Arséne Wenger az első ausztráliai sajtótjáékoztató alkalmával újfent kijelentette, hogy nem hajlandó elengedni Alexis Sanchezt a szerződése utolsó éve előtt, így gyakorlatilag azt kockáztatja, hogy a chile-i játékos a jövő szezon végén ingyen távozik az Arsenaltól.

Wenger már az előző szezon végén is azon az állásponton volt, hogy mind Alexis Sanchezt, mind Mesut Özilt megtartja a szerződésük utolsó évére még úgy is, hogy jelenleg egyik játékos sem áll közel a hosszabbításhoz.

"Ezeknek a játékosoknak érvényes szerződésük van, és elvárjuk tőlük, hogy tartsák is tiszteletben azokat. Elkötelezettek vagyunk, hogy megtartsuk Alexist, és ne engedjük el egy másik, akár belföldi klubhoz. Ezt mondtam már a múlt szezon végén is, és most is ezt mondom." - mondta Wenger.

 

"Alexis semmilyen módon nem jelezte, hogy távozni akar. Úgy gondolom, hogy a lehető legkönnyebb a játékos a szerződése utolsó évében menedzselni, mert ekkor akar igazán jól teljesíteni.Azt persze nem lehet megmondani, hogy ténylegesen ez lesz-e az utolsó éve a csapatnál, mert hosszabbíthat az új szezon elején vagy közben is."

Wenger Alexisen kívül Olivier Giroud-t is megtartaná. A francia játékost több csapat, köztük az Everton, a West Ham és a Marseille is vinné, a sajtó szerint pedig a csatár attól fél, hogy Alexandre Lacazette érkezése miatt nem kapna elég játéklehetőséget a közelgő világbajnokság előtt.

"Giroud szerződését az előző szezonban hosszabbítottuk meg, és az álláspontunk egyértelmű vele kapcsolatban. Nagyon sokat tesz hozzá a csapathoz, és imádja a klubot. Mindig is eltökélt volt, hogy maradjon."

 

"Mindig ugyanaz a probléma áll elő: ha csak egy csatár van, akkor az emberek azt kérdezik, miért nem nem veszünk még egyet. Ha pedig több csatár van, akkor az a probléma, hogy mikétn adok elég játéklehetőséget mindannyiójuknak."

 

"Nagyon szerencsések vagyunk, hogy egy olyan munkát végezhetünk, amelyet imádunk, de ez a munka a versengéssel is jár. Magyarán a játékosoknak el kell fogadniuk a versengést, és sajnos a döntéseimet is."

Végül pedig Wenger Thomas Lemar iránti érdeklődéséről beszélt.

"Ő egy olyan játékos, akit figyelünk, valóban. Több új játékos iránt is nézelődünk. De jelenleg semmi konkrétum nincs ilyen ügyben."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (35)

7 éve
Kicsit fura, mostanában mindig sárga volt. Amit egyébként én személy szerint jobban is kedvelek.
7 éve
Ja bocsi, elsiklott a figyelmem. Gondolom az ellenfél színei miatt előbb ezt fogjuk viselni. Elvíleg a vendég mez sima kék lesz.
7 éve
csabigunner: Én a 2. számú szerelésre lennék kíváncsi. Vagy hogy-hogy a 3.-at előbb mutatták be?
7 éve
Már bemutatták. A hivatalos oldalon találsz képeket. Nekem tetszik, bár kissé szokatlan. :-)
7 éve
Az idegenbeli szerelést mikor mutatjuk be?

Szólj hozzá