Első arsenalos interjúját adta Lucas Perez a csapat hivatalos weboldalának, miután a klub kedden bejelentette, hogy a 27 éves támadó immáron az Ágyúsokat erősíti.

-Lucas, gratulálunk az Arsenalhoz igazolásodhoz. Hogy érzed magad?
-Köszönöm, nagyon jól, elégedett vagyok. Óriási előrelépés a karrieremben, hogy egy ilyen gazdag történelemmel rendelkező, magas nívójú klubhoz igazolhatok, és hogy így olyan sorozatokban játszhatok majd, mint a Premier Liga, vagy a Bajnokok Ligája. Nagyon büszke vagyok és örülök, hogy itt lehetek.

-Mikor hallottál először a klub érdeklődéséről és hogyan reagáltál erre?
-Először az ügynökömet keresték meg, majd beszéltem néhány játékossal is, akik jó véleménnyel voltak a csapatról. Nagyon örültem, és megtisztelve éreztem magam, amikor meghallottam, hogy az Arsenal érdeklődik irántam. Nagyon bizakodtam, hogy lesz esélyem ideigazolni.

-Úgy tűnik, minden nagyon gyorsan történt. Mi játszódott le a színfalak mögött?
-Nos, a kapcsolatfelvétel már akkor megtörtént, amikor megnyitott az átigazolási időszak. Mint mindig, a kluboknak ki kell értékelniük, kikre van szükségük. De az Arsenal érdeklődött irántam, és kapcsolatba is léptek velünk. A dolgok viszont mostanra gyorsultak fel, így lehet most hivatalos az átigazolásom.

-Mit tudsz az Arsenalról? Nézted őket korábban a TV-ben?
-Abszolút, ismerem a klubot. A Premier Liga nagyon népszerű Spanyolországban, mindig igyekztem megnézni a meccseket. Az Arsenalnál  éljátékosok játszanak, méghozzá nagyszerű stílusban. Az egyik olyan klub volt, amelyet a legtöbbet néztem a TV-ben.

-Mi volt a legvonzóbb az Arsenalban?
-Ez egy nagyszerű csapat, amely a különböző trófeákért küzd, ott vannak a BL-ben is, szóval egy óriási klubról van szó. Fantasztikus játékosaik vannak, és ez vonzó a többieknek is.

-Mennyire vagy izgatott, hogy a Premier Ligában játszhass?
-Teljes mértékben. Meg akarom mutatni, milyen fából faragtak, be akarok illeszkedni és jól akarok teljesíteni.

-Mennyiben hasonlít az angol liga a spanyolhoz?
-Nos, úgy vélem, hogy a Premier Liga intenzívebb, mindkét kapu előtt vannak akciók, és sokkal több a kontra. A spanyol liga inkább a taktikára épül, és a játék nem annyira gyors, mint a PL-ben.

-Mit tudnál elmondani a játékstílusodról és hogy mire számíthatunk veled kapcsolatban?
-Szerintem gyors játékos vagyok. Szeretek résztvenni az összjátékokban a társaimmal, szeretem a kényszerítőket, amik kaupralövésekben végződnek. De nem akarom magam bekategorzálni. Remélem, hogy minél több Arsenal-szurkoló lát majd a pályán, és élvezni fogják a játékomat.

-Korábban sokat játszottál a bal szélen is, de a legutóbbi idényedben középcsatár voltál. Melyik posztot szereted?
-A karrierem legnagyobb részében középcsatár voltam, de a támadósor összes posztján megállom a helyem. Jobb szeretek csatárként játszani, de nincs problémám, ha máshol vet be a menedzser.

-Végezetül: van-e valamilyen üzeneted az Arsenal szurkolóinak?
-Még egyszer, üdvözlöm őket, és arra kérem őket, hogy jöjjenek el a meccseinkre és drukkoljanak nekünk. Ez egy nagyszerű idény lesz a számunkra, és biztos vagyok abban, hogy az Arsenal sok örömre okot adó pillanatot nyújt majd.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

8 éve
Törölt felhasználó
8 éve
Athlon: Úgy legyen! Eduardo nagy kedvencem volt, remélem ő is az lesz.
8 éve
Törölt felhasználó
Tavaly nagy szezont futott, bár sajnos nem követtem annyira a La Ligát. Tavalyelőtt pár meccsét láttam, de onnan még mindig dereng a Barca elleni gólja, hatalmasat vágott. Adná az isten, hogy beválik. PSG, Pool, Barca, Milan, Leicester is akarta őt.
Barcán, Milanon kívül, mert gondolom se a padozás, se az olasz liga nem feküdt volna neki, azért komoly csapatok elől happoltuk el :D
8 éve
Kicsit Eduardo-féle játékos, kaliberben.
8 éve
Törölt felhasználó
Lucas legnagyobb előnye a higgadtsága és az hogy nem fél a labdától!!!Jó lesz Ő nagyon is!!!

Szólj hozzá