Hosszú hónapok találgatásai után végre eldőlt Arséne Wenger jövőjének sorsa: a BBC Sports megbízható újságírója, David Ornstein szerint a francia menedzser szerda délelőtt hivatalosan is aláírta az új szerződését az Arsenallal, amely 2019-ig szól.

Wenger és a csapat többségi tulajdonosa, Stan Kroenke hétfőn már találkozott és informális megbeszéléseket folytatott a jövőt illetően, és a francia szóban már akkor megállapodott az amerikai üzletemberrel.

Az Arsenal igazgatósági tanácsa kedden ült össze, ahol több témát is megvitattak, köztük Wenger jövőjét is, ám ez már formalitásnak számított. A tanács akkor megszövegezte az új szerződést, amit Wenger szerdán írt alá.

Arséne Wengert 1996 őszén nevezték ki az Arsenal élére, az elmúlt 21 szezonjában 790 bajnoki találkozón vezethette a csapatát. A következő idényben pedig meg fogja dönteni Sir Alex Ferguson 810 bajnokis rekordját.

Ornstein a megállapodás részleteiről annyit árult el, hogy nem tartalmaz felbontási záradékot a következő szezont követően, és hogy sem Wenger, sem az Arsenal részéről nincs arra utalás, hogy ez lesz a francia utolsó szerződése a klubbal.

Az Arsenal részéről szerda kora délután várható a hivatalos megerősítés.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (74)

7 éve
Aron21: Én láttam párszor játszani Lacazette-t és egyáltalán nem vagyok elájulva tőle.Szerintem a mezőnymunkája nagyon gyenge , Welbeck vagy Giroud nyomába nem érhet ebbe a tekintetben.Egyedül amit feltudok hozni mellette,hogy viszonylag jó arányban értékesíti a helyzeteit, de ennyi...Nem is olyan gyors és ő se az a típus aki két védőt kicselez és berúgja.Plusz nekem a felépítésével kapcsolatban is vannak fenntartásaim.Ne feledjük el,hogy Giroud is 30 gólt vert a franciáknál...az a Giroud a mostaninál jóval (sokkal) gyengébb volt.Moussa Dembele szerintem jó választás lehetne.Parlour is elmondta egy nyilatkozatába,hogy csodálkozna ha nem próbálnánk meg leigazolni.Fiatal,erős ,viszonylag gyors.Igazi center!
7 éve
Feri: Tavaly meg hanyadikok is lettek Mourinhoval és Hiddinkkel? 10? Pedig annyit nem cserélődött a keretük... Ennyit számít egy jó edző, aki kihozza a maximumot, vagy még annál is többet a játékosokból.
7 éve
Törölt felhasználó
Nem könnyű válaszolni arra, hogy mivel jobb azon csapatok kerete, mint a miénk. Egy tény van erre, hogy előttünk vannak. Chesea bajnok lett ezt azért nehezedre esne neked megmagyarázni hogy a mi keretünk miért jobb, ha ők simán bajnokok lettek és nem mi. Szerintem mi úgy vagyunk egyensúlyba velük hogy itt van Sanchez és Özil akik tartják a frontot a csapatttal. Ha megnézed a City támadóit : De Bruyn,Agüero,Sane,Silva,Jesus,Sterling kicsit erősebb mint Welbeck,Giroud,Walcott,Chambarlain,Perez,Ivobi. Liverpoolba meg nagyon bejött ez a Coutinho,Firmino,Mane támadó 3as, de én ot Coutinhot tartom a legjobbnak, és bár ide igazolna. Nem tudom azt mondani mint Arsenal szurkoló hogy a poolnak vagy a citynek jobb kerete van, de sajnos bekell látni hogy ez a Chelsea jobb volt a bajnokságba mint mi.
7 éve
Lacazettenek nagyon örülnék :red:
7 éve
Feri10!

A keret folyamatosan változott, javult, az eredmények nem. Egy állandó van csak, és az Wenger. Azon kívül arról nem tehet, ha mondjuk valaki mellérúg a labdának, de nagyon sok másról igen. Például a morálról, taktikáról (micsoda?), a cserékről és az értelmetlen mellőzésekről (Poldi, Campbell, Lucas), vagy éppen arról, hogy valakit orrba-szájba játszat a gyenge teljesítmény ellenére.
Azt meg felejtsük már el, hogy gyenge a keret, ez egy akkora hülyeség. Csak azért mondják sokan, mert így Wengert védik. Mondd meg nekem, hogy a Chelsea kerete mitől jobb, mint a miénk. Szerintem a City, MU, Chelsea és Arsenal kerete nagyjából hasonló erős. A csirkék és a Pool kerete közel sem olyan erős, mint ahogy azt a bajnoki helyezéseik mutatják. Ott kifejezetten az edző hozta fel őket. Ahogy Wenger is tette velünk az Özil előtti időkben.
A nem volt rá fedezet az már nem igaz. Ez akkor volt igaz. Nehogy azt hidd, hogy 2 éve csak 10 milliónk volt, amiből Cech érkezett. Ez az ő félreszámolása miatt lett, mert nem akart vásárolni. Meg mindig ez a "nem volt minőségi játékos a piacon". Érdekes, a többi csapat másik piacra jár, vagy mi?

A Leicester egy csoda volt, így nem hiszem, hogy jó hasonlítási alapként szolgálnának.

Walcott - egyrészt ahhoz, hogy ki tudják szolgálni, jól kell helyezkednie. Nyilván nem egy aranylabdára esélyes focista, de azért cserének bőven jó lehet, sőt, néha a kezdőben is lenne helye (mondjuk ebben a formáicóban nem annyira). Giroud is csak akkor lő gólt, amikor kiszolgálják. ;-) Alexis nem, mert ő meg tudja magának is teremteni a helyzeteket.

Szólj hozzá