Alexis kedden hazájában, Chile-ben játszott világbajnoki selejtezőt Uruguay ellen, mely mérkőzés során két gólt is lőtt az ellenfélnek.  Arséne Wenger aggodalmára viszont az adott okot, hogy Alexis egy kisebb térdszalag sérüléssel játszott.

A chilei játékos ma délután érkezett meg Londonba, és így Wengernek egy jelentős döntést ekkor kellett meghoznia.

"Nem tudok sokat mondani a fittségi állapotáról, mivel az Uruguay-jal játszott meccs előtti 24 órában még kétségek között voltunk. Azt sem tudtuk, hogy fog-e játszani vagy sem. A végén úgy döntöttek, hogy játékba állítják. A meccs után azt írta üzenetben, hogy jó formában van. 84 perc után jött le a pályáról, most viszont már várnunk kell. Holnap reggel fogok vele találkozni és majd meglátom, hogy beállítom-e a csapatba vagy nem."

"Amit figyelembe fogok venni, az a tény, hogy egy térdszalag sérülés gyógyulása közben játszott, illetve azt, hogy hogyan érzi magát. Ilyen téren minden attól függ, hogy mennyire becsületes a játékos, hogyan érzi magát és hogyan gyógyult meg.

Wenger tudja, hogy milyen kellemetlen helyzetben voltak a chileiek, így megérti, hogy miért ezt a döntést hozták.

"Meg kell bíznunk a chilei orvosokban. Teljesen érthető, hogy Alexis játszani akart a selejtezőben. Chile nincs olyan fantasztikus helyzetben, hogy csak úgy kijusson a világbajnokságra, és Alexis is lelkes volt, hogy egy ennyire fontos meccsben játszhatott."- tette hozzá az edző. 

"Mindezek után, a novemberi időszak számunkra elég nehéz lesz, mert ez az első alkalom, hogy néhány játékosunk sok meccset játszott. A Bajnokok Ligájában legtöbbször ez egy meghatározó időszak, mivel ez az ötödik meccs, és a csapatok nagy részének ez egy nagyon fontos időszak.

A Premier Leagueben is most jönnek a döntő mérkőzések. Ráadásul tavaly is sok játékosunkat novemberben veszítettünk el."

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

7 éve
Sokan basztatják Sanchezt, amiért nem akarja kihagyni soha a válogatott meccseket, de attól eltekintve, hogy ez az Arsenalnak közel sem ideális, ez emberileg csak még nagyobbá emeli Alexist. Ki mondana nemet a hazájának? Juhász Roli is anno a válogatottat választotta a klub helyett, és büszkék is lehetünk rá emiatt.
7 éve
Az utolsó mondat a lényeg.... reménykedjünk a legjobbakban ;-)

Szólj hozzá