Arséne Wenger az Everton elleni meccset követően elárulta, hogy a jövőjét illető kérdések alaposan rányomták a csapat bajnoki teljesítényére a bélyegét.

Noha az Arsenal hozta a kötelezőt, és nyert Ronald Koeman csapata ellen, a Liverpool is megtette mindezt a már kiesett Middlesbrough ellen az Anfield Roadon, így 21 év után eldőlt, hogy az Ágyúsok nem lesznek ott a Bajnokok Ligájában a következő szezontól.

Az Arsenal ötödik helyében közrejátszott az is, hogy Arséne Wenger jövője immáron hosszú ideje a levegőben lóg, és azt már több játékos, mint Koscielny vagy Monreal is említette, hogy az ezzel kapcsolatos médiaspekulációk kihatással voltak a keret teljesítményére is. 

A vasárnapi meccset követően Wenger először ismerte el, hogy valóban ez volt a helyzet.

"Január óta különböző okok miatt nagyon nehéz körülmények között kellett játszanunk."

"Ez nyilvánvalóan az én jövőmmel kapcsolatos spekulációk miatt volt így, mint azt már tudják. A többi okot pedig egy napon majd elárulom."

"De a pszichológiai körülmények abszolút szörnyűek voltak a játékosoknak. Nagyon nehéz időszak volt, és ehhez az én személyes jövőmmel kapcsolatos szituáció is hozzájárult."

Angol források szerint Wenger jövője formálisan az FA-Kupa döntőt követően dől majd el egy igazgatósági gyűlésen, de lényegében biztosra vehető, hogy a francia újabb kétéves szerződést köt majd a csapattal, és egyúttal belement abba is, hogy bizonyos szakmai területeket más szakember vegyen át - noha ezt a szakembert nem szakmai igazgatónak fogják nevezni, és továbbra is Wengert fogja illetni a játékosigazolások illetve -eladások meghozatala is.

"Amint már mondtam, a kupadöntőt követően le fogunk ülni, és megvitatjuk, hogyan tovább."

"Egész életemben imádni fogom ezt a klubot. Még ha akarnék sem tudnék ezen változtatni. Az elhivatottságomat, a szeretetemet a lojalitásomat ezért a klubért nem lehet megkérdőjelezni."

"Nagyon sok más csapatot utasítottam már vissza az Arsenalért, és mindig is arra törekedtem, ami a legjobb ennek a klubnak."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

2 éve
Itt az egyetlen bizonytalanság az, hogy egy alkalmatlan ember miért vezetheti még hőn szeretett csapatunkat.
Wenger OUT! Te vagy itt a legnagyobb hiba!
2 éve
Ja nem tesz jót az ilyen stressz a felkészülésnek, viszont ez csak is Wenger hibája, hogy ilyen bizonytalanság volt. Nem kéne burkoltan a szurkolókra kennie a felelősséget(főleg, hogy a szurkolók azok, akik feltétel nélkül támogatják a csapatot, pénzt áldoznak úgy, hogy semmi szépet nem kapnak vissza). Megígérte, hogy március-áprilisban tudatja mindenkivel a döntését. Erre csak trollkodott az 2-10-ek, 0-3-mak és még ilyesfajta fényes eredmények ellenére is. Hülyének nézi ez a vén bolond a szurkolókat. Semmi döntés és már lassan a májusnak is vége
A tisztelet iránta teljesen eltűnt részemről. Hülyeség az is, hogy a döntő kimenetelének függvényében fog eldőlni a sorsa. Ha kikapunk, ami egyébként elég esélyes, akkor is marad.
2 éve
Éppen ezaz hogy nem a kerettel van baj hanem a bizonytalanságban lement a csapat morál a halál faszába , ami wengernek köszönhető mert nem közölte mi lesz vele, úgymond generált egy problémát, jha és még sanchez özil szerződése is hozzá tett...
A barcának sem tett jót amikor év közepén bejelentették hogy nem marad enrique pedig ott bicósabb spílerek vannak.
2 éve
Ez nem a kereten múlott, ezzel a kerettel dobogón kellett volna végezni. Sőt, egy igazán jó edző talán többet is ki tudott volna hozni belőle.
Ne próbáljuk már bemagyarázni, hogy a keret szar és Wenger egy ártatlan bárány.
2 éve
🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢 🤢

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek