Nem volt egyszerű dolga az Arsenalnak szombat délután, hogy megszerezze a három pontot jelentő győzelmet a Southampton ellen, a Premier Liga negyedik fordulójában.

A mérkőzés első félidejében egy, az Arsenal számára szerencsétlenül alakuló pontrúgást követően a Szentek szerezték meg a vezetést, ám a születésnapos Laurent Koscielny remek ollózós gólját követően az állás a félidőre 1:1 lett.

A második játékrészben mindkét csapatnak akadtak helyzetei a vezetés megszerzéséhez, ám a döntés az utolsó utáni percre maradt. Miután a Southampton egyik védője szabálytalanul rántotta a földre Olivier Giroud-t a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Santi Cazorla végezte el, így a meccset 2:1-re az Arsenal nyerte.

A mérkőzést követően Arséne Wenger elégedetten értékelt.

Kicsit lassan kezdtük a mérkőzést, 20 perc után pedig hátrányban voltunk, így mondhatjuk, hogy jól jöttünk vissza a meccsbe, sikerült jól válaszolnunk a góljukra. A második félidőben mi domináltunk a pályán, számos helyzetet kialakítottunk, de nem sikerült betalálnunk. Mivel minden labdát előrevágtunk, kicsit megnyílt a hely ellenünk a kontrákra, de végül mi kaptuk a büntetőt, és ezzel a megnyugvást jelentő győzelmet.

 

Ha egy csapat elveszíti az első mérkőzését otthon, akkor a másodikat már muszáj megnyernie, máskülönben feszültebb lehet a légkör. Ez most így két győzelmet jelent zsinórban a bajnokságban, reméljük, sikerül többet is hozzátennünk, mert így még magabiztosabbakká válnánk. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá