Meglehetősen ritka, hogy egy Arsenalhoz hasonló nagycsapat az amatőr ligából szemel ki magának játékost, most viszont mégis ez történt, miután Arséne Wengerék olyannyira elégedettek voltak az eddig hetedosztályban játszó Cohen Bramall játékával, hogy két éves szerződést kötöttek az angol játékossal.

Bramall még karácsony előtt járt próbajátékon a csapattal, amely során két napon keresztül edzhetett a felnőtt csapattal Arséne Wenger felügyelete alatt. A játékos teljesítményére azonnal felfigyelt a francia menedzser, s rögtön le is igazolta - igaz, egyelőre csak az U23-as keret tagja lesz a bal bekk, ám már ez is egy óriási ugrás a fiatalember számára, aki pár napja még gyármunkás volt.

"Eddig Crewe városában dolgoztam, a Bentley autógyárában." - mondta Bramall.

"A gyártósoron dolgoztam, fel kellett töltenem a kocsikat fékfolyadékkal, mosófolyadékkal, gázokkal és ilyesmi. Hétfőtől péntekig reggel fél nyolctól este negyed hatig."

"Élveztem ezt a munkát, de a műszak után edzeni még kedden és csütörtökön, eljárni Crewe-ből Birminghambe, és szombatonként még játszan is, elég fárasztó volt."

"Aztán jött a hír december 20-án kedden, hogy elbocsát a Bentley, ami őrület volt, mert így azt sem tudtam, mihez kezdjek. Teljes állás kellett fizetéssel, nem pedig rész-munkaidős állás a Hednesfordnál, szóval elkezdtem gondolkodni, hová adom be az életrajzomat."

A következő nap aztán újra feje tetejére állt a világ.

"Az ügynököm felhívott másnap, szerdán, hogy próbajátékra hívott az Arsenal. Én meg totál ledöbbentem, azt sem tudtam, mit reagáljak." - emlékszik vissza a játékos.

"Elmondta, hogy pakoljak össze mindent, és hogy melyik címre menjek. Egy órán belül megvolt a cuccom, és odamentem amilyen gyorsan csak tudtam. Aludtam egy kicsit, a következő pillanatban meg már a felnőtt csapattal edzettem."

"Őrület, milyen gyorsan történt mindez, hogy találkozhattam velük és hogy rögtön befogadtak. Két kézzel kellett megragadnom ezt a lehetőséget."

Bramall azt is elárulta, kinek köszönheti a próbajátékot.

"Két hete a Sheffield Wednesday U23-as csapatában játszottam a Birmingham ellen. Brian McDermott, az Arsenal egyik megfigyelője is ott volt a meccsen. Nem sűrűn jár ilyen alacsony osztályú meccseken, mindig külföldön van és a következő szupersztárt keresi. Ha ő nincs ott, akkor ez az egész nem is történt volna meg."

"Emiatt is szeretnék üzenni az összes nem-profi játékosnak, hogy higgyenek abban, amit csinálnak és továbbra is dolgozzanak keményen. Enélkül nem történik semmi. 110%-ot kell nyújtani, hinnie az embernek magában, magabiztosnak és szerénynek kell maradni."

"Aztán eljött a nagy nap, megkaptam az edzőfelszerelést, de én arra számítottam, hogy csak az U23-asokkal edzek majd. Erre a felnőtt csapathoz vittek."

"Őrület volt. Azokkal az emberekkel edzhettem, akiket tévében vagy az internet lát az ember. Őrületes volt. Danny Welbeck, Chuba Akpom, Alex OXlade-Chamberlain, mindannyian nagyon kedvesek voltak, még a nevemet is ismerték. Teljesen ledöbbentem. Nagyon boldog voltam, hogy tudták a nevemet, és megtiszteltetés volt ellenük játszani. Egy álom vált valóra. Szerintem az első egyérintőm Alexis-szal volt."

"Aztán ott volt még Arséne Wenger. Nem beszéltünk olyan sokat, csak egy gyors kézfogás volt. Annyit mondott, hogy 'helló, örülök, hogy találkoztunk, Cohen'. Hihetetlen volt őt látni, a világ egyik legjobb menedzsere. Egyik nap még csak TV-n láttam, akkor meg már szeméyesen. Teljesen észveszejtő volt."

"Két napot edzettem a felnőtt csapattal, aztán leültünk megbeszélni, mi várható a jövőben. Nem is volt még időm arra, hogy átgondoljam, mi is történt. Még fel sem fogtam, hová jutottam el."

"El kell felejtenem, kikkel edzek és dolgozok együtt, tudom, hogy mindannyian sztárjátékosok. De egyszerűen a legjobbamat kell nyújtanom, el kell vonatkoztatnom attól, kik vannak körülöttem."

"Óriási feladat lesz, de szerintem képes vagyok rá. A következő hat hónap során nagyon komolyan fogok dolgozni, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan készen álljak majd az előszezonra, aztán pedig remélhetőleg a felnőtt csapatra." 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

7 éve
Mahrez szerződtetésének akkor lenne leginkább értelme, ha Sanchezt megtartjuk. Az az alapja mindennek, hogy marad Özil is és Alexis is. Ha mennek baszhatjuk az egészet. Kizárt dolognak tartom, hogy amellett, hogy pótoljuk Alexist, hozunk pluszba még egy embert. Szóval a jelenlegiek mellé, pluszba kell Mahrez, mert csak akkor fejlődhetünk.
Chamberlain pedig ha másra nem, arra mindenképp jó, hogy 20 percekre behozzuk a jobbosra. Fáradt védelem ellen kiválóan tudja kamatoztatni a képességeit (gyors elfutás, majd centerezés). Nyilván nem, mint alapember kell rá számítani, de a taktikai repertoárba nem árt egy ilyen játékos sem.
7 éve
Akárhogy is, az kupára rá kell menni, mert ugyan nem egy PL, de sokat érhet Alexis és Özil megtartásában.
Velük meg muszáj hosszabbítani, ha elmennek, akkor konkrétan ott állunk, ahol 4-5 évvel ezelőtt. Mahrez szerződtetésének meg akkor lenne értelme, ha Alexis is marad.
Amúgy Giroud a betömörülő csapatok ellen jöhetne jól, nem akkor, mikor gyors támadásokat lehet vezetni, bár akkor se rossz, a pörgetéseit imádom. %-P
Oxszal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak, mert örülnék, ha teljesítene, de csak fellángolásai vannak. Mondjuk a jobb oldalon ügyesebb, mint a balon, az tény.
Nyáron két szélső hátvéd mindenképp kell, egyikük Bellerin mögé, a másikuk a kezdőbe a bal oldalra.
7 éve
Nyilván ne egy 30 éves csatárra számítsunk alapesetben, de Lucas személyében van egy dinamikus, örökmozgó csatárunk is, aki jól tud helyezkedni, és azért hála az égnek, nem hamis kilences. Viszont egy vonalszélső hiányzik a keretből, és Mahrez kiszámíthatatlan stílusa jól jöhetne olykor a támadóharmadban, mert azért Oxból se lesz már itt senki.
7 éve
Törölt felhasználó
Én Mahrezt akkor venném meg ha Alexis maradna (nyilván ha van erre keret). Ha a chilei megy, akkor újra előfog kerülni a "klasszis csatár" kérdés kör. Márpedig minden ami az idei Arsenalban eddig jó az az Alexis-Özil páros középen. Giroudt imádom, de nem szabad rá totálisan elsőszámú csatárként számítani.
7 éve
Szinte biztos vagyok abban, hogy Mahrez száma még előkerül Wenger telójában, ha Alexist nem fogjuk tudni megtartani. Egyszerűen kelleni fog egy szélső a csapatba, noha Lucas és Welbeck is tud ott játszani.

Szólj hozzá