Ott lehet a Preston North End elleni kupameccs keretében Danny Welbeck, noha egyelőre sanszos, hogy csak a kispadon kezdi majd meg a találkozót az angol támadó, erősítette meg Arséne Wenger a csütörtöki sajtótájékoztatóját.

Welbeck már egy ideje együtt edz a felnőtt kerettel, így hamarosan visszatérhet a pályán is azt követően, hogy májusban lesérült, és a sérülését műteni is kellett.

Eredetileg úgy volt, hogy az angol egy U23-as mérkőzésen tér vissza Welbeck, ám a Preston elleni kupameccs remek lehetőséget kínálhat számára, hogy a felnőtt keretben szerezzen játékperceket.

"Az a terv, hogy a Preston elleni meccs keretébe bekerül, de még nem lesz kezdő." - mondta Wenger.

"Sok függ majd Lucastól, aki kapott egy rúgást a bokájára a Bournemouth ellen, így kérdéses a játéka szombaton. Ideálisabb lenne Danny-t egy-két meccsig az U23-as csapatban játszatni, de néha a helyzet nem ideális, és fel kell kicsit gyorsítani a folyamatot."

"Természetesen már nagyon játszani akar. Ugyanakkor tudja, hogyan kell hozzáállni ehhez a dologhoz. Hosszú időt hagyott ki, aztán volt egy visszaesés is a rehabilitációjában, megszenvedett a dolgokkal. Úgy tűnik, hogy hallgat a körülötte lévő emberek tanácsaira, még ha érthetően kissé türelmetlen is. De el kell kerülni egy újabb visszaesést, főleg egy ilyen hosszú sérülés után."

Wengert arról is kérdezték az újságírók, hogy vajon Welbeck lett volna-e az első számú középcsatár erre a szezonra, ha nem sérül meg.

"Igen, lehetséges. Lehet, hogy van valami kapcsolat, hogy ki hol játszik és hogy ki bevethető. Danny és Alexis hasonló típusú játékosok, mindketten nagyon szeretnek a szélen játszani, de középen is bevethetők. Mindig van egy kis bizonytalanság azt illetően, hogy mi is a legjobb posztjuk." 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

7 éve
Törölt felhasználó
Sosem fogom megérteni, hogy a bírók miért segítik a nagy csapatokat a kicsik ellen. Tisztán láthatta, hogy Zabaleta belebotlik Otamendi lábába, erre tizit ad... hogy koitálná a mamáját ez a csökkent szellemi képességű bíró.....
7 éve
Törölt felhasználó
"Ideálisabb lenne Danny-t egy-két meccsig az U23-as csapatban játszatni, de néha a helyzet nem ideális, és fel kell kicsit gyorsítani a folyamatot."

Vén barom... :shut:

Szólj hozzá