Egybefüggő angol lapértesülések szerint az Arsenalnál a nyári költekezést követően Alexis Sanchez és Mesut Özil szerződéseinek meghosszabbítása jeleneti majd a prioritást az elkövetkezendő hetekben,.

Azt követően, hogy Arséne Wenger majdnem 100 millió eurót költött új játékosokra a nyár folyamán, a csapatnál most a két legnagyobb értékű játékosuk megtartása lesz a cél. Mind Özil, mind Alexis jelenlegi szerződése 2018-ban jár le, az Arsenalnak így egyre égetőbbé válik majd a hosszabbítás.

Mint a felek arra már utaltak, a kezdetleges tárgyalások már az előző szezonban elindultak, ám a nyári Európa-bajnokság és a Copa America miatt a megbeszélések leálltak. Ezen akar változtatni az Arsenal, ezt pedig Arséne Wenger a PSG meccs előtti sajtótájékoztatón megerősítette.

A lapértesülések szerint a csapatnál magabiztosak, hogy Özillel viszonylag egyszerűen nyélbe lehet ütni az új szerződést. Mint májusban már beszámoltunk, az Arsenal a különböző teljesítmény-arányos bónuszokkal akár 200 ezer fontos heti fizetést is kínálhat a német irányítónak. 

Nincs ilyen optimizmus azonban Alexist illetően, a lapok szerint a chilei óriási fizetésemelést kér, illetve azt, hogy legyen minimum kivásárlási összeg a szerződésében.

Alexis és Özil hosszabbítása egyben azt is jelenti, hogy a csapatnál csak később, feltehetőleg az újévben fognak leülni tárgyalni három angol játékossal, akiknek szintén 2018-ban fut ki a szerződése: Jack Wilshere-rel, Alex Oxlade-Chamberlainnel és Kieran Gibbs-szel, bár Wenger már utalt arra, hogy Wilshere decemberben meg fogja kapni az új kontraktusát.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

8 éve
Én mindezt értem de ha ez továbbra is így megy és ez a hozzáállás lesz akkor sem fog idejönni senki csak ahogy eddig is lyukak tömködése lesz és ha szerencsénk van nyerünk valamit aztán aki jól szerepelt nálunk elviszi nagyobb csapat és minden évben újra kell építeni a csapatot.... Ilyen már volt itt de aztán úgy látszott valami változik és most megint az az érzése az embernek hogy újra ez lesz... Eladjuk a legjobbjainkat , hozunk helyettük ígéreteket meg középszerű játékosokat és vagy bevállnak vagy nem majd ha beérnek illetve kiemelkednek mennek el és így újra meg újra... Eddig én nem voltam ennyire negatív de már elég nehéz elviselni a sok töketlenkedést...
8 éve
Törölt felhasználó
Na, igen! Lépten-nyomon az ambíció hiányába ütközünk a vezetőség részéről. Én például semmi jelét nem látom, hogy a klub komolyan megcélozná az Intergalaktikus Ligába való bejutást :shut:
8 éve
Törölt felhasználó
Nem azért, de ha Wenger megy, akkor játékoskeretileg is végünk van. Alexis, Özil vagy Cech miért jött ide? Ki győzte meg őket és arról is, hogy még mindig itt legyenek? Hát Wenger. Lehet már nem "jó" edző, de a karizmája még mindig hatalmas. És akkor az ambícíózus vezetőségünk ide fog hozni egy Eddie Howet, ugyanaz lesz, mint Moyesal. 0 tekintély, semmilyen sztár nem akar vele dolgozni, Özilék lelépnek, klasszis játékosok pedig magasról fognak szarni ránk.

Ezért mondom, hogy a vezetőség egyáltalán nem akar nagyobb célt kitűzni annál, hogy BLbe jussunk, erre pedig Wenger TÖKÉLETES. Ha belekezdenénk egy ambíciózus projektbe, akkor hátráltatna minket, de a klubnak esze ágában sem lesz klasszis vagy egyáltalán nála jobb edzőt idehozni.
8 éve
Nem lepődök meg hogy Alexis ennyire variál.... Ha nem érünk el valamit vagy nem fog menni a csapatnak lehet dobbantani fog !!! Nem hiába nehéz velük hosszabbítani mikor a top csapatok sorra nyerik a trófeákat és mivel ezek a játékosok is beférnének simán azokba a csapatokba elgondolkodnak vajon maradjanak e még vagy sem
Teljesen meglehet érteni azt ha elakar menni valaki trófeákat nyerni nem pedig várni a csodára
És ezzel nem azt akartam jelezni hogy azt akarom menjenek el csak nem látni azt az átütő erőt a csapatban ami itt tartaná a legjobbjainkat vagy legalább a vezetőségtől azt hogy valamit el akarna érni az edzővel együtt....
a PSG ellen is egy érthetetlen felállás , elalszunk és már 1 percben vezetnek ellenünk aztán ez megzavarja a csapatot és örülhettünk hogy Cavani balfasz volt ne meg Ospina ott volt a szeren... akkor egy fegyelmezetlen támadó Giroud és egy szerencsés döntetlen
Valami nagyon nincs rendben itt és már eskü várom a csodát ami megváltoztatja ezt ami itt megy.... És ami miatt lehet megszóltok de ha én Özil vagy Alexis lennék akármennyire is szeretem a csapatom inkább elmennék olyan csapatba ahol nyerek valamit mint olyanban játszani ahol sok bizonytalanság van....
8 éve
Törölt felhasználó
szasa, nyilván túloztam, de tavaly is hihetetlen sok rangadót nyertek vagy játszottak kurvajól, idén pedig 1 szinttel feljebb léptek, de azt nem látom, hogy hogy fog ez a csapat a tömörülő kicsik ellen kibontakozni.

Szólj hozzá