Az Arsenal kedden hivatalos közleményben tudatta, hogy leigazolták Lucas Perezt a Deportivo la Coruna csapatától.

A 27 éves játékos eredményes szezont futott előző csapatánál, hiszen az előző idényben minden sorozatot egybevetve 19 találatig jutott, ebből 17-et a bajnokságban szerzett. Mi több, a szezonban volt egy hétmérkőzéses időszaka, amelyen minden meccsen gólt szerzett, ezzel beállította a Deportivo legendájának, a brazil Bebeto rekordját is. 

Lucas egyúttal pályára lépett az idei szezon első mérkőzésén, ahol szintén eredményes volt, méghozzá az Eibar ellen.

A spanyol játékos az Atletico Madrid korosztályos csapatánál kezdte meg profi karrierjét, eztán viszont a Rayo Vallecanóhoz váltott. Ezt követte egy ukrajnai kitérő a Karpaty Lviv-nél, majd Görögországba távozott, ahol a PAOK játékosa lett. Innen tért vissza 2014-ben szülőtartományába, és a Deportivót erősítette.

"Lucas nem pusztán egy gólszerző, hanem egy olyan játékos, aki jól játszik össze a csapattársaival, remek előkészítéseket ad, és jók a bemozgásai. Nagyszerű meglátásai vannak a gólokhoz, és kiemelkedő szezont futott a Deportivóval." - mondta Wenger Lucasról.

Az Arsenal hamarosan bejelenti a játékos mezszámát is.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

8 éve
Pár órán belül, max. holnap meglesz Mustafi is.
8 éve
Törölt felhasználó
Pinokkió! Hogy van ez??
8 éve
Mustafi-t gondolom csak a válogatott szünet után jelentjük be.

Szólj hozzá