Az Arsenal kedd kora délután hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtették a július 1-től szabadúszó Sead Kolasinac-ot, aki a Schalkétől érkezik az angol csapathoz.

A 23 éves játékos lényegében a Schalke hazai nevelésű játékosa volt, 2012-ben került fel a felnőtt kerethez. Sokoldalúsága miatt több poszton bevethető, ám végül leginkább bal bekként tudott érvényesülni. A védekezés mellett a támadásokba is jól tud beszállni, az előző idényben senki nem adott több gólpasszt nála a posztjáról - Kolasinac-nak ez ötször sikerült. Teljesítményei révén a szakértők beválasztották az előző idény álomcsapatába is.

A német útlevéllel rendelkező, korábbi német utánpótlás válogatott Kolasinac végül a bosnyák nemzeti színek mellett döntött, a felnőtt válogatottban 2013-ban mutatkozott be, azóta pedig 18 pályáralépésnél tart.

Kolasinac leigazolásáért a télen még úgy tűnt, hogy a Juventus lesz a befutó, és komoly érdeklődést mutatott iránta a Chelsea és a Manchester City is. A hírek szerint Arséne Wenger 140 ezer fontos heti fizetéssel csábította Kolasinac-ot a klubhoz, végül ez volt az egyik legfontosabb döntő tényező a játékos számára.

"Nagyon boldog és elégedett vagyok, hogy az Arsenalhoz csatlakozhattam. Az Arsenalnak hatalmas hagyománya van, gyerekkoromban nagyon sokszor néztem ezt a csapatot, mert olyan játékosok játszottak itt, mint Jens Lehmann vagy Thierry Henry. Az Arsenal egy nagyon elismert klub Európában, boldog vagyok, hogy itt lehetek."  - mondta Kolasinac.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (13)

7 éve
Törölt felhasználó
Ja, és ha ennyi az érdeklődő Ox után fel kell verni az árát.Had licitáljanak.
7 éve
Nem értem miért nem kell Contenak.Nélküle tuti nem lett volna bajnok a Chelsea.Örülnék,ha elmenne valami másik bajnokságba, de ez elég tróger húzás volt az olasztól.
7 éve
Törölt felhasználó
OFF: Igazoljuk le DIEGO COSTAT! :DD
7 éve
Törölt felhasználó
Én már várom azt a meccset, amit 8an fejezünk be. :D (Kolasinac, Xhaka és valamilyen balfasz módon Koscielny)
7 éve
Xhakát se írnám le... :lol:

Szólj hozzá