Arséne Wenger a Hull City elleni mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján elárulta, elégedett Granit Xhaka teljesítményével, és a svájci válogatott középpályás hamarosan több lehetőséget fog kapni.

Xhaka egyelőre csak két meccsen kezdett a lejátszott öt tétmérkőzésből, a legutóbbi két találkozón, a Southampton elleni bajnokin, illetve a PSG elleni BL-meccsen csak csereként lépett pályára, az Arsenal-szurkolók meglepetésére.

Wenger azonban úgy véli, Xhaka jól fejlődik a csapat edzésein, és hamarosan több lehetőséghez jut majd.

"Az, hogy Granit nem játszott eleget, nem a játékos tudásával van összefüggésben. Egyszerűen még beszokási fázisban van az angol ligában, én pedig amúgy is párokban gondolkozok a középpályát illetően." - mondta Wenger.

Úgy gondolom, hogy a Cazorla-Coquelin kettős jól teljesített az elmúlt meccseken, de Xhaka is szerephez fog jutni. Hétről hétre egyre erősebb. A játéka nagy hatással lesz az egész csapatra.

 

Nagy szerepet vállalhat a csapatban, mert energikus, jó kiállású játékos, akinek megvan a kellő erőssége is. Azt akarjuk, hogy ezeket az erényeit hatékonyan használja ki.

 

Egyelőre nagyon korán van a szezonban. Még csak most jött, augusztusban kezdett nálunk, most pedig még csak szeptember van. Nem ő az első játékos, akinek kellett egy kis idő a beilleszkedésre. Granitnak sem lesz semmi problémája ezzel.

 

Személy szerint box-to-box játékosként képzelem őt el a csapatban. Nagyszerű motor hajtja, megvan az ereje és jól tud passzolni is. Szeret mélyről indulni és onnan irányítani a játékot.

 

Mindig is jó minőségű középpályásaink voltak, de még így is szerettünk volna egy olyan képességű játékost leigazolni, mint Granit. Ő és Elneny éljátékosok, de a csapatban egyelőre nagy a versengés a posztokon. Abban viszont biztos vagyok, hogy mindketten be fognak kerülni a csapatba.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

8 éve
Majd a meccsen kiderűl hogy beválik e de mindenesetre furcsa ismét ez a kezdő
8 éve
Wenger nem százas. Elől az Iwobi, Perez, Sanchez hármas nagyon jó lenne. Mit akarunk Alexis-szel középen egy ilyen csapat ellen? Wenger ismét bizonyítja, hogy taktikai analfabéta.
8 éve
Ugyan az a felállás mint a PSG ellen csak most nem Ospina véd....
Minek igazoltuk le Lucast ? Xhaka megint csere....
8 éve
Coquelin megint kezd. A bunkerfocit játszó Hull ellen nagyon hasznos lesz.
8 éve
sosimaster :lol: :lol: :lol:
Milyen név az hogy Grááánit...?
Alexist nem kéne középen játszatni ma az tuti, Lucas megint !
Kemény mecs lesz úgy érzem, bár ne legyen így.
COYG

Szólj hozzá