Arséne Wenger a West Bromwich Albion elleni bajnokin elszenvedett vereséget követően úgy nyilatkozott: meghozta a jövőjét illető döntését, amelyet hamarosan kommunikál is majd a nyilvánossággal.

Az Arsenal újabb elképzeléstelen és motiváltalan játékot mutatott Tony Pulis együttese ellen, amelyen a hazaiak szerezték vezetést, ám Wenger együttese néhány perccel később Alexis révén még egyenlíteni tudott.

A második félidőben ugyanakkor az Arsenal csak a labdát birtokolta, helyzetet viszont nem tudtak kialakítani. A West Brom viszont előbb egy Arsenal védelemi hibát kihasználva újra megszerezte a vezetést, majd egy szögletet követően kialakította a 3:1-es végeredményt.

A meccs tartogatott még egy érdekességet is, ugyanis két repülő is feltűnt az égen különböző üzeneteket tartalmazó molinót húzván: az egyiket a Wenger új szerződése ellen tiltakozók szervezték, a másikat pedig a francia pártján állók.

Nem kell már sokat várni viszont a francia döntésére a jövőjét illetően.

"Már tudom, mit fogok csinálni a jövőben, és hamarosan ezt tudatni fogom mindenkivel. Majd meglátják." - mondta Wenger.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (52)

3 éve
maradni fog...akinek küldetéstudata van az azt hiszi nem hagyhatja cserben a csapatot...meg elég hiú is ahhoz hogy még elszórakozgasson egy kicsit az Arsenal pénzén:(
3 éve
Nehogy már Wengert kelljen sajnálni! Ha pár éve visszavonult volna, akkor a ma 'out'-ozók is tisztelettel gondolnának rá és mindenki szemében a legnagyobb Arsenal edző lenne(ami akár még most is helytálló lehet). Ehelyett ő megvárta, amíg elrepül felette az idő és megérte azt, hogy mocskolják.
Én nem sajnálom. Mindig el fogom ismerni amit tett a klubért, de most azzal segítene a legtöbbet, ha lelépne és nem hergelné tovább a szurkolókat.
3 éve
Feri10, igen, szerintem sem érdemli ezt, én rettenetesen sajnálom minden ilyen alkalommal. De nem lehet elmenni amellett, hogy ha ezek nem lennének, simán előfordulhatna, hogy itt marad (még így is), ami mostmár nyilvánvalóan ártana a csapatnak. Ebben az ügyben senkinek sincs igaza és mindenkinek igaza van.
3 éve
Átléptek egy határt ezzel az OUTozással, nincs még egy ilyen aktív edző aki ennyire klubhű lenne. Nem ezt érdemli.
3 éve
Hát figyeljetek, én megértem a reakciókat, de azért olyan hűde nagy hátbaveregetést ne kapjanak már azok, akik képesek kivinni egy táblát, illetve van lehetőségük minden hétvégén látni a csapatot ezer éve. :D

A "hétköznapok hőse", lol..

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek