Az Arsenal Southampton-ban aratott 2-0-ás győzelmével nem egyszerűen életben tartotta végső reményét a Bajnokok Ligája-indulást érő hely elérésére, de reálisan megnőtt annak a valószínűsége, hogy egy rájátszás döntsön az értékes bajnoki helyezésről, írta csütörtökön az Independent angol lap.

Nem várt izgalmakat hozhat a bajnokság véghajrája, ha az Arsenal tudja tartani a formáját a hátralévő három meccsére, amelyből egyet játszanak idegenben, a Stoke ellen, a másik kettőt pedig otthon, előbb a már kiesett Sunderland, majd a biztos hetedik helyen végző Everton ellen.

Az Arsenal, ha hozza a győzelmeket, és ha a Liverpool botlik idegenben a West Ham ellen, vagy otthon a már kiesett Middlesbrough ellen, rájátszás nélkül is a legjobb négyben végezhet, ám immáron reális annak a valószínűsége, hogy egy 39. forduló dönthet majd a jobb pozíció elérésről.

A bajnokság szabályzata kimondja, hogy ha amennyiben két csapat nem csak pontszámban, de a gólkülönbség és a rúgott gólok száma alapján is egálban van a bajnokságért, valamelyik európai kupasorozatban való indulásért, vagy a bennmaradó helyért, akkor egy 39. forduló dönt a jobb pozícióról, amely találkozót egy semleges helyszínen kellene megrendezni.

A Liverpool jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll 70 ponttal +29-es gólkülönbséggel és 71 rúgott góllal, míg az Arsenal - eggyel kevesebbet játszva - az ötödik 66 ponttal, +26-os gólkülönbséggel és 68 rúgott góllal, így látható, hogy valóban van esély akár egy soron kívüli rájátszásra is.

Az idei bajnokság jövő héten, vasárnap zárul.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (25)

7 éve
Törölt felhasználó
Sok pletyka, 0 változás és folytatódjon a híg fos? :/ Várom a nyarat, mint egy jó Arsenalos. :lol:
De amúgy én annyira bírom ezt a hazug vénembert... Olyan jó, hogy tiszteli a szurkolókat és hogy annyi gerinc nincs benne, hogy normálisan bevallja, hogy mire számíthatunk. Bár az is igaz, hogy lehetne és van is sejtésünk az elmúlt évek tapasztalatai alapján.
7 éve
Bazdmeg Mahrez...
7 éve
Törölt felhasználó
Lemar jó igazolás lenne, de nem Sanchez pótlására. Sanchezt ilyen Bale,Ronaldo,Neymarral lehetne csak pótolni mással nem. Tehát megkell tartani őt, jobb szélre kéne igazolni, oda Mahrezt és ő érte nem 70-80 milliókat kéne kicsengetni. Csatár posztra bízok benne, hogy fogunk igazolni nekem már teljesen mind1 hogy kit, de Mbappe inkább Realt fogja választani helyettünk, ő esélytelen. Ha jön egy Formals,mahrez és esetleg és/vagy Lemar, akkor nem kell nekünk Mbappera 100 milliót költeni, elég lenne egy Icardi,Bellotti (bár az ő ára is kimagasló), illetve Agüeró talán ha úgy adódik hogy távozni akar. De hangsúlyozom nem fogok meglepődni hogy ha nem igazolunk csatárt, mert ugye mindig ott van az a ha, pl Welbeck na majd ő vagy Sanogo vagy az a Asano, és akkor Giroud ott van még aki olyan hogy hát hozunk Asanokat, bedobjuk Sanogot igazoltunk egy Welbecket de még is szinte mindig ő az 1. számú csatár egy szezonba a legtöbbet.
7 éve
Feleslegesnek felesleges, de végül is minden az, úgysincs beleszólásunk semmibe, de legalább jól szórakozunk. Vagy szólj, ha szar a fantáziád. :-)
7 éve
Törölt felhasználó
Felesleges erről beszélni, mert annyi mindent fog még hozni a nyár, hogy nem győzünk majd megint pletykálni. :D

Szólj hozzá