a West Bromwich Albion érdeklődik, az Arsenal 12 millió fontot kérne a bal bekkért.

A hétfői nap folyamán francia lapértesülések arról számoltak be, hogy Mathieu Debuchy két napon belül a Nice játékosa lehet. Az elmúlt órákban viszont fordulatot vett a jobb bekk ügye, a nizzai csapat inkább Christophe Jallet leigazolása mellett döntött, miután Debuchy bérigénye túl magas volt a klub számára.

Szczesny, Chambers, Gibbs és Debuchy mellett több játékos sorsa is bizonytalan a felnőtt keretben: Lucas Perezért spanyol és török csapatok érdeklődnek, és Jack Wilshere, valamint Carl Jenkinson is távozhat a klubtól a soron következő hetek során.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (17)

7 éve
Törölt felhasználó
Már majdnem egy millióval növelték érte a licitet elvileg, már csak 700k a különbség, aztán már csak Wilshere-en múlik.
7 éve
Törölt felhasználó
Wilshere-t a testem át sem !!!!
7 éve
Hát igen.
7 éve
Én is ezt mondom, múltkor is ezt mondtam, hogy ha kompenzálni akarjuk a riválisokkal szemben az edzőből fakadó hátrányunkat, akkor ezt csak a keret erősítésével tudjuk elérni.
7 éve
csabigunner: Sajnos kizárt dolog, hogy Theo távozása felmerült volna Wengerben, de hát ez van... Mahrez esetleges Romába szerződése pedig csak egyet jelenthet, hogy mi rohadtul nem is akartuk, és csak a média fújta fel az egészet. Mindenesetre elég gyér lenne, ha már nem lenne több érkező. Kicsit felhúztam magam ezen a Wenger-nyilatkozaton... Szerintem most kell minden tartalékot felemészteni (na jó, ez így szó szerint nyilván baromság), és annyit erősíteni a kereten, amennyit csak lehet. Wenger utolsó dobása, de láthattuk, hogy a jelenlegi kerettel mit produkált, és a többiek is erősödnek ezen a nyáron, szóval tessék még idehozni 1-2 játékost.

Szólj hozzá