Az Arsenal az újév első napján meggyőző játékkal győzte le a Crystal Palace együttesét, ezzel a harmadik helyre jött fel a tabellán, megelőzvén a hétvégén vesztes Manchester City-t.

A mérkőzésen két pazar gólt láthatott a közönség - ebből Olivier Giroud skorpiós-találata a szezon legszebb találata címére is bejelentkezett. 

A meccset követően a francia szerényen úgy nyilatkozott, minden a szerencsén múlt, Arséne Wenger szerint Giroud gólja mindenképpen benne van az elmúlt 20 szezon öt legszebb találata között.

"Azt gondolom, pályafutásom legszebb gólja volt ez. Nehéz ezt szavakba öntenem. Szükségem volt egy kis isteni segítségre is, szerencsés voltam. Ennyire tudtam ugyanis beleérni a labdába, Alexis egy kicsit mögém adta labdát. Így próbáltam meg valahogy sarkazva beleérni, és innentől kezdve a szerencsén múlt mindent." - mondta Giroud.

Arséne Wenger is elégedetten nyilatkozott játékosa góljáról.

"Giroud gólja egy remek kontra eredménye volt. A befejezés egy kicsit reflexmozdulat volt, ami végül kellemes meglepetéssel zárult. Nagyszerű találat volt. Sikerült művészetté alakítania a gólját, mert sikerült kihasználnia a meglepetést, nagyszerűen helyezkedett, és hatékonyan tette mindezt. Ez egy olyan Giroud-gól, amire mindenki emlékezni fog."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (67)

4 éve
Athlon, amit leírsz, azok tények, de nekem csak azt bizonyítják, hogy Howe csak annyiban jelentene előrelépést Wengerhez képest, hogy nem aludna be a hétközi meccseken. :D
4 éve
Aron21! Hát tény, hogy a Bournemouth is legalább annyi pontot dobott már el nyertes pozícióból, mint mi, szóval ilyen téren tényleg be is férne hozzánk a csávó. De azért a Bournemouth az egy Bouremouth, egy felülteljesítő kiscsapat. Normális esetben - ha nem is rúgtunk volna neki három gólt - ,de nyernünk kellett volna ellenük, méghozzá lazán. Amikor észbe kapott a csapat, kijött a két gárda közti különbség. Ezzel együtt a B'mouth nyerhetett volna, sőt, berúghatták volna a negyediket is. Sajnos, ilyen a futball, ezért is szép, hogy tud ilyeneket produkálni. Lásd bennünket a Newcastle ellen 4-0ról.
Egyébként meg a B'mouth is volt a másik végleten, amikor 3-0-ás szopórollerről 4-3-ra fordítottak a pool ellen.
4 éve
ronin, ó istenem, de szép is lenne, ha a Bournemouth elleni meccs negatív részleteit csak és kizárólag kedden láttuk volna a szezonban, vagy az utóbbi 10 évben..

Én végighisztiztem a hetet az 1 napos pihenő miatt, úgyhogy pontosan tudom, hogy mi volt az, aminek a kevés pihenő volt az oka és mi volt az, amit ezerszer láttunk már a csapattól a lehető legkipihentebb állapotában is.
4 éve
Aron21! Dehogy nyeri! Ez az év kuka. (Csak nagyobb baj ne legyen!)
...És igen, végre azt a focit toltuk, amikor idegenben is verünk hármat 20 perc alatt, nem azt, amikor hazai pályán sem jutunk el az ellenfél kapujáig.
Naná, hogy 2 nap pihenővel nem voltak ott fejben páran, csak Özil nélkül nem 4-0 lett, mint tavaly, hanem 3-3. Így is simán lefociztuk a Bournemouth-t, hogy 20 perc alatt megajándékoztuk őket két góllal...., az már csak a katasztrófa-forgatókönyv része volt, hogy még Michael Oliver is dobott nekik egyet.
/Reméltem, hogy azért találok valakit, aki nem a boxing-day-es meccsre alapozza majd a klub további sorsának alakulását...., de majd talán jövőre!/ :-/
4 éve
ronin, megfogja oldani Wenger a problémát? Tehát megnyeri nekünk a bajnokságot? Mert nekem egy BL indulás nem számít probléma megoldásnak.

És igen, a Bournemouth ellen Özil nélkül végre összeszedett volt a csapat, ötletes és dinamikus..

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek