Egybehangzó angol lapértesülések szerint Arséne Wenger csapatértekezletet tartott egy rendkívül fontos hét előtt, amely akár alapvetően is befolyásolhatja mind a saját maga, mind az Arsenal jövőjét.

Az Arsenal - azok után, hogy a múlt héten két vereséget szenvedett, előbb a Watford, majd a Chelsea ellen - egy könnyűnek tűnő, ám sok csapdát rejtő bajnokira készülhet szombaton a Hull City ellen, amely csapat előbb 0:0-ás döntetlent játszott a Manchester United ellen idegenben, majd meglepetésre 2:0-ra megverte a Liverpoolt.

Ezt követően az Arsenal szerdán Münchenbe utazik majd, ahol a Bayern ellen folytatja majd a Bajnokok Ligája-szereplést a legjobb 16 között.

A Telegraph úgy tudja, hogy nem egy szokványos válságértekezlet volt a colney-i edzőközpontban, egyszerűen Wenger csak fejben helyére akarta rázni a játékosait a fontos hét előtt.

A brit lap ugyanakkor hozzátette, csapaton belül egyre több játékosnak szúrja a szemét, hogy Wenger folyamatosan bizalmat szavaz Mesut Özilnek, amikor a német játékos formája már hónapok óta finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Arra éppen a megbízott csapatkapitány, Laurent Koscielny utalt a Chelsea elleni meccset követően, hogy "elképzelhető, hogy olyan játékosok léptek ma pályára, akiknek nem kellett volna." 

A Daily Star még ennél is továbbmegy: szerintük Wenger már a Hull elleni bajnokin változtat majd, és csakúgy, mint tette azt néhány évvel korábban Wojciech Szczesny esetében, most Petr Cech-t minősíti második számú kapussá, és lépteti elő David Ospinát a kapuba. A lap szerint komoly kételyek vannak az Arsenal stábjában Cech formáját tekintve, kiváltképpen a kirúgásai pontatlansága miatt.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (14)

7 éve
Törölt felhasználó
Athlon! Köszi!
7 éve
Törölt felhasználó
Micsoda nevek!!!!!!
Ez a bőség zavara.Akármelyik jön az sz.tem előrelépés.
Remélem Simeóne nem lerül a képbe mert az a foci számomra nem annyira élvezetes.
Csoda hogy Klinsmant ne szedték még elő.
Ő pont csapat nélküli.
Mindegy csak jöjjön a változás.Remélem az újj Főnök neki áll a tisztogatásnak.....

7 éve
Törölt felhasználó
Allegri jöhet ide, Tuchel addig érjen, Jardim pedig legyen Simeone utódja az Atléticonál.
7 éve
Tökéletes nevek szerepelnek a Wenger-helyettes listán. De tényleg... Bármelyiket szívesen fogadnám.
Egyébként ezt az Ospina-Cech cserét már hónapok óta meg lehetett volna lépni.
7 éve
Na mik nem történnek itt kérem :lol: Az az igazság hogy 2 hetente rendet lehetne rakatni a fejekben nem csak akkor amikor már csak egy cérnaszálon táncolunk...
Az megint komoly hogy a nemzeti sporton ma csak 4 cikket vagy hírt olvastam 🧀
igen csak ránk vannak szállva ;-) igaz a fele hülyeség de azért szokatlan

Szólj hozzá